Az éves nagyköveti értekezleten mond beszédet Magyarországon Gordan Grlić Radman, horvát külügyminiszter, aki ezt megelőzően, szerda délelőtt Szijjártó Péterrel is találkozott, és többféle megállapodást is kötöttek.

Szijjártó odaszúrt  Brüsszelnek: "Mi magyarok vagyunk, nem hülyék, tehát értjük, miről van szó"

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja hivatalában Gordan Grlic-Radman horvát kül- és Európa-ügyi minisztert 2021. augusztus 25-én. MTI/Soós Lajos

Magyarország és Horvátország szoros egymásra utaltságban él, a felek között meglévő jó együttműködésből mindkét nemzet profitálni tud – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, miután horvát kollégáját, Gordan Grlic-Radmant fogadta Budapesten.

Mindkét kormány az eredeti európai, mondhatnám keresztény értékek alapján áll. Valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy Horvátország nem csatlakozott ahhoz a hecckampányhoz, amelyet néhány európai ország indított meg Magyarországgal szemben a gyermekvédelmi törvényünk elfogadása után

- hangsúlyozta a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter, a jogszabályt ért nemzetközi bírálatokra utalva.

"Több ország európai ügyekkel foglalkozó minisztere kezdeményezett közös dokumentumot, követelvén, hogy az NGO-k hadd menjenek be magyarországi óvodákba és iskolákba, hogy ott mindenféle szexuális propagandát kifejtsenek. Horvátország azonban nem csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, amiért köszönet jár" – tette hozzá a külügyminiszter.

Szijjártó Péter az együttműködés három fontos területét nevezte meg. Elsőként az energiabiztonságot, amelynek kapcsán leszögezte, hogy Magyarország számára is fontos a cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó terminál létrejötte Krk szigetén, ezzel ugyanis új beszerzési útvonal nyílik, most először vált lehetővé hosszútávú gázvásárlási megállapodást kötni nem orosz vezetékeken keresztül. A következő négy évben 1,4 milliárd, az utána következő három évben pedig évente egymilliárd köbméter földgáz érkezik majd innen az országba a tervek szerint.

Rámutatott, hogy a két ország gázpiacának összekötése komoly lehetőségeket tartogat, leszorítaná az árakat és javítaná az ellátás biztonságát. Emellett pedig háromoldalú, magyar-horvát-ukrán együttműködést lehetne kezdeni, hogy Magyarország valamennyit visszaszerezhessen abból a tranzitlehetőségből, amelyet elveszít azzal, hogy az orosz Gazprom nem Ukrajnán keresztül, hanem egy déli útvonalon fog földgázt szállítani.

Szijjártó Péter szerint a második terület az összeköttetések kérdése, és kiemelte, hogy több határátkelőt kell létrehozni a két ország között, átlagosan ugyanis 50 kilométer a távolság közöttük jelenleg. Közölte, hogy 2024-re az M6-os autópályát meghosszabbítják a határig, emellett folytatódik a murakeresztúri híd építése, illetve Sároknál és Őrtilosnál is új átkelőt terveznek nyitni.

Végezetül beszélt a nemzeti közösségek fontosságáról is, amelyek erős kapcsot jelentenek a két ország között – áll a közleményben.

A két minisztert újságírók az illegális migrációról is kérdezték a Blikk híre szerint.

Ami Afganisztánt illeti, mi már az elején nyilvánvalóvá tettük, hogy semmiféle olyan mechanizmusban nem kívánunk résztvenni, amely az Afganisztánból érkező menekültek elosztását hozná magával. Van azonban a magyar honvédségnek egy zárt listája azon afgánokról, akik Magyarországot segítették. Őket és családjaikat készek vagyunk befogadni. Ha valaki ránéz, akkor látja, hogy az Afganisztánból kiinduló migrációt senki nem fogja megállítani a török határig, onnan egy ugrás a nyugat-Balkán, aztán Magyarország. Jól él bennünk a 2015-ös emlék, mikor tömeges migrációs nyomás alatt álltunk, mert egyes európai szereplők a migrációt bátorították

– mondta a magyar külügyminiszter.

Hozzátette: "Mindenki emlékszik az európai reakciókra, mikor Magyarország kerítést épített. Most ezek a reakciók elmaradnak, mikor Európa határain folyamatosan épülnek a kerítések, most mindenki azt mondja, ez a helyes döntést. Nem várjuk, hogy európai vezetők most kiállnak, hogy elnézést kedves magyarok, nektek volt igazatok. Ezt nem várjuk, de ettől a tény még tény. Ha 2015-ben az EU vezetői, Brüsszel nem azzal foglalkozott volna, hogy Magyarországot ekézze a kerítés miatt, hanem azon dolgozik, hogy az illegális migrációt Európán kívül tartsák, akkor most nincs ez. Az EU folytatja a kötelező letelepítési kvótát, csak most másképp nevezik, migrációs paktumnak, meg kötelező szponzorált visszatérítésnek".

De hát mi magyarok vagyunk, nem hülyék, tehát értjük, miről van szó. Ez egy grammatikai bravúrkísérletek arra nézvést, hogy ne annak nevezzünk valamit, ami

– jelentette ki Szijjártó Péter.

Egy Afganisztánból érkező tömeges illegális kiáramlás, plusz az Európán kívüli konfliktusok, plusz a Szubszahara: ha innen mindenhonnan felerősödnek a migrációs hullámok és közben Brüsszelből nyomják a migrációs kvótát, el lehet képzelni, milyen hatással lesz az. A kerítés ott áll a határon, az illegális migrációt megállítjuk.

A horvát külügyminiszter is megerősítette: Horvátország is érdeke, hogy a menekülteket az Afganisztán körüli országokban tartsák. Harcolni fognak az illegális migráció ellen – mondta.

Forrás: Blikk, MTI

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fűre lépni szabad
Ti nem hülyék vagytok, hanem gecik. De a hülyék tartanak titeket hatalomban, lásd pl. Shikari, durbincs, ómió

Ahol egy bűnöző fideszes ossza az észt, mennyire hülyék a szavazóik?
Talán némelyik még el morzsol egy könnycseppet a szeme sarkában Boldog István szavai hallatán:

Boldog István: A magyar különleges nemzet, tanítja és gyógyítja a világot

hang.hu/belfold/boldog-istvan-a-magyar-kulonleges-nemzet-tanitja-es-gyogyitja-a-vilagot-130113

Aszta kúúúúúúúúrva!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
gina
Pökhendi, beteg szemét, mit gondolnak kik ök? valami istenek mindenek felett,, elég volt ebből a beteg emberi maradványokból. ideje eltünni fidesz banda //
tothjani
Mi magyarok nem vagyunk hülyék, mert ha azok lennénk akkor békésen tűrnénk hogy egy fasiszta diktátor és bandája basáskodjon felettünk. :(
csipetke
Azért arra kiváncsi vagyok,hogy mely országok miniszterei nyújtottak be közös dokumentumot,hogy a magyar óvodákban mindenféle szexuális propagandát terjesszenek. Szíjjártó pontosan tudja,(hisz ő mondta,hogy nem hülye) hogy nálunk ez jogilag szabályozva van,azaz,senki nem mehet be sem az óvodákba,se az iskolákba ilyen célból.Úgyhogy azt a kijelentést,hogy szíjjártó nem hülye,kétségbevonom. Kiváncsi vagyok arra is,hogy Brüsszelből mikor jön cáfolat erre a baromságra. A fidesznek nem jó,hogy az internetről pillanatok alatt tudomást szerez mindenki bármiről
jesz
érdekes, valamiért nem hozza szóba mostanában a magyar vezetés színe-java, hogy mi a lófasz van a kerítésépítés unujós támogatásával?...vagy felnyalták már a pénzt, csak nem tudunk róla? ugyanis nem aprópénzről van szó, amivel brüsszel tartozik...
...az őrzés személyi állományának béréről, ellátásáról nem is beszélve...

a brüszeli macskajancsik még mindig a menekülők (igazságos?)szétosztásán rugóznak...hogy szarnának sünt.
134.bátor
Dehogynem vagytok ti hülyèk. A világ legidiótább kormánya vagytok. A legkorruptabbak,legtolvajabb,legaljasabb,legbutább,ès legundorîtóbb kormánya vagytok!!
csak úgy....
@134.bátor: és ezt csak a shikarikategóriások nem veszik észre!
Gauntlet
az biztos hogy ti garantáltan hülyék vagytok! Bezzeg ha Peking vagy Moszkva hív, kuka az egész bagázs!
csak úgy....
amit a fidesz müvel európában az már nem is nevezhetö politikának!
rokker33
Mocskos szarházi kecskebaszó népség takarodjatok harcolni, ne más országokban élősködjetek,más emberek életét tönkretéve.Pár atomot a tálibóóók kutyákra oszt minden gond megoldódott!!!
Clavigo
Egy pökhendi ,szarfaszú senki vagy ,,Pötyike...a csúzliszájú dagadt Gazdaállatoddal együtt.
tudode
Lerí erről a szakbarbár, lejárt lemezű frakcióvezetőről, akinek gyermekkori álma az volt, hogy őfélesége táskahordozója lehesen!
.
Nem kellene kofaszinten nyomni a sódert, ha résztvett volna a
.
-----
---Diplomáciai szaknyelvi vizsgákra felkészítő képzés(en)
www.magyardiplomaciaiakademia.hu/kepzeseink/kulugyi-szaknyelvi-kepzes
----------------------
.
Ezzel a kofaszinttel az egész országra hoz szégyent sunyi félművelt parasztként!
csak úgy....
@rokker33: ha a magyaroknál egy sokkal fejletebb kultúra ( ami nem nem utópia) úgy döntene,hogy atomot dob a buta,begyöpösödött ,idióta fejetekre? te ezt,hogy élnéd meg ausztriában? az ottani fönököd tudja rólad,hogy hajlamos vagy eröszakos dolgokra?
tudode
@tudode: .
Most látom, hogy ez a kofaszintű pasi alárendeltségébe tartozik, méghozzá a szakbarbár főne korm. határozatával a diplomáciAI továbbképzés
.
""""A Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetése kiemelten fontosnak tartja, hogy a minisztérium jelenlegi és leendő munkatársai, különösen a külszolgálatra készülők, minél több idegen nyelvből sajátítsák el és fejlesszék tovább a diplomáciai szakszókincset és a speciális kommunikációs technikákat. A program eredményességét jól mutatja, hogy a képzést követően a jelentkezők 70%-a tett sikeres diplomáciai szaknyelvi vizsgát.
..
A tartós külszolgálathoz kapcsolódó felkészítésről szóló 238/2017. (VIII.18.) Korm. rendelet alapján a diplomáciai szaknyelvi nyelvvizsgákra felkészítő tanfolyamokat a KKM Magyar Diplomáciai Akadémia Kft. szervezi. Az aktuális programok tájékoztató anyagai a mdakft.hu oldalon érhetők el."""
-----------------------
.
Nem hiszem el, hogy orbanisztánban semmi/senki nem az aminek láttatja magát!
ferencnovak
Undoritoan mocskos fereg vagy Petike. Többmillio honfitarsad szegyenli magat miattad.
fűre lépni szabad
Ti nem hülyék vagytok, hanem gecik. De a hülyék tartanak titeket hatalomban, lásd pl. Shikari, durbincs, ómió

Ahol egy bűnöző fideszes ossza az észt, mennyire hülyék a szavazóik?
Talán némelyik még el morzsol egy könnycseppet a szeme sarkában Boldog István szavai hallatán:

Boldog István: A magyar különleges nemzet, tanítja és gyógyítja a világot

hang.hu/belfold/boldog-istvan-a-magyar-kulonleges-nemzet-tanitja-es-gyogyitja-a-vilagot-130113

Aszta kúúúúúúúúrva!
RonaGyuri
odaszúrt? ez a büdös műveletlen paraszt-bunkó???
nezelodo
Petya még nem kellene dicsekedni az eszeddel, nehogy valaki túljárjon rajta a brüsszeli ellenségek közül! Nem emlékszel a Csatornás Józsira, hogy járt? Pedig az tényleg nem hülye, csak hajtotta a saját maga által is elítélt vágya...
balos
@fűre lépni szabad: Amit a turulbasznádi fideSSes kipcsakok képviselnek,azt már más országok a muzeúúmokba száműzték!A tömeggyilkosságuk pedig a keleti nyítással teljesedik ki!
Eladott Ország
@rokker33: ma, 15:34 ◘ Szeretnélek tájékoztatni, hogy az orosz és a kínai diplomaták nem vonultak ki Afganisztánból. Putyin elvtárs pedig közölte, hogy az USA-nak semmi keresnivalója nincs ott, igaz hogy neki se, de ők jól érzik magukat. A fidesz is választott már a kérdésben:
uploads.disquscdn.com/images/17c9cb13c52a3494e6b64cfebf1814f5c88d76587eb394e04763c42bf680eb61.jpg?w=800&h=1014
uploads.disquscdn.com/images/04d7ec0b047b784817ea191edf1958a7421464e0745b159904481e0728ad17c3.jpg?w=800&h
Éljen a fidesz és a kínai kommunista párt testvéri szövetsége
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/184187867_3934873906588775_7870869665182908134_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=uufvFHLe0yMAX8K5eyU&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=cd246af8906eaf70c138edd73fdfcc4a&oe=614C41F4
Látjátok Orbán elvtárs is visszatalált a táborunkba! Ugye ugye, hogy a kommunista vér nem válik vízzé!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/50032004_543440029469242_2592275039608897536_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=1xvZZI8yJVkAX-nMi7K&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=6e19fbd56593ec44100a9d737b47e21d&oe=614B58C4
Igaz, hogy a fidesz csak politikai kurvák szövetsége, mert egyébként egy bűnöző tróger/maffia banda!
Eladott Ország
@Clavigo: ma, 15:41 ♦ Főnök imádom nézni ahogy táplálkozol. De ha óhajtod meg is rágom neked. Ez az, kedves Kakadu! Gyere hozzám is, de csak amikor kifelé jön a cucc!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/172127885_1087950705018169_2998210822610205356_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=rYuY_exwYHAAX8EWBLF&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=baf0c59fcd768b54fdf713333a8b4c1d&oe=614C13B2
Szijjártó ő a felelős külügyér! Szabin vagyok leszarom, hány magyar van Kabulban! Petiminiszter olyan, aki ha késve indul dolgozni Dunakesziről Budapestre, akkor szirénázó autóba, netán helikopterre száll. Petiminiszter olyan, akinek 3 repülőgép kell, ha külföldre utazik, és Petiminiszter olyan is, aki jachtokon nyaral a spanokkal ilyenkor nyáron. Ő az, aki repülőgéppel csempészi haza a fideszes pedofil kollégáját, és aki szabályos mentőakció keretein belül hozatta be az országba a bűnöző macedón ex-elnököt. Nos, ő nem ér rá ilyen apró-cseprő afgán krízishelyzetekkel foglalkozni külügyminiszterként, hiszen ő most pihen. Petiminiszter minden normális kormány adminisztrációjában a szabadságáról visszatérve már csak Peti lenne, miniszter aligha. Ebben a helyzetben azonnal le kéne mondania! Nem fog. Orbán sem várja el ezt tőle. Orbán kormánya cseppet sem normális, ezért nehéz elképzelni, hogy felelősségre vonnák őt. Petiminiszter itt lesz 2022-ig. Ezért is kell, hogy kormányt váltsunk 2022-ben, hogy ne legyen több Petiminiszter!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/l/t1.6435-9/235371690_1170248133455092_1698912590328258591_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=wtlrCSB-GKUAX8pQh8z&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=74b3740eec9efe9bf6ed103ea73e33d6&oe=614DCD6A
Gazella
Kakadu... néha jó lenne ha bele néznél a túkörbe éscrögtön látnád, hogy mekkoràkat hazudsz.
Nessy
@Shikari: Ajánlom a szépen lebetonozott Kossuth teret nyilvános autodafék megtartására! Az akasztási ajánlat olyan uncsi már. Közben lehet könyveket is égetni! Dúró Dóra biztos besegít.
Nessy
@Shikari: Azért a volt MSZMP tagok remekül el vannak a parlamentbe, a CÖF vezetőiként, Mészáros jobboldali Hír tévéjében. És még ki tudja hol, vezetőként. Egyéb újság?
Pipás
Nagy szégyen vagy te és Orbán nekünk!
Toller Béla
@Shikari: Mocskos szájú, tudatlan barom vagy, minimálisan sem meglévő erkölcsi alapon. Mérgezed a levegőt a tisztátlan szavaiddal, összezagyválsz hete és havat. A baloldalról halovány fogalmad sincs, a magad fasiszta genyóságait szajkózod állandóan. Te ne taníts senkit, neked még tanulnod sem érdemes. Ha nem lennél, a kutyának sem hiányoznál. Ami meg a likvidációt illeti, az a szerencsétek, hogy még egy svábbogarat sem szívesen öl meg a normális ember ...Ti egymást hergelitek, amíg az egyik őrült nem követ el valami visszafordíthatatlant. És akkor mire számítasz ? Hogy megúszod ? A bolsevikok egy reakció volt a hozzád hasonlókra, ha esetleg nem értetted volna meg !
Nessy
@Shikari: Nem csak az akasztás, főbelövés gyilkosság,. Amikor emberek sok évtizedes megélhetését elveszik, hogy másnak adják ( trafik, föld), amikor nem ritkán alaptalan rágalmakkal nullázzák le egy ember tisztességét, stb. Ebben per ma kiválóan teljesít párunk és kormányunk.
Nessy
@Shikari: A jelenlegi állás, miszerint mát csak Bulgáriának kell belehúzni, hogy az utolsók legyünk, azt jelzi, hogy a gazdaságpolitikából lassan csak a politika marad. A jelenlegi prioritásokat tekintve, nem kevés a baráti kör gazdagodását segítő közbeszerzés egyre növekvő áron. ( pl. Sámándob felállítás másfélszeres áron.), látványberuházás, egyházi támogatás határon innen és túl. A fideszes városok az elvont pénzek többszörösét kapják vissa, mikozben a renitens városok, élén a fővárossal 0 forint kompenzációt kapnak. Sőt, még a törvénybe foglalt összeget sem fizeti ki a kormány. Nos, ez a politika, gazdaság nélkül! Az erőszakos államosítás, a közvagyon alapítványokba mentése, szerinted komoly gazdasági eredményt jelent az egész ország számára?
Aki Én
@fűre lépni szabad: ,,Ti nem hülyék vagytok, hanem gecik. De a hülyék tartanak titeket hatalomban, lásd pl. Shikari, durbincs, ómió"

Húúú, ez de jó!
istván irén
@rokker33: ezek már év tizedek óta tályog a világ valagán tényleg ki kellene már szúrni
solidedge
Nagyon is értik. Brüsszel megtiltaná a rablást, amit a fideszes keresztény, nemzeti kultúra nem tolerál.
Nessy
@Shikari: Ó, az ÁSZ valóban a helyzet magaslatán van, ha megbízást teljesít! De igazad van! Igyekszem a véleményemet megtartani! Ebben már sok évtizedes gyakorlatom van, csak néha azt hiszem, hogy ma a vélemény nyilvánítás nem bűn, de tévedni emberi dolog, mondá a sünmalac! Legyen sz.ép napod!
nemkati
@Shikari: "Több ország európai ügyekkel foglalkozó minisztere kezdeményezett közös dokumentumot, követelvén, hogy az NGO-k hadd menjenek be magyarországi óvodákba és iskolákba, hogy ott mindenféle szexuális propagandát kifejtsenek. "

Tudja valaki, hol lehet megtekinteni ezt a dokumentumot?
nezelodo
@Shikari: Jó lenne ha annak a dokumentumnak is úgy utána járnának, amit nem tudsz hol van, (vagy most hamisítják), mint annak a tanúnak az állításainak, aki a Czeglédi Csaba ügyében tanúskodott, már jogerős börtönbüntetését tölti hamis tanúzásért. A másik tanú pedig a meghallgatásakor elismerte, hogy az ügyészség nyomására,(!), tett terhelő vallomást Czeglédire. Hiába nagy a demokrácia és tombol a jogállam. Ott nem számított az ártatlanság vélelme, még most sincs ítélet, de azonnal Simicska sorsára jutott a cégeit illetően.
nemkati
@Shikari: Azért köszi.

Más valaki tudja?
ómió
Hát, bizony, efftársak! Akárhogy olvasom is, ez így van!
nezelodo
@Shikari: "Senkit nem vádolok" Hú, ez érdekes, hiszen akasztást is kívánsz, megnevezed, kikre gondolsz, ("A patkány libsik ebből értenek. Ezt a fajtát egy keményebb országban akasztották!", ismerős?), jó volt ilyen, igaz kiérdemelték néhányan, pl anno Szálasi és csapata.. Ja és mond, mivel vádoltalak meg? Tudott a propaganda egyet is megnevezni ahol a Nemzeti Konzultáció baromságai előfordultak? Ja nem de lehet, hogy már dolgoznak rajta...
Miért kellene nekem pl a Czeglédi ügy tárgyában bizonyítani valamit. Hozzáférhetők a dokumentumok. Ja, hogy nem adták le óránként az M1-en és a Hír tv-ben stb,? Ne rajtam kérd számon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.