A Kádár-korban, majd a rendszerváltás után kollégium volt, később a Tűzraktér nevű összművészeti helynek adott otthont a mára vészesen elhanyagolt, Hegedű utcai épület. Most átalakítják, a beruházást Pintér Sándor családjának cége végzi.

A magyar oktatásnak az államalapítás óta fontos részét jelentik az egyházi intézmények, a különböző rendek, illetve történelmi egyházak által kézben tartott általános iskolák, gimnáziumok, líceumok, valamint egyetemek. A katolikusok és a protestánsok szerepe az elmúlt években ezen a területen is egyre erősebbé vált, hiszen ma már számtalan kistelepülésen vagy épp nagyvárosban ők üzemeltetik az oktatási intézményeket, sőt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a következő években egy teljesen új kampuszt kap a Palotanegyed szélén, a Magyar Rádió egykori épületeiben – kezdi a történelmi ismertetést a 24.hu

Nem fogja elhinni, melyik politikus családjának cége alakíthatja luxusszállodává az egykori Tűzraktér épületét!

Látványterv.
Fotó: Debout Design 

A Rákosi-korban államosított iskolák közül a rendszerváltás után számos épületet, illetve intézményt nem kaptak vissza a különböző történelmi egyházak – így járt a Nagykörúttól pár lépésre álló, a kétezres évekig középiskolai kollégiumként, illetve iskolaként működő Hegedű utca 1-3. is, amely az elmúlt másfél évtizedben az azóta megszűnt összművészeti központ miatt hívta fel magára a figyelmet.

A két épület rövidesen azonban nagy változások elé néz, hiszen 172 szobás szállodává alakítják. A megnyitása után a Marriott-csoporthoz tartozó márkák egyikéhez, a mostanra világszerte közel száz szállodával büszkélkedő Moxy-hoz kerülő hotelnek természetesen meg kell majd felelnie az anyacég alapelveinek, így biztos, hogy az Andrássy út közelsége miatt egyelőre a Moxy Andrássy nevet viselő projektben egy szórakozásra vadászó utazók játszótereként működő, magát túl komolyan venni nem akaró szálloda születik, ahol a vendégek a recepció helyett a bárban vehetik fel a szobájukat nyitó mágneskártyákat, illetve az azokhoz járó üdvözlő koktélokat.

A látványterveket és további részleteket az átalakításról a 24.hu cikkében tekinthetik meg. 

Forrás: 24.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az Isten irgalmazzon annak a vállalkozónak, aki a Pintér családnak dolgozik. Olaszországban is az építőipari vállalkozások nagy része a maffia kezében van, de valószínűleg a fizetési fegyelem a kifizetések olajozottabban mennek mint nálunk. Hiába az olajszőkített pénzt tisztára kell mosni, most már Don Pintér le tudja cserélni a több mint húsz éves Wartburgját is. Pintér Sanya egyébként spórolós fajta, mert kölcsönt tudott adni 500 millió forintot , amelyet még nem adtak neki vissza, legalább is a vagyonbevallása alapján. Kishazánkban kifizetődő a köztisztviselői állás.
namihami
@Emmersson71: Vagy, ha mégse hinném, hogy mégsem a Pintér család, akkor is lenne rá ""elég közeli"" ötletem. Ha másként nem, akkor alvállalkozóként. Aki persze csak a százalékot veszi fel, a munkát fillérekért fogja toább adni a kishalaknak. És, ha szerencséjük lesz, akkor (talán) ki is lesznek fizetve. Még a fővállalkozó megszűnése előtt.
Eladott Ország
Az Isten irgalmazzon annak a vállalkozónak, aki a Pintér családnak dolgozik. Olaszországban is az építőipari vállalkozások nagy része a maffia kezében van, de valószínűleg a fizetési fegyelem a kifizetések olajozottabban mennek mint nálunk. Hiába az olajszőkített pénzt tisztára kell mosni, most már Don Pintér le tudja cserélni a több mint húsz éves Wartburgját is. Pintér Sanya egyébként spórolós fajta, mert kölcsönt tudott adni 500 millió forintot , amelyet még nem adtak neki vissza, legalább is a vagyonbevallása alapján. Kishazánkban kifizetődő a köztisztviselői állás.
Toller Béla
Kurvulunk...és ha ez a rezsim marad, akkor menthetetlenül bárcás népség leszünk !
ómió
És korábban egyik efftársnak se volt "vonzó"? Mi történt? Nem volt benne elég lé?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.