A MCC csütörtöki évnyitó ünnepségén többek között Orbán Balázs is beszédet mondott.

Orbán: jók a fiatalok kilátásai, mert az ország szabad és független, a határok nyitottak
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Orbán Balázs arról beszélt, hogy a magyarok sokszor sportot űznek abból, hogy nem értenek egyet egymással, de vannak olyan témák – mint például az oktatás – amelyek túlmutatnak a napi küzdelmeken.

Klebelsberg Kuno két világháború közötti vallás- és közoktatásügyi minisztert idézve a kuratóriumi elnök, a Miniszterelnökség államtitkára kijelentette: a magyarokat nem a kard, hanem a szellem tudja megmenteni. Orbán Balázs megemlítette: a 25 éve működő MCC az egész Kárpát-medencében támogatja 10 éves kortól egyetemi tanulmányaik végéig a kiválasztott diákokat, ezzel szolgálva a magyarságot, a magyar fiatalok felemelkedését.

Célnak nevezte, hogy az egyéni tehetség és siker kéz a kézben járjon a közösségivel.

Hangsúlyozta: a Kárpát-medencében született 35 magyar nemzedék közül kevés előtt álltak olyan jó kilátások, mint napjaink fiataljai előtt, mivel az ország szabad és független, adott a lehetőség a tehetség kibontakozására, a társadalom meritokratikus, a határok nyitottak, így bárhonnan haza lehet hozni ötleteket, emellett egyértelműen látszik az egyén és a közösség sikerének összekapcsolódása. Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója örömének adott hangot, hogy a kormányzat elkötelezett a kollégium törekvései mellett. 

Azt mondta: ebben a tanévben 23 helyszínen kezdik meg a nagyon sok jelentkezőből kiválasztott 3500 fiatal hagyományos oktatási kereteken túlmutató fejlesztését.

Hozzátette: céljuk, hogy képzőhelyeik számát 35-re, diákjaikét 10 ezerre emeljék, és a tavalyihoz hasonlóan az idei tanévben is mintegy száz külföldi vendégoktatót, előadót hívjanak meg. Niall Ferguson brit történész az akadémiai szabadság és a szabad gondolkodás fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve, ezekre az értékekre nem csupán autoriter államokban leselkedik veszély, hanem olyan országokban is, amelyek a szabadság zászlóvivőjeként tekintenek magukra. Példaként hozta fel, hogy az Egyesült Államokban egyre gyakrabban lépnek fel a hallgatók az övéktől eltérő gondolatokat valló, hangoztató diáktársaik, oktatóik ellen, így egyre nehezebb gondolkodni merni egyes tudományos intézményekben. Niall Ferguson mindenkit arra kért: ne engedje, hogy a magyar elme ugyanerre a sorsra jusson.

Orbán Viktor miniszterelnök egy viccel nyitotta a beszédét, majd arról beszélt, hogy a magyarok soha nem vesztették szem elől történelmi küldetésüket.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@verőce21: annak ellenére,hogy az én szüleim csak ádám-évától rokonok? :)
te minek és kinek képzeled magad? ne izélkodj farkaskoma mert egyre tahóbb és unalmasabb leszel..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@verőce21: Úgy látszik neked még ma is élvezetet nyújt ez a primitív polgárpukkasztás, különben máshol trollkodnál az ostobaságaiddal.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Amikor egy kép tényleg többet mond bárhány szónál

Ráadásul igazi déjà vu, ha „A négyek bandája (kínaiul: szezsen pang (四人帮, Sìrén bāng)) ”-ra gondolunk

A hvg.hu „Orbán balkeze: Parragh László” című cikke Parragh Lászlóról, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökéről szól. Mások inkább vele ellentétben kerülnek említésre, de a cím alatti kép, nagyon mást sugall:
img4.hvg.hu/image.aspx?id=5ce50304-0bc8-4561-a2db-831fd640cb29&view=63258e6a-9ca8-46c5-9205-7426156e25f2
simmering73
A határok nyitottak. Mennek is el a fiatalok ezerrel, ebből a jövő nélküli országból.
ómió
A mi időnkben, bizony, még efftársi aknazár volt. Persze nyilván "demokratikusan"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.