Az Átlátszó összevetette Szíjj László milliárdos legújabb, tízmilliárdos értékűre taksált szuperjachtjának, illetve a NER legfelsőbb köreihez köthető, ugyancsak milliárdos értéket képviselő magánrepülőjének útjait.

Szardínián és Nápolyban is jártak a NER luxusjárművei

Fotó: Navis Marine

A cikkből nagyjából kirajzolódott, hogy hol pihenhettek a luxusjárműveket használók idén nyáron.

2021. június közepétől július elejéig a jacht járt Mergellina, Capri, Positano, Marina di Cassado és Castellammare di Stabia kikötőjében. Júliusban Arechi, Ischia, Olbia, Bonifacio, Porto dell’Etna, Szirakúza, Panarea, Punta Lingua, Salina, Lipari vizein járt, majd visszatért Olbiába.

Az Átlátszó szerint 2020 szeptemberében háromszor is előfordult, hogy az OE-LEM Nizzában volt, a Seagull MRD pedig a közeli Cannes-ban. Idén júniusban többször is épp akkor ment az OE-LEM Nápolyba, amikor a jacht ott volt a mergellinai kikötőben, vagy a közeli Capri és Positano kikötőjében horgonyzott.

Július elején is volt egy ilyen nápolyi találkozásuk a luxusjárműveknek, aztán a hónap többi részében Szardínián, Korzikán, és Szicília szigetén kereszték egymást az útjaik több alkalommal is.

Forrás: Átlátszó, 24.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Shikari: Látod milyen kretén vagy ,,szarosnyelvű ? Téged mindenből kihagynak,,krumplibogár..
Yoda69
Tudnak élni a közpénzből, ami elvesztette közpénz jelleget.
Pipás
@Shikari: "Mi köze a NER nek a tulajdon viszonyokhoz?" Látod, ennyire kell komolyan venni a hozzászólásaidat.
Eladott Ország
@sgl: ma, 16:47 ♦ Nyugat-Európában nem dugják el a lopott szajrét, ott csak költik a lopott közpénzt. EU OFFSHORE FEKETELISTA:
"Harminc, adózási kérdésekben nem együttműködő ország szerepel az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott EU offshore feketelistán. A fektelistára kerüléshez tíz tagállam jelzése volt szükséges, de az összesítés így is roppant problémásnak tűnik és az elmúlt héten nagyon komoly nemzetközi, diplomáciai vihart sikerült aratni, hiszen a megbélyegzett országok sorban jelezték felháborodásukat. Az EU offshore feketelistán szereplő országok:
Andorra, Anguilla, Antigua and Barbuda, Bahamák, Barbados, Belize, Bermuda, Brit Virgin-szigetek, Brunei, Kajmán-szigetek, Cook-szigetek, Grenada, Guernsey, Hongkong, Libéria, Liechtenstein, Maldív-szigetek, Marshall-szigetek, Mauritius, Monaco, Montserrat, Nauru, Niue, Panama, Saint Kitts and Nevis, Saint Vincent and the Grenadines, Seychelle-szigetek, Turks and Caicos-szigetek, Amerikai Virgin-szigetek, Vanuatu."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.