A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának információi alapján az egyenruhások 2021. szeptember 3-án 23 óra körüli időben, az M86-os számú autóúton egy magyar forgalmi rendszámú tehergépkocsit akartak intézkedés alá vonni.

Migránsokkal teli teherautóval hajtott árokba a sofőr Szombathely külterületén
Fotó: Police.hu

A szerb állampolgárságú gépkocsivezető haladása során a 81-es kilométerszelvényben a szolgálati gépkocsinak ütközött, majd az út melletti vízelvezető árokba hajtott.

A balesetben két személy súlyos, egy fő könnyű sérülést szenvedett. A sofőrön kívül a gépkocsiban huszonhét ember utazott, akik szír, szomáliai és afgán állampolgárnak mondták magukat.

Az utasok a rendőri intézkedés során sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A szerb állampolgárságú sofőrrel szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője, vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Forrás: Police.hu
Címlapkép: Police.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Pedig efftársilag "migráncs nincs is"!
134.bátor
De hogy került Szombathelyre? Az tudtommal a határ innenső oldalán van,nem? Odáig valahogy el kellett jutni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.