A kereszténydemokráciában az alapértékek változatlanok – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Tihanyban, a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó elnevezésű közösségi találkozón.

Rétvári Bence: kereszténydemokráciában az alapértékek változatlanok
Fotó:Kovács Tamás/MTI/MTVA

Rétvári Bence a közösségi médiában online közvetített, Mesterházy Attila szocialista országgyűlési képviselővel folytatott vitán úgy fogalmazott:

a legkényelmesebb helyzetben Európában ma egy kereszténydemokrata politikus van, mert nem kell magyaráznia, hogy mint képvisel, hiszen generációk óta változatlanok az alapértékeik.

Mesterházy Attila arról beszélt, hogy a munkásság tartalma és fogalma átalakult, ezért a korábbi munkás kategória helyett a jogfosztottak, az elesettek, és azok töltik ki a szociáldemokrácia hátországát, akiknek a hangja nem hallatszik távolra. Hozzátette:

a baloldalnak önkritikát is kell gyakorolnia, mert az elmúlt időszakban sok esetben inkább a populisták tudták megszólítani a munkásokat.

Forrás: MTI
címlapkép: Kovács Tamás/MTI/MTVA

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Lopni, csalni, hazudni--az egyház és vezetők érdekében.
Mert, mi mástól lett volna a világ leggazdagabb szervezete a katolikus egyház!?!?!?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
Tessék mondani, a 8. parancsolat alapérték?!
tudode
Egyetlen egy jogÁSZ nem nyilatkozhatná még viccből sem, az aki nem az Ecserin vásárolta a jogÁSZ diploMÁJÁT, aki ki meri ejteni a száján azt, hogy KERESZTÉNYDEMOKRÁCIÁBAN élhetnek a laikus állampolgárok!
.
Ami csak a TIZPARANCSOLATOT, a társadalmi együttélés alapszabályait illeti,még PSZICHIKAI BŰNSEGÉDKÉNT sem, zsebükben a jogász diplomával nem minősülhetnének un. "kereszténydemokratáknak" azok akik sorsközösséget vállalhatnának, saját akaratukból egy hamvaiba hult demokráciának!!!
.
Senki nem cáfolta azt, hogy a kedves vezető ELTEMETTE A DEMOKRÁCIÁT, az egész országot a hetedik koporsóba gyömöszölve:
.
Hallgassuk csak meg Vörös Imre alkotmányjogász eszmefuttatását
.
---- VÖRÖS IMRE (Juszt László műsora)
www.youtube.com/watch?v=8WRjQSyb3JE
----------------
.
Nem sok hiányzik ahhoz, hogy Petőfi Sándor örökbecsű verse időszerűvé váljon
.
----- Mácsai Pál: Dicsőséges nagyurak (Petőfi Sándor verse)
www.youtube.com/watch?v=5UxjWISWslg
-----------------------
.
Ez lesz a veszte a furfangos kedves vezető karénekeseinek is, és az egész országnak, előről kezdheti, felmérhetetlen áldozat árán, a sarjadzó demokráciát!
kereső
@Emmersson71: Az, de a tiz parancsolat is mindig csak másra vonatkozik, a fideSS-re, fideSSes-re nem!
namihami
@verőce21: 10.23:. Ateista vagyok, nincs szükségem egy olyan Isten bocsánatára, amelyik ráadásul elnéző, ha a hívei így élnek és ezt teszik/tehetik a nevében. És akkor ha pedig egy bűnbocsánattal minden megoldható, akkor a helyzet még elkeserítőbb.
Persze, lehet, hogy a pokol fideszes és kádéenpés ""hívőkkel"" van tele. Az általuk vallott tiszta hitük büntetése okán.
Giovanni Alba
@istván irén: ma, 08:51
Agnus Dei (isten báránya). Stimmel, meg a pásztor is a pásztorbottal.
kissé felnőttem
a hazugság az ott is hazugság csak nektek szabad?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.