Az uniós pénzügyminiszteri csúcson is egyetértés volt abban, hogy a gazdaság újraindításához továbbra is támogató költségvetési politikára van szükség, ennek túlzottan korai visszavonása ugyanis akár egy új visszaesést is eredményezhetne – jelentette ki Varga Mihály a szlovéniai Brdóban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) után a PM közleménye szerint.

Varga Mihály: a kormány nemet mond az adóemelésre
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az ülésen megerősítették Magyarország álláspontját is, amely szerint a gazdaságpolitikának elsősorban a beruházások fokozására, a munkahelyteremtésre és a válság következtében kiesett kapacitások minőségi, versenyképes pótlására kell összpontosítania

- közölte a pénzügyminiszter.

Az uniós tárcavezetők többek között arról tárgyaltak, hogy a válság után a tagállamok hogyan tudnak visszatérni az általános EU szabályok által is megkövetelt kiegyensúlyozott, költségvetési politikához anélkül, hogy ez a növekedés kárára válna

- tájékoztatott.

Varga Mihály kiemelte:

a magyar kormány álláspontja kezdetektől világos, a gazdaságvédelem után a gazdaság újraindítására van szükség, ezt követően kell majd fokozatosan visszatérni a költségvetési hiány csökkentéséhez. Jelenleg a gazdaság újraindításának fázisában vagyunk, ezért továbbra is támogató költségvetési politikára van szükség

- jelentette ki.

Ezt igazolja – folytatta –, hogy a kormány gazdaságvédelmi és -újraindítási intézkedései idén mintegy 8 százalékponttal járultak hozzá a gazdaság teljesítményéhez, azaz ennyivel mérséklik a járvány okozta válság hatásait. A magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb, az előző év azonos időszakához viszonyítva 17,9 százalékos második negyedéves GDP növekedés jelenleg a harmadik az uniós rangsorban – jelezte.

A miniszter kiemelte:

a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a támogatások túl korai visszavonása – mint ahogy történt a 2008-as válságot követően – visszavetheti az európai gazdaságok növekedését, sőt, akár egy új válságot is eredményezhet.

Varga Mihály elmondta, kollégáival megvitatták a nemzetközi adózás jövőjével kapcsolatos aktuális kérdéseket is.

Magyarországnak következetes és határozott álláspontja van a globális minimumadót érintően, a kormány nemet mond az adóemelésre. A 15 százalékos minimumadó bevezetése adóemelést, a versenyképesség romlását jelentené Magyarországnak, ezért azt még nemzetközi nyomás hatására sem támogatja a magyar kormány

- jelentette ki a pénzügyminiszter.

Forrás: MTI
Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Megszólalt a " közepes kèpessègű könyvelő"
Elfelejtette megemlíteni,hogy a fidesz 47 fèle adónemet vezetett be 2010 óta,valamit a világ egyik legmagasabb Áfája is nálunk van.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
134.bátor
Megszólalt a " közepes kèpessègű könyvelő"
Elfelejtette megemlíteni,hogy a fidesz 47 fèle adónemet vezetett be 2010 óta,valamit a világ egyik legmagasabb Áfája is nálunk van.
Nessy
Feltételezem, ez az ígéret a jövedéki adóra, és a többi vagy negyven féle adónemre nem vonatkozik! Azért az unióban legmagasabb ÁFA kulcsot mégse illik emelni!
CsipkeRózsa
Mondjon igent az Áfa-kulcs csökkentésére!
vitriol
Ha vargának esze lenne, nem adóemelésről beszélne, hanem az adók csökkentését készítené elő! A 10 évvel ezelőtti varga már teljesen leamortizálódott.
ómió
Szóval, az adóemelést meghagyjátok az efftársi restancia között. Helyes!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.