A Magyar Honvédség különleges műveleti csoportja minden magyar állampolgárt hazahozott Afganisztánból, akiről tudomása volt, és az akció során összesen 540 embert – magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárt – menekített ki – közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön, rendkívüli sajtótájékoztatón.

Minden magyart hazahoztak Afganisztánból

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka az afganisztáni kimenekítéssel kapcsolatban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón a Honvédelmi Minisztériumban 2021. augusztus 26-án. MTI/Balogh Zoltán

Benkő Tibor az afganisztáni evakuálási művelet részleteiről beszámoló sajtótájékoztatón elmondta: a honvédelmi tárca augusztus 17-én kapta a kimenekítésre vonatkozó feladatot a kormánytól és 18-án délutánra már készen állt az ehhez szükséges katonai erő, technikai eszköz és a repülőgépek, majd a diplomáciai engedélyek beszerzését követően augusztus 19-én hajnalban indult el az akció, amely hét napig tartott.

Közölte: azon magyarok 100 százalékát sikerült hazahozni, akiről volt tudomásuk és jelezték, hogy haza akarnak jönni. Hozzátette: a magyar katonákat az elmúlt 18 évben segítő afgánok közül szintén mindenkit sikerült kimenekíteni, aki időben felvette a kapcsolatot a magyarokkal. Összességében a "magyar érdekeltségű" afgánok 87 százalékát hozták ki, 57 afgán családot, 180 gyermeket – tette hozzá.

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy értékelt: a magyar katonák, a magyar honvédség történelmet írtak, nem emlékszik olyan kimenekítési műveletre a múltból, főként a közelmúltból, amikor ilyen kihívásokkal kellett szembenézni.

Aki szeretné, a Telexen visszanézheti a sajtótájékoztatót teljes egészében!

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...szerintem szégyen az ilyennel kérkedni...ezek valami fogyatékban szenvednek hogy ha már elmentek nem tudnak visszajönni ?
Eladott Ország
Szijjártó ő a felelős külügyér! Szabin vagyok leszarom, hány magyar van Kabulban! Petiminiszter olyan, aki ha késve indul dolgozni Dunakesziről Budapestre, akkor szirénázó autóba, netán helikopterre száll. Petiminiszter olyan, akinek 3 repülőgép kell, ha külföldre utazik, és Petiminiszter olyan is, aki jachtokon nyaral a spanokkal ilyenkor nyáron. Ő az, aki repülőgéppel csempészi haza a fideszes pedofil kollégáját, és aki szabályos mentőakció keretein belül hozatta be az országba a bűnöző macedón ex-elnököt. Nos, ő nem ér rá ilyen apró-cseprő afgán krízishelyzetekkel foglalkozni külügyminiszterként, hiszen ő most pihen. Petiminiszter minden normális kormány adminisztrációjában a szabadságáról visszatérve már csak Peti lenne, miniszter aligha. Ebben a helyzetben azonnal le kéne mondania! Nem fog. Orbán sem várja el ezt tőle. Orbán kormánya cseppet sem normális, ezért nehéz elképzelni, hogy felelősségre vonnák őt. Petiminiszter itt lesz 2022-ig. Ezért is kell, hogy kormányt váltsunk 2022-ben, hogy ne legyen több Petiminiszter! Petiminiszter annak ellenére sem függeszti fel a jól megérdemelt (?) pihenését, hogy látja és nyilvánvalóan tud az Afganisztánban zajló drámáról. Petiminiszter annyira próbál kikapcsolni, hogy a külügyminisztérium inkább megírja, hogy egyetlen magyar sem tartózkodik Afganisztánban, nehogy Petiminiszternek be kelljen ugrania a “melóba” idő előtt. Ő pihen. Akkor is pihen, ha 26 magyar honfitársunk ott reked egy tálibok által megszállt és irányításuk alá vont országban. Őt nem lehet kizökkenteni.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/l/t1.6435-9/235371690_1170248133455092_1698912590328258591_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=wtlrCSB-GKUAX8pQh8z&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=74b3740eec9efe9bf6ed103ea73e33d6&oe=614DCD6A
Eladott Ország
A Magyar Honvédség mentő elitalakulata: vagy inkább panoptikuma
sp-ao.shortpixel.ai/client/to_auto,q_lossy,ret_img,w_960,h_640/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2020/05/honved.jpg
Az még soha nem derült ki, hogy amennyiben olyan nagyon különlegesek vagyunk, ha a magyar gógyinak, a magyar emberek plakátokra applikált életfelfogásának párja nincs, akkor mi a fenéért kell állandóan megvédeni. Miért nem áll meg a saját lábán, és miért kell a fél világot folyamatosan gyűlölni, és epével lehányni ahhoz, hogy valakinek érezhessük magunkat?!
Eladott Ország
@Horizont: ma, 15:10 ◘ Az úgy volt, hogy először az angolok menekítették ki a magyarokat Afganisztánból, Üzbegisztánba majd ezután a "nem kormány gép" hazahozta őket Üzbegisztánból, Magyarországra. Egyeseket, akik például a holland nagykövetséget védték Afganisztánban, azokat Üzbegisztánból először Németországba szállították, majd vonattal jöttek haza, így döntött az illiberális állampárt vezére.
uploads.disquscdn.com/images/eb78945d52d499c8a07b07722e196a6c068905a67a5a5090ef989e576c0ab044.jpg?w=600&h=562
Eladott Ország
@Csizmás Kond: ma, 14:24 ◘ Azért mentek el innen, mert elég volt nekik a kib@szott munkaalapú társadalomból és keresni is akartak! Azután az angol és a holland nagykövetség segített nekik, hogy haza tudjanak jönni!
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ...ki mit akar azt hisz el...én végig hallgattam az egyik ott dolgozó nyilatkozatát amit egy újságnak adott...annak alapján beszélek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.