Így alakul az időjárás a hét következő napjain.

Jönnek az esős napok, az ország egy részére viharjelzést adtak ki
Fotó: MTI/Balázs Attila

Szerdán a rétegfelhőzet felszakadozását követően a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás lesz a napsütés, azonban a déli, délkeleti határvidéken vastagabb lehet a felhőzet. Napközben már legfeljebb csak a déli határvidéken lehet egy-egy futó zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 14 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet – írja a blikk.hu a met.hu előrejelzései alapján.

A fővárosban a rétegfelhőzet felszakadozását követően napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, azonban esőre nem kell számítanunk. Az északnyugati, északi szél azonban időnként megélénkül.

A Balaton időnként erős széllökések várhatóak, éppen ezért a tó nyugati medencéjére az elsőfokú viharjelzés érvényes.

Ezután csütörtökön a délutáni órákban északnyugat felől egy hidegfront összefüggőbb felhőzete húzódhat egyre beljebb az ország területe fölött. Délelőtt még csak egy-egy zápor valószínű, a délutáni, esti óráktól nyugat, északnyugat felől viszont már több helyen eleredhet az eső, záporeső, néhol zivatar is előfordulhat. Éjfélig a Dunántúlon helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat.

A hidegfront péntek délután fogja elhagyni az országot, a déli órákig a front felhőzetéből elsősorban az ország déli, délkeleti felén lehet még több helyen eső, zápor, egy-egy zivatar. A front mögött a gomolyfelhőkből néhol, az északkeleti megyékben elszórtan valószínű zápor, zivatar, majd estétől ott is megszűnik a csapadék.

Pénteken három megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt.

Forrás: blikk.hu, met.hu
Fotó: MTI/Balázs Attila

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.