Miért mondják mindketten, hogy ők voltak a legeredményesebbek az ellenzéki aláírásgyűjtésben?

Kinek van igaza? Dobrev és Karácsony is azt állítja, ő gyűjtötte a legtöbb ajánlást
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szeptember 6-án, hétfőn délelőtt 10 óráig volt lehetősége az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjeinek arra, hogy leadják az indulásukhoz szükséges aláírásokat. Legalább húszezerre volt szükség, amit szinte mindenkinek sikerült összegyűjtenie – egyedül az Új Világ Néppárt nevében induló Pálinkás Józsefnek nem.

A határidő lejárta után Karácsony Gergely és Dobrev Klára egyaránt azzal büszkélkedtek, hogy az aláírásgyűjtő-verseny élén végeztek.

Látszólag ellentmondanak egymásnak, pedig egyikük sem hazudik. Dobrev ugyanis már egy héttel ezelőtt leadta az addig összegyűlt aláírásokat az Országos Előválasztási Bizottságnak. Ezután is folytatta a gyűjtést, a többit viszont már nem adta le hivatalosan. Karácsony ezzel szemben a gyűjtés végén, egyben adta le az összes ajánlását – írja a 444.hu.

Ezért mondja Dobrev, hogy ő gyűjtötte a legtöbb aláírást, és ezért mondja Karácsony, hogy ő adta le a legtöbbet a bizottságnak.

Forrás: 444.hu
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Nem kellene ezen sokat rugozni. Mindketten teljesitettek a kvotat. Az hogy melyikuk lesz a gyoztes, azt majd a valasztok eldontik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Nem kellene ezen sokat rugozni. Mindketten teljesitettek a kvotat. Az hogy melyikuk lesz a gyoztes, azt majd a valasztok eldontik.
kereső
Nem mindegy? Ezen csak a 444! rugózik- , hogy milyen okból, a fene sem tudja.Keverni a x@rt/ill. csinálni, ha nincs? Ujságirás? Ja.Az.
Pálinkás Pál
ez komoly?..ki a tökömet érdekel ez a bohóckodás?...szerintem ez kontraproduktív lesz...akinek bukik a jelöltje, az lehet nem fog a másikra szavazni, inkább el sem megy jövőre...orbán nyugodtan aludhat...főleg hogy előtérbe tolták azt a puhapöcs karácsonyt...szerintem akkor bukott az összefogás...
Klubtag
Valószínűleg mindkettőnek igaza van, csak nem kellene játszani a funkcionális analfabétát még zsurnalisztáéknál sem.
Az egyik a leadottról (le is áll a további begyűjtéssel), a másik meg a begyűjtöttről beszél (persze értem én, hogy kell az önbizalom, de nem kéne ebből számháborút csinálni)...ennyi.
A többi meg a választáson fog eldőlni...
jesz
ezek ilyen szaron vitatkoznak? az ovisok szoktat így vitatkozni, hogy kinek erősebb az apukája? és ezek akarnak országot vezetni? pffff... remélem nem.
rokker33
Na pálinkás jóska nem lesz miniszterelnök!Pedig jó lett volna az iszomm párttal koalíciót kötni Sanyi kapitány lett volna a kocsmákért felelős miniszter a pálinkás meg elintézte volna a szeszes italok adómentességét és minden pálinka főzés ingyen van!Kár érte kiváló ügynök volt...
kereső
@jesz: @Pálinkás Pál: Nincs semmiféle vita. A 444! két fb posztból kavarta ki a kikavarni valót. Dobrev kiposztolta, hogy mennyi aláirást gyűjtött, Karácsony kiposztolta, hogy mennyi aláirást adott le. Sem Karácsony, sem Dobrev nem a másiknak posztolt- hanem a saját szimpatizásainak, aláiróinak, potenciális szavazóinak. Itt az ujságiró ??érezte úgy, hogy ebbőltud kanyarintani egy jó kis cikket/amely növeli az olvasottságot/, és a cikket nem értőn olvasók majd összeugranak a két jelölt miatt, ill. lehet ócsárolni kinek, kinek szája ize szerint a két jelöltet. Komolyan, az olvasottság érdekében már mindent megtehettek 444!
kereső
Olyan kicsengése van az egész cikknek, főleg a cimnek, mintha emiatt "harc" lenne a két jelölt között- bizonytalaintva ezzel az ellenzéki választót. Ha nem tud mit irni- mert uborka szezon van- az ujságiró akkor ne irjon, mert igy csak árt.
NKF
Egy sz@r az egész előfosás!Különben meg,ki nem szarja le mennyit gyűjtöttek?
Klubtag
Ha a fidesz-kdnp kormányzati maffia-konglomerátumot nem érdekelné az előválasztás folyamata, eredménye, akkor nem költene százmilliókat olyan közvélemény kutatásokra, ami a saját híveik aggodalmát hivatott eloszlatni...
rokker33
@Shikari: ma 12:08 Esélytelen az összes nem csak ez a két hazug alak :) Szerinted ki fogja nyerni a választást 22 ben ? Két jelölt között lehet választani. Vagy Orbán vagy Gyurcsány! A csótányból nem kér már senki Orbán helyett más alternatíva sajnos jelenleg nincs!
levarosbukta
@Yoda69: De ezt is megint qrvára elcseszték. Ilyen támadási felületet adni a fidesznek egy eszement baromság. Tényleg nem tudom hová tegyem a Gyurcsány-Dobrev párost. Telekiabálják az országot hogy 82 ezer aláírást gyűjtött, közben meg csak harmincvalahányat adott le. Miből gondolták hogy erre nem fog rárepülni a fidesz kommunikációs hadserege? Ezek után ki fogja elhinni a 82 ezret? Ennyi erőből mondhatna 180 ezret is.
rokker33
@Shikari: Na ezt próbáld már megértetni az ittlévő többi kommentelővel.Szinte esélytelen, hisz az elfogultság dolgozik bennük, csak Gyurcsány/ Karácsony a jó Orbán a rossz pedig egyformán kárt okoztak Magyarországnak csak ezt nehéz bárkivel is megértetni!
namihami
Nem mindegy? A cél ebben a ""számháborúban"" csupán annyi, hogy a média fideszes része ismét valamivel megpróbálja az ellenzéket egymásnak uszítani. Az, hogy ki a nyerő, azt majd ráérnek a választás előtt lejátszani. A lényeg nem ezen van.
rokker33
@Shikari: Hú ezt jól megfogalmaztad! Így vagyok vele Én is és félre ne értsd nem nyalizásból írom, de ugyan ezt gondolom amit a segélyezésről Te is gondolsz, hogy ne a putris cigányoknak adjanak mindent. Márpedig ha nyernek 22 után újra ez lesz főleg, ha Karácsony lesz a miniszterelnök. Ő elég tutyi mutyi úgyis azt teszi amit Gyurcsány parancsol.Talán Jakabban bíztam a legjobban, de kiábrándultam belőle. Csak egyet fúj az meg már számomra unalmas! Nem baj 22 ben nem megyek haza szavazni, nincs kire :) Egyel kevesebb gond xD
csak úgy....
egyfelvonásos darab,- címe : az ingyenélö és a filozófus szakács.
rendezte: az élet
föszereplök: @Shikari: az ingyenélö
@rokker33: a filozófus szakács
levarosbukta
@Shikari: Sajnos egyet kell ebben értenem veled!
rokker33
@csak úgy...: Mehetsz szopkodni Gyurcsányt te nyugdíjas tróger.Komolyan 60 év felett már betiltanám a szavazati jogot. Nehogy már egy kivénhedt roncs döntsön a fiatalok sorsáról!Nem lenne igazságos!
rokker33
@Shikari: Igen ezért bízok még a Mi Hazánkban,hátha bejutnak a parlamentbe,annak nagyon örülnék. Dúró Dóra "tökös" csaj jó értelemben és ha igazi elszámolásra vágyik valaki, akkor tőlük ezt megkapják ! Gyurcsány meg röhög a markában az irodai tűznél ami a DK központjában volt ott minden bizonyíték elveszett ami nem baj,mert így " tiszta " maradt, de mindig vannak elvarratlan szálak amit előbb vagy utóbb meglehet találni kis szerencsével és akkor a kampósorrú is mehet a híres parkettásba vagy inkább Sándorházára fegyház büntetésre minimum 15 év!
surdilloFUJT
@Yoda69: Az Előválasztási Bizottság az első 21.000-t veszi figyelebe!!!Dr Dobrev 82.112-t Karácsony 31.500-at szedett összesen!!!Lehet gondolkodni!!!
Gazella
Arra nem gondoltok, hogy narancs firkász ugraszt össze benneteket??!!
ómió
De, ugye, a szavazatszámláló maga Böszme efftárs lesz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.