Sajnálatos hírrel kereste meg egy nagymama a Fejér Megyei Hírlapot: unokáját, Martint olyan durván összeverték az iskolában, hogy kórházba került.

Kegyetlenül összevertek iskolatársai egy 12 éves fiút Lepsényben, senki nem lépett közbe

Elmondása alapján szerda délután

négy lebukott, idősebb iskolatársa nekiesett az intézmény ebédlőjében - ütötték és rugdosták.

Alig volt már magánál, amikor a konyhában dolgozó hölgy fenyegetésére, hogy odahívja az igazgatónőt, ha nem fejezik be a bántalmazását, abbahagyták az ütlegelést. Senki nem sietett Martin segítségére, felügyelő pedagógus nem tartózkodott az épületben a történtekkor.

Az ügyeletről egyből beküldték a Siófoki Kórházba a fiút, ahol bent is tartották éjjelre. Csütörtökön reggel, amikor a család meglátogatta, már nyakmerevítő is került Martinra, illetve közölték velük, hogy még egy éjszakára biztosan bent kell maradnia.

Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója máshogy mesélte el a történteket. Az iskola szerint az ebédlőben, a tanulószoba idején

4 felső tagozatos diák között szóváltás alakult ki, majd az udvaron megdobálták egymást almával. Az épületbe visszatérőben az egyik lakásotthonban élő diák adott egy pofont 6. osztályos társának, Nikolics Martinnak.

A pedagógusok jelen voltak és közbeavatkoztak, a helyzet nem fajult el. A sértett gyermeken nem láttak sérülésekre utaló nyomokat. Orvosi beavatkozásra nem volt szükség, mivel a gyermek nem panaszkodott, írta tovább a házi feladatát.

A családorvos sem állapított meg aggodalomra okot adó sérülést. Nikolics Vilmosné saját belátása szerint vitte a gyermeket a siófoki kórházi ügyeletre. Sem az intézmény, sem a Tankerületi Központ nem kapott hivatalos értesítést az orvosoktól vagy a nevelőtől eddig – közölte a tankerületi központ igazgatója.

Forrás: feol.hu

Fotó: Pixabay

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
"négy lebukott, idősebb iskolatársa nekiesett az intézmény ebédlőjében "
Hogy ki is ezek a Lebukotak... mindnyájan jól tudjuk!
"Nikolics Vilmosné saját belátása szerint vitte a gyermeket a siófoki kórházi ügyeletre." - azaz a nagymama vitte orvoshoz, az iskola helyett...
És még ezek a tanárok akarnak béremelést?! Szerencsétlen gyerek!
Levendula
Jó pár évvel ezelőtt az én ötödikes kisfiamat két nyolcadikos kötchög baseball ütővel kergette. Amikor lement az udvarra a nagyobbik fiam, akkor a két kötchög elhúzta a belét. Felhívtuk a rendőrséget, hogy ilyenkor mi a teendő? (mivel az iskolaizgató semmit nem tett). A rendőr azt mondta, hogy mi, szülők menjünk oda a két kötchöghöz és akkora pofont keverjünk le nekik, hogy a földön csússzanak métereket. Persze ezt nem tettük meg. Később kiderült, hogy az egyiknek az apja börtönparancsnok... Ja, és az egész ügy az Antall kormány idején történt...
Toller Béla
Azért ez ne maradjon ennyiben. Itt valaki nagyot lódit, gyanítom nem az anya, akit rövid úton rajta lehetne kapni a kórházi történések dokumentálva vannak ugyanis. Hacsak, a tankerületi gauleiter nem ír az eü leiternek, hogy tüntessen el mindent még ebben az órában ! Láttam én már egységesen, kézírással szépen átírt naplót a kifogásolt bejegyzés nélkül (előtte meg azzal).
Gazella
Persze jogy valaki nagyon hazudik.. ott ahol narancs az úr..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.