Áder János magyar államfő a Krími Platformon szóba hozta Trianont, amit sértésnek érez a legnagyobb román kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki frakció – írja a hvg.hu.

Áder most rendesen kihúzta a gyufát a román politikai elitnél
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Romániában mind a legnagyobb kormánypárt, mind a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki párt elnöke sértésnek nevezte, hogy Áder János a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó hétfői csúcsértekezleten párhuzamot vont a Trianon traumája és a Krím annektálása között – írja a hvg.hu

A konferencián a magyar köztársasági elnök rámutatott, a magyarok tudatába mélyen beleégett a nagyhatalmi agresszió, ezzel együtt pedig Trianon traumájának emléke.

Éppen emiatt mi, magyarok pontosan tudjuk, hogy Ukrajna népe számára miért annyira érzékeny seb a Krím annexiója. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a „rokon fájdalom” miatt és a nemzetközi jog iránti elkötelezettség okán is határozottan kiáll Ukrajna szuverenitása, az ország területi integritása mellett.

A beszéd nem maradt reakciók nélkül.

Marcel Ciolacu, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Facebook-bejegyzésben méltatlankodott amiatt, hogy Románia vezetői 24 óra elteltével is válasz nélkül hagyták, hogy országukat a legmagasabb szinten „alázzák meg”. Ciolacu elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar államfő Erdély Romániához csatolását a Krím erőszakos, mindenki által bírált és egyetlen demokratikus állam által sem elismert annektálásával hasonlítja össze.

Később a bukaresti jobbközép koalíciós kormány legnagyobb pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban is úgy vélekedett, hogy Áder János „harcias” beszédének semmi köze a történelmi valósághoz és Romániának egy ilyen „sértést normális körülmények között” nem kell válasz nélkül hagynia. 

Mindezek mellett a román kormányfő is reagált Áder beszédére. Florin Citut meglepte a PSD támadása és hogy sokakat ez téma foglalkoztatja, holott Ukrajnában egyebek mellett az ott élő román kisebbség anyanyelvű oktatási jogaiért emelt szót, maga a csúcstalálkozó pedig kötött keretek között zajlott le – számolt be a román kormányfő reagálásáról az Agerpres hírügynökség.

Forrás: hvg.hu
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Quasimudo
Ott is??? Tegnap még csak az oroszoknál!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Végtére is Ceau efftárs náluk a "múltat már végképp eltörölte"!
Nessy
Ez így működik a való életben. Ami nekünk veszteség, több környező országnak nyereség. Mi gyászoljuk Trianont, mások ünneplik! Ez a történelem. Hiszen ez kis hazánkban is így van. Amit az egyik embertől elvesznek, neki veszteség, akinek odaadják, annak nyereség.
Szevasztok
Milyen kár,hogy nem csatolták az egész Magyarországot Romániához, most mindenki jobban élne "bezzeg".
Quasimudo
Ott is??? Tegnap még csak az oroszoknál!
Syntax Error
@Szevasztok: A legjobb védekezés a támadás!
Rockxy
"...politikai elitnél "
hibás következtetés.
politikában jelenleg nincs elit, csak legalja.
mindenki.
Giovanni Alba
@Szevasztok: ma, 09:19
Szevasz!
"2020-ra a Bruttó hazai termék tekintetében Románia lehagyta Magyarországot. Ha megnézzük az korábbi évek adatait nincs min csodálkozni. Keleti szomszédunkaz elmúlt évtizedben többször is az Erópai Unió egyik leggyorsabb ütemben bővülő gazdasága volt, míg Magyarország (2018 kivételével) általában a középmezőnyben szerepelt"
www.penzcentrum.hu/gazdasag/20210714/keseru-kepet-festenek-a-gdp-adatok-romania-mar-elottunk-jar-1116215
tudode
A fityiszesek selejtjeinek csak megszületni volt nehéz!, Jakab Péter megfogalmazásában, politikai protsiként!
.
---- Jakab Péter: az igazi politikai prostik ott ülnek a Fideszben
168.hu/itthon/jakab-peter-demeter-marta-ripost-politikai-prostitualt-211300
-----------------------
.
Sorostól kezdve más lóvéján játszva a masztost:
.
----- Orbán Viktor vagyok, Soros-ösztöndíjas
www.youtube.com/watch?v=WV9mEdroArQ
------------------------
.
Jelen pillantban még mindig bársonyfotel rongáLÓ!
csak úgy....
a nagy ho-ho ho horgász,-elöször beszól a ruszkiknak oszt a románokkal trianonozik...
csak nem az agyára ment a (leendö) több mint 4 milliós havi nyugdija?
Szevasztok
@Giovanni Alba: Adtunk nekik egy Mo-nál nagyobb és gazdagabb országrész, igy könnyü.Megnézném Erdély,Bánság és Parcium nélkül mire lennének képesek az oláhok.
Giovanni Alba
@Szevasztok: ma, 09:02
Azt mondod, adtunk nekik egy Magyarországnál nagyobb és gazdagabb országrészt. Ez több mint száz évvel ezelőtt volt.
A kárpátok géniusza alatt hozzánk képest sehol se voltak, ám amikor megmutatták, hogy a türelmük véges, és repült a sapi, már nem mindenféle esztelen, nagyzási hóbort által sugallt dolgokra költöttek. A cikk szerint az utóbbi tíz évben meg kilőttek rakétaként, és szépecskén elhúztak mellettünk. A kormány meg kamionnal viszi oda a mi pénzünket.
Kissé megbicsaklott logika.
Szerinted mit jelent az a kormányzati bejelentés, hogy negyvenezer iskolakezdő csomagot készítettek a mélyszegénységben élő magyar gyerekeknek?
Véletlenül nem azt, hogy nem a határontúliak templomainak felújítása lenne a rangsorban az elsők között? Mert most azt hirdetjük sikerként.
Na, szevasz.
Szevasztok
@Giovanni Alba: Na látod, egyetlen kormány amelyik tesz valamit a külhoniakért.Ők is meg tették bőven amit tudtak Mo-ért, nem igazán jó ha csatlakozól azokhoz akik nap mint nap alázzák őket szerb,román,ukrán vagy tót.Vagy ez már erény a megyar ellenzéknél.??
Giovanni Alba
@Szevasztok: ma, 10:39
Ne beszélj félre. Én azt írom, hogy a magyar kormány elsősorban a magyar állampolgárok érdekeit tartsa szem előtt, és ameddig idehaza vannak nélkülözők, addig ne a szomszédba lapátolja át a pénzt.
Mit nem lehet ezen érteni?
A jelenlegi állás szerint a magyarországi magyarok harmadrendű állampolgárok, a jelenlegi kormánynak szinte minden fontosabb náluk. Ha neked ez így jó, akkor lelked rajta, de nekem nem tetszik.
Na, szevasz, ennyi elég volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.