A Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a negyedik hullámról, korlátozásokról és persze az oltás felvételének fontosságáról.

Nem kegyelmez majd a negyedik hullám – Merkely Béla vészjósló képet fest a közeljövőről
Fotó: MTI/Kovács Attila

Merkely szerint lassabb, elhúzódó lehet a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és elsősorban az oltatlanokat érinti majd. Úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy szükség lesz további korlátozásokra a negyedik hullám miatt, de ezek elsősorban az oltatlanokra vonatkozhatnak majd – írja a tenyek.hu.

Az oltatlanok természetesen jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve (...), huszonötször valószínűbb, hogy bekerül egy oltatlan egy kórházba, huszonötször nagyobb a valószínűsége, hogy meghal koronavírus-fertőzésben.

Arról is beszélt, hogy az oltatlanok nem reménykedhetnek abban, hogy az úgynevezett nyájimmunitás majd megvédi őket, hiszen a koronavírus folyamatosan mutálódik. A harmadik oltás kapcsán elmondta, azt elsősorban a 60 év felettieknek vagy legyengült immunrendszerű embereknek ajánlja. Azt javasolta, hogy a második vakcina után négy hónappal kérjék a harmadik oltást az érintettek.

Merkely azt is hangsúlyozta, egyelőre nincs olyan gyógyszeres kezelés, ami hatékonyabb lenne, mint a vakcina. Ráadásul az oltóanyagokból már több milliárd adagot beadtak, komolyabb mellékhatásról nem érkezett hír, ezért azt lehet mondani, hogy ezek biztonságosak.

Forrás: tenyek.hu
Fotó: MTI/Kovács Attila

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Merkely?Aki pár hónapja még azt mondta,hogy nem lesz negyedik hullám?És azt bírta nyilatkozni,hogy szerinte indokolt volt a 16 ezer lélegeztetőgép megvétele?Amikor azt egy laikus is tudja,ha nincs szakszemélyzet,akár madáretetőnek is használhatják a kütyüket.Most úgy néz ki,hogy igencsak bedurvul a járvány,köszönhetjük orbánnak. A környező országokban már hetekkel ezelőtt elkezdtek szigorítani,a MOK már egy ideje hirdeti,hogy hordjunk újra maszkot legalább zárttérben. De ameddig nem teszik kötelezővé,addig nem is fogják hordani az emberek. Mit csinál a kormány/orbán? (merthogy egyszemélyes kormányzás van,minden dologról orbán dönt SAJNOS,és nem a szakértők).Nálunk van teltházas focimérkőzés,sehol nem kell védettségi igazolás,se maszk. Volt többszázezres aug.20.-i buli,tüzijátékkal,lendkerekes Szt.Istvánnal,most folyik az eucharisztikus kongresszus megintcsak többszázezres részvétellel,mindenféle megszorítás nélkül. Azt orbán pontosan tudja,hogy milyen ramaty állapotban van az egészségügy,mégse szigorítanak.Nyomatják az oltásokat.A beoltott ismerőseink közül sokan lettek kovidosak,az oltás magában kevés. A lakosságot akarják ritkítani,vagy mi?Már így is fogyunk,mint a gyertya
istván irén
az idő járás sem olyan változékony, mint a vírussal kapcsolatos információjuk
Pálinkás Pál
nem leszel miniszter béla..bukni fogsz a csúti cigánnyal együtt..hazudsz most is...mert ezt kívánja a párt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.