Egy halom rozsdásodásnak indult vas egy karcagi kisvállalkozás udvarán- ennyi maradt a milánói Sámándobból – olvasható Hadházy Ákos közösségi oldalán.

Így égeti a pénzünket a kormány – halomban rozsdásodnak a Sámándob maradványai
Fotó: Facebook / Hadházy

A magyar állam továbbra is harcban áll a Sámándob maradványaival. Eredetileg a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonja volt, de azóta is emészti a közpénzt a Sámándob – írja a 444.hu.

Az eredetileg kalkulált 500 millió helyett kétmilliárdból hozták össze az építményt. Később a hazaszállításra is elment 650 millió.

A Sámándobért felelős Szőcs Géza 2015-ben 5-6 milliárd forintra saccolta az expo teljes költségeit a hazaszállítással együtt.

2015 óta hánykolódó Sámándob alkatrészei elvileg már 2017-ben megérkeztek Karcagra, hogy ott sztyeppemúzeummá alakítsák, de sok előrelés eddig nem történt, mert a karcagi városvezetés nem erre akarta költeni a pénzét.

Nemrég azonban megjelent egy közbeszerzési kiírás, miszerint

további 3,7 milliárdból építenék újra a Sámándobot. Vagyis az újjáépítés nagyjából kétharmadával drágább lesz, mint amennyiből eredetileg Milánóban megépítették. Erre azóta kaptak pénzt a kormánytól.

Hadházy Ákos közösségi oldalán úgy fogalmazott:

A halom vasat 30 kamion hozta haza kaminononként másfél millióért. A pavilon nagy részét adó faanyagot viszont kint hagyták, mert elrohadt. A milánói világkiállítás sámándobjára annak idején is sok milliárdot költöttek el, de ami utána történik vele, az talán jobban bemutatja az országunkat, mint maga a világkiállítás.

Hozzátette:

Az ”újra felépítésre” egyébként korábban is kiírtak egy közbeszerzést, akkor FELE ENNYIÉRT vállalták volna el, de az több volt, mint amennyi pénze volt rá a városnak. Most kaptak még rá a kormánytól, de most már dupla annyit dobolnak el a karcagi sámánok.

A bejegyzés itt tekinthető meg:

Forrás: 444.hu, Facebook
Címlapkép: Facebook / Hadházy

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
@vacsi: Elvinni Felcsútra és lepakolni a törpe kapujába...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyar1
@jesz: Akik meg ilyen pazarlásokat kitalálnak majd luxusnyugdíjat kapnak.
ómió
Bezzeg az efftársaknak világkiállítási helyszínként egy libalegelő is megtette volna!
fűre lépni szabad
@ómió: Undorító vagy - a puszta létedben, te országsorsrontó orbánista talibán!
fűre lépni szabad
A szélsőséges keresztények támadása alatt áll Magyarország!
Kifosztanak minket a keresztény egyházak !!!
ómió
@fűre lépni szabad: Csak nem magatokra ismertél. bolsi tetükirályfi!? A mindent "elkúró", a reggel, éjjel meg este hazudozó, államcsődokozó, népzsebelő bolsevik tetübandádra!? Na, ha undorító, országsorsrontó talibánokat látnál, álljatok tükör elé mind, "testületileg"! Ott majd meglátod, kik azok! Ne másra hazudd a tetvesbolsi egótokat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.