Szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 33 éves román férfival szemben.

13 éves lányt akartak megerőszakolni az út mentén Borsodban

Fotó: police.hu

A gyanúsított 2021. szeptember 2-án kora délután a Tiszaújváros és Sajóörös közötti útszakaszon egy 13 éves lányt támadott meg.

A férfi áldozatának a két karját megragadta a földre lökte, és a száját is befogta, majd megpróbált szexuálisan közeledni hozzá

- állapította meg a rendőrség.

Egy arra kerékpározó személy az elkövetőt cselekménye közben megzavarta, aki ezért a helyszínről elmenekült.

A rendőrök rövid idő alatt megállapították az elkövető kilétét, majd két a szolgálatból hazafelé tartó tiszaújvárosi körzeti megbízott, és járőr a nyílt utcán fogta el a férfit. Az erőszakoskodót gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására is.

Forrás: police.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Ilyenkor román, ha a szavazata kell, akkor "külhoni magyar testvér"!
lusta
Amióta migráncsok építik Tiszaújvárosban a poliolt, sokat romlott a közbiztonság.
namihami
Legalább egy közepesen sötét bőrű lenne, hogy a KESMA lemigráncsozhassa! De még az se. Ha később kiderülne, hogy nem az, arról már úgyse adna hírt róla a hivatalos média.
bence
Ilyeneknek adott szavazati jogot orbán !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.