Egyre több hír érkezik arról, hogy hiába minden, egész egyszerűen nem mennek oda az emberek a fideszes standokhoz, és nem írják alá a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót.

Félmeztelen fideszes aktivista – ez lenne az új csodafegyver? (fotó)
Kép: Híradó

Az üres standokról már több kép érkezett, illetve olyan is volt már, hogy lencsevégre kapták azt a pillanatot, hogy száraz kutyaürüléket szórtak a fideszes aláírásgyűjtők elé Budapesten. 

Félmeztelen fideszes aktivista – ez lenne az új csodafegyver? (fotó)

Az alábbi képet olvasónk Óbudán fotózta, ahol a villamosmegállóban állt a stand, persze az aláírások ott sem a tervezett ütemben gyűltek, ezért napközben úgy gondolták, hogy inkább odébb állnak, hiszen nem túl erős az az üzenet, hogy órákon át senki nem írja alá a petíciót. Majd az egyik aktivista, egy hirtelen ötlettől vezérelve

lekapta magáról a felsőruházatát, beletörölte a narancssárga pólójába  napon megizzadt testét, miközben a másik társ, szépen elpakolta a standot. 

Persze olyan is akadt, hogy rendőrt kellett hívni a Fidesz aktivistáira a felcsúti körzetben.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
A kisvárosban ahol élek már ott tartanak, hogy az utcákat járva becsöngetnek házakhoz és gyűjtögetik az aláírásokat.

Ha az ott lakó ódzkodik az aláírástól, akkor ezt nem fogadják el, szándékának megváltoztatására presszionálják.
Miután az illető végig gondolja a dolgokat aláírja az ívet.

Fideszes vezetésű városról van szó és szinte mindenki mindenkit ismer, a békeség kedvéért, engedni kell a nyomásnak .
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@teuton57:Zavar, hogy a neveteken nevezlek benneteket? Legalább magatokkal békélj már meg! Az internetre meg annyi hazugságot töltötök fel, amennyi a csövön kifér!
ómió
@terlasz: Így hazudják az efftársak?
kissé felnőttem
@Sziszifusz: akkor ne háborogjatok de ez a megalkuvás
Sziszifusz
@kissé felnőttem: 10 :04

Nem megalkuvás, hanem alkalmazkodás, túlélési stratégia.
terlasz
@ómió: Azt neked kell jobban tudnod, hogy az efftársaid mit hazudnak. Az ellenzéki oldal által közzétett fotók reális képet mutatnak. Gondolj csak bele, hogy országosan kb. 2000 ponton gyűjtik az aláírásokat 10 napig, akkor NAPONTA átlagosan kb. TÍZ aláíró jut egy-egy unatkozó aktivista csapatra. Ezt hívjátok sikernek?
ómió
@terlasz: Már azt se tudod, hova tartozol? Azt se tudod kinek csápolsz? Azt se tudod, hogy efftársaid neked vannak? Tudod: akik az Internacionálétokat szokták harsogni veled együtt! En normális efftársi mentális állapot nálatok? Egyáltalán hazatalálsz még? Azért, ha 20000 vagy 200000 aláírópontot hazudnál, az efftársilag biztos jobban "domborítana"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.