A 444.hu számolt be róla, hogy az elmúlt időben mintha sűrűbben szólna be az Orbán-kormánynak Matolcsy György jegybankelnök, mint korábban.

Matolcsy és Orbán harca okozhatja a Fidesz bukását? – Egyre komolyabb a feszültség a párton belül!
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Korábban is volt már rá példa, hogy Matolcsy nem értett egyet mindenben a kormány aktuális gazdaságpolitikájával. A járvány második hulláma óta viszont sűrűsödnek a kritikus cikkek, kiszólások, aggodalmaskodó sajtótájékoztatók.

Mostanra ráadásul a jegybankelnök egész cikksorozatot indított,

amelynek fő témája a kormány éles kritikája, ezek a cikkek pedig nem máshol mennek, mint a kormánypárti médiabirodalom leginkább szimbolikus termékében, a Magyar Nemzetben.

Matolcsy egy ideje kifejezetten élesen bírálja a kormány válságkezelő gazdaságpolitikáját, sőt, azt, ahogy Orbán Viktor az elmúlt 8 évben megszervezte és kiosztotta a gazdasági feladatokat a kormányaiban.

Mindez persze nem lenne teljesen meglepő egy olyan rendszerben sem, ahol – ahogy elvileg Magyarországon is – a jegybank a kormánytól független gazdaságirányító intézmény, szigorú mandátummal és kevés, de annál hatásosabb eszközökkel.

Matolcsy György jegybankelnöksége viszont pont nem erről szólt, hanem arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a kormány kéz a kézben, úgymond stratégiai szövetségben dolgoznak együtt. 

Forrás: 444.hu
Címlapkép: MTI/Illyés Tibor

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Mi a francról akarják elterelni a figyelmet, ezzel az "ál harccal"? Mi készül orbanisztában a költségvetés, és a pénzügyek területén???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Edmond Dantes
Matolcsy igazolni akarja annak a mondásnak az igazságát,hogy rablóból lesz a legjobb pandúr.
Yoda69
Cicaharc ez semmi tobb. Igy keszitik elo eltolcsit a kovetkezo szerepre.
Eladott Ország
Annál, amihez nem nyúlnak hozzá, csak az tragikusabb, amihez hozzányúlnak!
A császár új ruhája. Há2rule , pont úgy néz ki mint Lölő!
uploads.disquscdn.com/images/93ae03de95aa4a42ae16224d73abbca83ad4be44dcc61998230df65bc8c853bf.jpg?w=600&h=499
Magyarország kormány amikor megállítja Brüsszelt, de azárt várja a 2480 milliárd támogatást.
uploads.disquscdn.com/images/d9eedebb8f661e9ac0d6aa8c73c2cc9e21c034f4a165ddd914889e732422d165.jpg?w=600&h=468
Eladott Ország
A nemzeti bank a forint romlásából eredő többlet bevételt nem utalta át az állami költségvetésbe, hanem banki alapítványokba TETTE - EZ KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS BÜNTETTE, amivel kapcsolatos feljelentésre Polt Péter évek óta nem válaszol, holott ez Magyarország érdeke lenne. Megérettek a lámpavasra is, de szerintük nagyobb büntetés lesz nekik, ha ketrecbe zárjuk és egy állatkertben tartjuk őket! A forintot tudatosan rontja a hatalom! Az extraprofiton nyernek, így tönkreteszik a lakosságot és a gazdaság nagy részét. Az MNB hazudozik, a közgazdászok pedig cinkos módon hallgatnak.
Magyar alkimista csapat akiknek sikerült a forintból szart csinálnia!
olkt.hu/wp-content/uploads/2020/02/86695261_2489684474617963_4312423546329497600_n.png
Kedves barátaim! Gond, hogy erősödik, az euró a forinttal szemben? Mit foglalkoztok vele, úgy sincs eurótok, én meg euró ötszázasakkal védem bőrömet a napfénytől.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/143496885_4134162456635287_4344731590393788767_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=Izvku0377tsAX_7JE06&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=55283f1b0b6968ff9ed5ab2b509b3c66&oe=614E8825
Eladott Ország
@Shikari: ma, 11:07 ♠ A liberális és illiberális. Orbán... rémlik még valami pubi! Ha szélkerékre kötnénk nem kellene Paks 2 önmagában forgott annyit, hogy az ország áramfogyasztását is fedezné...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/126449988_874135973330825_4193546170522894217_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=vn4tbgwRsZwAX-5vUxz&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=c89e6792793e83a1f3c2085f552a9f0e&oe=614D36EC
jesz
Matolcsy kevés Orbán buktatásához...ez egy cicaharc, ami úgy van tálalva, hogy melegség öntse el az ellenzék szívét, csökkentve az éberségüket...sokan ezt beveszik, hátradőlnek, hogy majd most Matplcsy elvégzi azt, amit az ellenzéknek kellene...
Matolcsy próbálja röhögés nélkül elmondani a bírálatait...eddig sikerült...
verőce21
Mese habbal...!
Lipsi habverés az egész "konfliktus"! A jobbító szándékú gazdasági kiigazításokra való törekvésről azt hinni, hogy bab is hús?

Kínjában, jómódjában hülyeségeken agyal a tehetetlen ellenzék.
kereső
Mi a francról akarják elterelni a figyelmet, ezzel az "ál harccal"? Mi készül orbanisztában a költségvetés, és a pénzügyek területén???
justhpeter
Matolcsy építené az önálló entitás képét magáról, de a csaló, hamiskártyás múltja folyton hanyatt rántja, így nem tud az Örbánékkal közös "gazember" lepel alól kimenekülni. Két azonos sors vár rá Orbánékkal: vagy börtönbe mennek vagy a bazilika tetejére szélkakasnak. A népnek mindegy hol rozsdálnak össze.
Néro
Öljék már meg egymást és MINDENKI jól jár.
Gauntlet
Vagy egy jó kis trükk az egész. Mint a foglalkoztatottsági statisztika.
relatív
A regnáló bukását a hozzá nem értése, pökhendisége, és a szakadékba való kormányzása buktatja meg. A hozzá dörgölődzök pedig a közpénz orbitális elrablásának segítése miatt vonhatók felelősségre, bármennyire IS eszkuzálják magukat a bűnök elkövetésében !
Namely
@sgl: "Aztá lehet Matót is elszámoltatni a 100 milliárdok ellopása opkán. "
há' nem is igaz, Matolcsy 100.000 milliárdot lopott el, ezt mindenki tuggya :S

cikkhez:
Az firkálmány, akarom mondani elemző cikk szerzője elfelejtette belevenni a holdtölték és napfoltok Szíriuszhoz viszonyított helyzetét, valamint az árapály-ciklusok váltakozásának amplitúdóját.
Egyébként minden igaz, valóban ez a Fidesz bukását jelzi.

Az, hogy az utolsó 2 bekezdés ellentmondásban van a mondanivalóval, nem zavarta a firkászt. Elvégre a bőgőmajmok úgysem jutnak el odáig.

:D
Gazella
Harc?? Hát legyen harc!!!
Bukjon mind a kettő!!!
ómió
És még mindig nem tudtátok őket összeugrasztani, efftársak!?
balos
Tudod,ha orrodat oda dugód,ahol a fideSSes kezdődik,hát abból csak szarosan tudod kimenteni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.