Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus most hétvégi eseményeire, több tízezer embert várnak – írja az Index.hu.

Katasztrofális lesz a közlekedés Budapesten a hétvégén – ezek lesznek a változások
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szeptember 11-én, szombaton körmenetet tartanak a Kossuth Lajos tér – Akadémia utca – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere útvonalon, a kongresszus záróeseményét pedig szeptember 12-én rendezik meg a Hősök terén. Az érintett területeken jelentős korlátozásokra kell készülni

- figyelmeztet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján.

A közlekedési vállalat arra kéri a látogatókat, hogy lehetőség szerint közösségi közlekedéssel közelítsék meg a helyszíneket, tekintettel a jelentős közúti lezárásokra és a korlátozott parkolási lehetőségekre.

A rendezvényre látogatók közlekedését bővített szolgáltatással segítik: t

öbbek között az 1-es villamos, a nagykörúti 4-es, 6-os villamos és az M1-es, az M2-es és az M4-es metrójáratok, valamint az M3-as pótlóbuszok jelentősen sűrűbben indulnak.

 A BKK szombaton és vasárnap is sűrűbb közlekedést biztosít, elsősorban a rendezvények környékét érintő kötöttpályás vonalakon:

a Hungária körúton közlekedő 1-es villamosvonalon,

az M2-es és M4-es metróvonalon,

a nagykörúti 4-es és 6-os villamosvonalon.

Emellett sűrűbben járnak majd:

az M3-as metrópótló buszok a Határ út és a Lehel tér között,

valamint a Rákóczi út–Thököly út útvonalon a belváros és Zugló, illetve Újpalota között közlekedő 7E autóbuszok.

Szeptember 12-től szeptember 13-án hajnalig lezárják a Gundel Károly utat, az Állatkerti körutat és a Hermina utat is.

Szeptember 12-én, vasárnap 6:30-tól 17:30-ig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2 „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út útvonalat.

Ezek az útvonalak módosultak:

Szeptember 10-től, péntektől szeptember 12-én, vasárnap hajnalig:

A 2-es és a 2M villamosok rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér helyett csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekednek.

A 15-ös és a 115-ös buszok módosított útvonalon, a Kossuth Lajos tér érintése nélkül a Bajcsy-Zsilinszky úton járnak.

A 70-es és a 78-as trolibuszok a Kossuth Lajos térnél a Honvéd utcában kialakított ideiglenes végállomáson állnak meg.

Szeptember 10-én, péntek 22:00-tól szeptember 13-án hajnalig

a 105-ös és a 178-as buszok módosított útvonalon, az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán és a Dózsa György úton át közlekednek.

Szeptember 11-én, szombaton

a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as buszok módosított útvonalon, az Ajtósi Dürer soron és a Hungária körúton át járnak, a 75-ös trolibusz pedig a Dózsa György út helyett a Hermina úton közlekedik.

Az Eucharisztikus Körmenet szeptember 11-én, szombaton előreláthatólag 18:45-kor indul a Kossuth Lajos térről. A körmenet idején korlátozzák az áthaladó forgalmat, ezért:

várhatóan 18:30 és 20:30 között lezárják a József Attila utca, az Andrássy út és Bajcsy Zsilinszky út csomópontját. Ebben az időszakban az M3-as metrópótló, a 9-es busz és a 72M trolibusz két szakaszon, az északi végállomások és a Szent István Bazilika, valamint a déli végállomások és az Erzsébet tér között jár.

A módosított útvonalon közlekedő 105-ös és 178-as buszok két szakaszon, a Gyöngyösi utca M és a Szent István Bazilika, illetve az Uránia érintésével az Erzsébet tér és a budai végállomások között járnak.

A módosított útvonalon közlekedő 15-ös és a 115-ös buszok két szakaszon, Gyöngyösi utca M, illetve a Göncz Árpád városközpont M és a Szent István Bazilika, valamint a Boráros tér H és a Kálvin tér M között járnak.

Előreláthatólag 18:30 és 20:30 között lezárják az Andrássy út és a Nagymező utca csomópontját, ebben az időszakban a 70-es és a 78-as trolibuszok az Erzsébet királyné útja, aluljáró, illetve a Keleti pályaudvar M és az Akácfa utca között járnak.

Várhatóan 18:50 és 21:00 között lezárják az Nagykörutat az Oktogonnál, a nagykörúti 4-es és 6-os villamosok a Széll Kálmán tér M és az Oktogon M, valamint a Blaha Lujza tér M és a dél-budai végállomások között járnak. A Király utca és a Blaha Lujza tér között a Petőfi híd felőli vágányon – egyvágányú közlekedés mellett – egy szerelvény jár.

A 73M trolibusz 19:00-tól nem közlekedik.

A 76-os trolibusz 19:00-tól két szakaszon, módosított útvonalon jár a Jászai Mari tér és a Ferdinánd híd (Izabella utca), valamint a Keleti pályaudvar M és a Károly körút (Astoria) M között.

Az M1-es földalatti Hősök tere és Bajza utca állomásait az Operatív Törzs döntése alapján lezárhatják.

A 72M trolibusz 19:00-tól az Orczy tér és a Dózsa György út M között közlekedik.

A 75-ös trolibusz hajnaltól 19:00-ig a Dózsa György út helyett a Hermina úton jár, 19:00-tól a Vágány utca és a Hungária körút érintésével járnak a trolik.

Forrás: Index.hu
Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.