Ahogy arról korábban beszámoltunk a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor, közleményt adott ki szombat reggel, mert elege van abból, hogy politikusok megkérdőjelezik egymás nemzeti elkötelezettségét és a válogatott melletti kiállásukat.

Karácsony Gergely és Fekete-Győr András is reagált Csányi Sándor meghívására
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A közleményt azzal zárta, hogy a magyar csapat következő hazai mérkőzésére személyesen hívja meg Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást is.

Köszönöm a meghívást Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének, de még fontosabb lenne, hogy a kirekesztést és gyűlöletkeltést a politikával összekeverő ostoba fideszes megmondóemberek is értsenek a szóból: a sport, nemzeti válogatottnak való szurkolás nem megosztja, hanem éppenhogy egyesíti ezt a tudatosan széjjelszakított országot.

- írja Karácsony, majd hozzátette:

Attól, hogy sokan vagyunk, akik bűnnek tartjuk, ha egy miniszterelnök összekeveri a magánhobbiját a közérdekkel, attól még a nemzeti válogatottnak való szurkolás élménye és öröme minden magyarnak jár. A megvetés pedig azokat illeti, akik ezt el akarják venni bárkitől. Elnök úr invitálását tehát köszönettel elfogadom, természetes, hogy a helyszínen szurkolok a csapatnak, bár a VIP-páholyt továbbra is elkerülném, jó lesz a sima lelátó is. 

- zárta sorait.

Fekete-Győr András is reagált a meghívásra:

Az MLSZ – Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor tett egy nagyon szép gesztust a társadalmi megbékélés irányába: a nemzetünket megosztó, polgárháborús pszichózisban élő fideszes politikusokat józan belátásra intve személyesen hívott meg a következő válogatott meccsre. A meghívást nagyon szépen köszönöm, örömmel fogadom el. 

- írja.

Leginkább viszont magát a gesztust köszönöm, mindannyiunk nevében. Sok ehhez hasonló törekvésre lesz szüksége a nemzetünknek, hogy betemessük azt a bizonyos árkot, és egyszer s mindenkorra békében tudjunk egymás mellett élni. Rám az elsők között számíthattok ebben a munkában!

- fogalmazta meg Fekete-Győr.


Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Virág Árpád
Titeket így le lehet kenyerezni?! S még azt mondjátok, ti vagytok az emberekért?! Az EMBREK kifizetik a belépőt!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
@justhpeter: Ha az ellenzék nyer akkor Csányi átfog pártolni hozzájuk. Már ezt csinálta a 90 es években is. Ment jobbra balra csak hogy jó helyen legyen. Igazi seggnyaló a jobbik fajtából :D
Béla333
Most Karácsony véleményével értek egyet: elmegy, de nem a VIP páholyban mosolyog a maffiatagokra.
Remélem Fekete-Győr is így fog tenni!
justhpeter
@rokker33: Ezt nem gondolnám. Csányi szerintem teljesen apolitikus, mégpedig azért mert a magyar belpolitika a csordaszellem áldozatává vált, külpolitika gyakorlatilag értelmezhetetlen nulla, hiszen a futsalos tarajos és a gazdaállata egy diplomáciai analfabéta és nem külpolitikus. Csányit szerintem kizárólag üzleti megfontolások vezérlik, a politikai helyezkedéshez túlságosan túlképzett, azt a mamelukokra hagyja.
ómió
Szóval, akkor, a nihilista bolsibandád azért fúrta meg az olimpiát, nehogy "egyesítsen"?
NKF
Ne a magyar válogatott mezét vegye fel,hanem keressen egy szivárványos mezt!Vigyen egyet
Kamu Gerinek is!
Virág Árpád
Titeket így le lehet kenyerezni?! S még azt mondjátok, ti vagytok az emberekért?! Az EMBREK kifizetik a belépőt!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.