A G7 számolt be arról, hogy jelenleg nagyjából háromszor annyiba kerül a piacon egy kilowattóra villamosenergia, mint amennyit a magyar lakosság fizet érte. A háztartások már az elmúlt években is a piaci ár alatt kapták az áramot, de az eltérés elenyésző volt a mostanihoz képest.

Bajban a kormány – összeroppanni látszik a rezsicsökkentés, milliárdokat bukhat a szektor

A lap szerint ilyen különbségeknél tíz, vagy akár százmilliárdokat bukhatnak a kereskedők, hacsak nincs valamilyen a piacinál jóval olcsóbb forrásuk. Ágazati szakértők szerint ez csak a Paksi Atomerőmű lehet.

A villamosenergia piaci ára döbbenetes mértékben emelkedett az elmúlt egy évben, és különösen az előző nagyjából három hónapban. Miközben tavaly szinte egész évben 50 euró körüli összeget kellett fizetni Magyarországon egy megawattórányi úgynevezett zsinóráramért, idén nyáron már stabilan 70 euró felett volt, jelenleg pedig a száz eurót közelíti az árfolyam.

Mivel itthon a lakossági energiaár szent tehén, és így a háztartások számára ebben az időszakban sem lett drágább a villamosenergia, a piaci, és a mesterségesen alacsonyan tartott rezsicsökkentett ár teljesen elszakadt egymástól. Korábban ez nem volt jellemző, legalábbis ilyen mértékben semmiképpen sem.

Maga villamosenergia-ár az általunk fizetett rezsiköltségnek kevesebb mint harmada. Ez nagyjából 2018 közepéig semmilyen gondot nem jelentett, hiszen a piaci árak ez alatt maradtak, a szolgáltatók bárkitől piaci áron megvehették a villamosenergiát, amit aztán komolyabb veszteség nélkül értékesítettek a háztartásoknak.

A kormány pedig időről időre igazított a különböző díjtételeken, arra persze vigyázva, hogy a lakosság által fizetett végső ár ne változzon.

Három éve azonban a piaci ár elkezdett elszakadni a rezsicsökkentettől, és ettől kezdve már nem volt ilyen kiigazítás. A különbség már tavaly is elég jelentős volt, nagyjából 30-50 százalék, mostanra azonban ehhez képest is hatalmasat nőtt, így

a piaci ár már közel háromszorosa a rezsicsökkentett lakosságinak.

Az áram leegyszerűsítve úgy jut el a lakossági fogyasztókhoz, hogy egy erőműben megtermelik, megvásárolja a kereskedő, majd eladja az állam által rögzített rezsicsökkentett áron a háztartási fogyasztónak. Így elsőre a kereskedő tűnik a nagy vesztesnek. 

Szemben a sokat emlegetett gázpiaccal, itt nem csak az állami MVM szolgáltat a háztartásoknak, hanem az E.On is.

Elvileg tehát ennek a két csoportnak kellene valahogyan feloldani a piaci és a lakossági árak közötti hatalmas különbséget. Hiába kötötték le fix és nyomott áron a szolgáltatást, ez nem oldja meg országosan a problémát:

ha a kormány nem akar a választások előtt rezsit növelni, az egyetlen megoldás az lehet, hogy a kereskedők valahonnan a piaci ár alatt szereznek be villamosenergiát.

A lap szerint ehhez az egyetlen forrás a paksi atomerőmű lehet. A Corvinus Egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) főmunkatársa Felsmann Balázs úgy magyarázta:

az atomerőmű közvetlen önköltsége továbbra is elbírja ezt az alacsony árat. Egy nukleáris erőműnél ugyanis a beruházás drága, a későbbi árba annak a költségeit kell beépíteni, maga a termelés már sokkal olcsóbb, mint mondjuk egy szenes vagy gázos termelőegységnél.

Ez azt jelenti, hogy Paksról látják el olcsó árammal a lakosságot, illetve az őket kiszolgáló kereskedőket. Ez azonban a szintén állami tulajdonban lévő atomerőműnél jelent vagy jelentene elszalasztott nyereséget, hiszen

ugyanezt az áramot a piacon jelenleg sokkal drágábban is értékesíthetnék, milliárdos profitra szert téve.

Forrás: G7

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@ómió: Buta vagy mint a föld. A fidesz kormányváltás után évekig emelte a gáz árát, ráadásul bőven az inflációt meghaladva. Mondanám, hogy tájékozódj, de felesleges, mert egy mocsok vagy!
Hazug, buta, ártlamas bolsi csicska vagy.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
A Nagy Gáz akkor mit csinál az áramával ? Majd visszavásárolja Álom bácsi tőle mint az előző bulijukban ?
ómió
Ennél nagyobb traumát efftársilag már csak az évi 2x-i gázáremelés 11 év óta történő elmaradása okozhat!
Aki Én
@ómió: Buta vagy mint a föld. A fidesz kormányváltás után évekig emelte a gáz árát, ráadásul bőven az inflációt meghaladva. Mondanám, hogy tájékozódj, de felesleges, mert egy mocsok vagy!
Hazug, buta, ártlamas bolsi csicska vagy.
Eladott Ország
A konyhai falvédőn: Isten áldja a rezsicsökkentő Orbán Viktort. Nálunk is van ilyen. Csak O1G felirattal. Valóban nincs gondod a tüzelődre meg a világító petróleumodra, mert már arra sem sem telik! Se víz, se gáz, se villany, rezsi 0 Ft. Isten áldásával. Na, ebből az ősi,konyhából is csúfot űznek!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/119455814_944307676049140_5268718544106447639_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=e-Iu4ZpZ6VMAX9X08qh&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=9df483bb41d2d94af36f3a58e9c0559f&oe=615F9FE3
Emmersson71
@ómió: Addig jó, míg Kád.. Orbán él!
Ki nem szarja le a piacot?! -illiberális gazdasági alapelv.
Eladott Ország
Tehát marad nekünk Paks2 és Putyin barátsága, az államosított energiaszektor és a háttérben zsírosodó elvtársak, a rohadtmagas ÁFA, a huzatos ablakkeret, a falakon és a tetőn át kiszökő meleg, a horror számlák, amiknek a hátuljára rá van írva, hogy a jóságos kormány mekkora alamizsnát dob a családi asztalunkra azért, hogy örök időkig őket válasszuk. A legsiralmasabb az, hogy ez még működik is.A kormány rezsicsökkentéses rizsája egy orbitálisan nagy kamu! Direkt nektek találták ki és meg is nyertek vele egy választást. Közben lenyúlják azt a pénzt, amit az Unió azért adott, hogy szigeteljétek a házaitokat, cseréljétek le a fűtési rendszereket és akkor nem Rezsiszilárddal kellene feküdni, kelni, hanem valóságosan és hosszútávon a felét kellene fizetni a mostaninak. Ha ráadásul még tudnátok napelemet, hőszivattyút is beszereltetni, akkor tovább csökkenne a költségetek. De nem tudtok szigetelni, mert alacsonyak a bérek, nem telik ablakcserére, a falak szigetelésére, tetőfelújításra. A jóságos kormány a lenyúlt ingyenpénz helyett ad nektek hitelt, amit vissza kell fizetni. Már akinek van miből visszafizetni. Nem tudtok megújuló energiaforrásokat sem bevonni, mert a kiépítése drága, a plusz adókkal terhelten még drágább, a megtérülés lassú, nektek pedig nincs pénzetek, mert alacsonyak a bérek és magasak az adók. Az ÁFA például minden vásárlásnál 27 százalékkal növeli a kiadásotokat.
rokker33
Majd jön a böszme Feri 22 ben és elintézi a rezsi növekedést 2perc alatt!Erről szólt a politikája. Minden évben 2x 3x emeltek gázt villany vizet. Mostanában meg stabil kiszámítható az ára!
Gazella
@rokker33: te nem ezen a földön élsz.. ez tisztán látszik az írásaidon.
ómió
@Emmersson71: Látom, Kádárt akartál írni. Pedig helyette Böszme vezéred emelt! Évi kétszer! És, ugye, ki nem szarja le a "népet"!? - régi efftársi alapelv! Szóval, a tiétek!
kereső
@rokker33: A lakossági fogyasztóknál. (bár nem értem, hogy miért is kell nekem rezsicsökkentés cimén szijjártó medencéjének fűtését finanszirozni), de a vállalati fogyasztóknál meg ennek 1,5 nszörösével nőttek az energia költségek- amelyek aztán szépen tisztán meglátszanak az inflációs adatokon, a forint gyengülése mellett. A kormány nem x@rt a kútba, csak a kávájára.Te meg tapsolj!
KisGenyo2
Hát ez már milyen:
"Magyarországon egy megawattórányi úgynevezett zsinóráramért, idén nyáron már stabilan 70 euró felett volt, jelenleg pedig a száz eurót közelíti az árfolyam." Az mondjuk 36000 Ft ugye. A rezsicsökkentett áram alapára 40000 Ft/megawattóra. Akkor azért még most sem akkora bukta ez. ;-)
Károgni persze jó...
rokker33
@Gazella: Ausztriában élek és rohadt drága a villany gáz stb! @kereső: az a baj hogy semminek sem tudtok örülni. Legalább nem arról szól a kormányzás, hogy villany víz gáz emelés minden évben, mert Gyurcsányéknál csak erről szólt!Ha meg magas lenne akkor meg az volna a baj. Komolyan mondom nevetségesek vagytok...
kereső
@rokker33: Én nagyon tudok örülni, és mivel egyedül élek, minimális fogyasztásom van- a rezsi csökk. éves szinten nem éri el 15 ezer Ft-ot. DE!!Az én befizetett adómból rezsicsökk. cimén kap milliós támogatás toporzék, varga judit , orbán, széles gábor, parragh lászló, mészáros lőrinc...)örülök, majd ki ugrok a bőrömből!
kereső
@rokker33: Még annyit, én magam is megtedzek mindent az energia felhasználásom csökkentése érdekében. Energitakarékos izzóim vannak, dimmelhető világitás, átfolyós vizmelegitő a fürdőben, konyhában, A energia takarékoos hűtő-fagyasztó, mosógép etc. És köztudott, hogy falun élek- 1996 óta, amióta bevezették a vezetékes gázt (köszönet az akkori polgármesternek), gázzal fútök- de csak! parapetjeim vannak, igy magam szabályozom, hogy melyik helységben , hogyan fútek. Szerencsémre- melegben nem tudok pihentetően aludni, ez azt jelenti, hogy a háló télen is csak 16-18 fokos. De ez nem jelenti azt, hogy nem érzékelem a világ legnagyobb átverését a rezsicsökkentésben. A faluban sokkan főtenek fával, szénnel- áruk az egekben, ezekre nem vonatkozik a rezsicsökkentés, csak toporzék fútött medencéjére.
Akkor most örüljek a stabil árakbak? Mintha ez lenne a lényeges.
tothjani
De amikor piaci áron olcsóbb volt akkor sem kaptuk olcsóbban tehát az akkori plusz nyereséget most forgatják vissza.
Ja hogy a nyereséget ellopták??
solidedge
A kormány tartani fogja a villamos energia árat a választásokig. Utána emel, ha nyer. Ha nem, akkor az ellenzéknek kell emelni, ami erős adú lesz Orbánék kezében.
namihami
Na, lehet tippelni, hogy ki lesz a hibás?
1. Soros
2. Gyurcsány
3. Karácsony
4. Akit akkor éppen a legjobban kell a Fidesznek ekézni
(a helyes választ adók nem kapnak semmit)
namihami
Egyébiránt, ezzel a hírrel nagyot lépünk annak a titoknak a megfejtése irányába, hogy mitől vált a Lölőnek éppen most olyan sűrgőssé az árameloszó bevásárlása. Az olcsó időszakban is drágán adták, vajon most mennyivel lesz nagyobb az ""alkotmányos""?
kereső
@namihami: Meg a Tigáz. Nem tudom kinek tűnt még fel, hogy orbán minden, a lakosság szempontjából nagyon fontos, az életfeltételeket nagyban befolyásoló stratégiai ágaztra rátette már a koszos mancsát- mindarra, amely zsarolási potenciált jelent: viz, gáz, áram- és akkor még nem szólt a fáma a bankholdingról, ami egyet jelentett a takarékszövetkezetek vagyonának lenyúlásával.
ómió
@Aki Én: Látom, téged az elment eszed mellett az évi 2x-i gázáremelés hiányszindrómája sanyargat leginkább, önnön tetves bolsiságodat állandóan másrahazudni igyekvő bolsi szarkupac efftárs! A Fidesz a kormányváltás után kb. 25%-kal csökkentette a lakossági gáz árát, ami azóta is ugyanannyi, bármit hazudoznál itt össze mocsokbolsi módjára, bolsevik zombik lájközönétől kísérve! Az undorító bolsi hazudozás helyett inkább az agydonort sürgesd már magadnak, hogy a valóságból is észlelhess valamit!
terlasz
Gyanítom, hogy ez is ócska kormánypropaganda. A gondoskodó kormány dicsérete, a paksi beruházás fontosságának megtámogatása...
Gazella
@rokker33: ott dumálj az osztrákoknál.. ne itthon.
Istenakinincsen
A rezsicsökkentés legegyszerűbb módja:A FideSS leváltása.
Kurva sokba kerül az embereknek ez a tolvajbanda.
Nekik minden luxus ingyen van mert te fizeted őket azért hogy tőled le tudják szedni a sápot.
TE fizeted a gépezetet ami lenyúlja a pénzedet és megkeseríti az életedet.
Te fizeted azt aki te vagy.Az állam Te vagy!...és tehetetlen vagy ellene.
Jó mi?
percsi
Szeptember 1-től vette át a régi szolgáltató ügyfeleit egy 2019-ben alakult cég. A verebek azt csipogták, hogy a Lölőke érdekeltségébe tartozik. Ha jelenleg annyira veszteséges a szolgáltatónak, mint amennyire írják, akkor miért kellett Lölőkének?
verőce21
A sok környezetbarát "ingyen" energiaforrás, meghozta a megszolgált árrobbanást a villamosenergia szertorban...!
Megváltás lesz az a Paks II.
Yoda69
Abban santit a dolog, hogy Paks csak a hazai fogyastas kb 1/3-at tudja fedezni, tehat a 2/3-ot mashonnan kell beszerezni piaci aron. Attol felek vegul ezt a kulonbozetet is adofizetokre haritjak ra ilyen-olyan formaban.
Gyurka80
@verőce21: A libbantak hazudnak mert nem 2 hanem 1 lesz, , mert le kell állítani Paks 1-et ,ha nem lenne akkor megnézhetnénk az áramszámlánkat.A libernyákokat nem zavarná, mert ők mindig jól fizetett állásokban vannak!
Gyurka80
@Yoda69: Te sántítasz! 2014-ben Magyarország áramtermelésének 53,6%-át adta.[1] Az erőmű 100%-ban az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tulajdona.
kulabombaafityiszre
@Gyurka80: ma, 19:39
A rá felvett hitelt nem kell visszafizetni,mert ha igen bátran be lesz építve a villanyárba.
A kiégett fűtőelemeket nem kell jó kis pénzért biztonságos helyre elhelyezni,met ha igen be lesz építve az árba.Az orosz elvtársaidnál tárolt kiégett fűtöelemeknek lejár a szerződése és szépen visszahozzák magyarországra,itteni elhelyezésre.Azt ki fogja kifizetni?A dunának ha kevés lesz a vízhozama+ 30° fölé megy a vízhőmérséklet akkor az erőművet le kell állítani,és a kurva drágán megépített(már ha megépül)erőmű egy wattot sem fog termelni akkor mennyi lesz az áram ára.Egyébként a régi libernyákok tényleg jól fizető helyeken vannak.Lásd orbán,áder,kövér és a többi.
Gyurka80
@kulabombaafityiszre: Ők NEM libernyákok idióta. A sok ha ha meg libbantak feltételezése.Persze 30fokos Duna, majd azzal fogunk fűteni, de hülye vagy!
Aki Én
@ómió: Ne hazudozz buta balfasz, nézz utána a neten. Attól, hogy te valamit eltagadsz, még tény marad.
Kevés olyan elvetemült elmebeteg faszkalap van, aki ennyire telibeszarja a tényeket.
Ezért mondom mindig, hogy elmebeteg vagy.
Yoda69
@Gyurka80: 2014-hez kepest megnovekedett az orszag energia igenye, viszont Paks termelekenysege NEM. Ezert is akarjak a 2.blokkot megepiteni.
ómió
@Aki Én: Aki itt hazudozik, bolsiék fajkreténje, az te vagy! A neteddel együtt, ha még a hazugságaidat is onnét kell lopnod! Legújabban már minden baromságotokat "netesítitek", hogy arra hivatkozhassatok? "Ögyes", de túl átlátszó! Ahogy a mocsokbolsi fajtád!
Aki Én
@ómió: ...baszki, te rohamosan hülyülsz. Ez már tőled is sok(k), te balfasz bolsi csicska.
Én tartom magam a rólad itt kialakult többségi véleményhez.
Tudod, valós többség...
ómió
@Aki Én: Mármint a bolsevik "véleményről" makogsz, efftársék elmebetege!? Ott, ahol vagy, az elmeosztály munkásőr tagozatán? Az a "valós"? Inkább az agydonorodat sürgesd, baromarc! Az agyatlanságodon csak az segíthet!
Aki Én
@ómió: ...biztos te is érzed, mekkora suttyó balfasz vagy.
CsipkeRózsa
Orbán emelte fel az energiaárakra rakódó Áfát is, leviheti 12 %-ra, ezzel is beérjük.
Gyurka80
@Yoda69: Ne magyarázd meg a tévedésedet!
ómió
@Aki Én: A te bolsibűzödet érzem! Azt az elmebeteget! Még így neten át is!
kulabombaafityiszre
@Gyurka80: Olvasd fidernyák.
Mindez azért fontos, mert ez automatikusan életbe kell léptessen egy, a paksi atomerőműre vonatkozó riasztást. Ha ugyanis a folyó az erőmű felett eléri a 25 fokot, a nukleáris reaktorokhoz már elhasznált hűtővízzel keverve a Duna akár a 30 Celsius-fok közelébe is melegedhet. Ami biológiailag és természetvédelmi értelemben is afféle vörös zóna; jogszabályi tiltás van rá, hogy a folyó vize itt 30 fok fölé juthasson.
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 15:36
Óóió,csak simán beszartál annak a szaga.
Gyurka80
@kulabombaafityiszre: Az a baj veletek libbantakkal, hogy elvesztek a részletekben, mindig az aprósággal, kisebbséggel foglalkoztok!
Csizmás Kond
...na de most ez a g7 a kormányt félti vagy csak alá próbál ásni ?
Yoda69
@Gyurka80: Akkor te meg ne hat evvel ezelotti adatokkal gyere ide. Legyel naprakesz ocsisajt.
ómió
@kulabombaafityiszre: Lehet, hogy a te bolsi szarkupacságod szaga? Hát, ha nem Aki kretÉn efftársad bolsibűze, akkor már csak latrinabúvárságodé lehet!
kulabombaafityiszre
@Gyurka80: tegnap, 15:59
Kemény érvek,olyan igazi fidernyák,amikor pofán csapja a valóság.
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 09:11
Szevasz te fideszes szopós kurva.
Gyurka80
@kulabombaafityiszre: Mond, hogy nem! Ez így van, titeket a b.zik , migránsok stb. jogai érdekelnek nem a többségé!
kulabombaafityiszre
@Gyurka80: tegnap, 20:51
Vigyázz mit írsz,mert te is lehetsz még migráncs és valamelyik rokonod ahogy írod buzi.
Mit csinálsz,megtagadod saját magad vagy a rokonodat.
Bár amilyen szervilis fidernyák seggnyaló vagy,biztos.
csak úgy....
@Gyurka80: a shikari nickedet már nem is használod? :)
Gyurka80
@csak úgy...: NEM vagyok az lökötkém!
Gyurka80
@kulabombaafityiszre: A feltételezésid csak rád igazak, nekem nem kell vigyáznom!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.