Magyarország a család védőbástyája Európa- és világszerte – hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus  keretében a Margitszigeten rendezett családi nap zárásaként.

"Mi magyarok világszerte védőbástyák vagyunk" – Novák Katalin beszédet mondott
Kép: Facebook/Novák Katalin

Novák Katalin a család megtartó erejét hangsúlyozva azt mondta:

a család a kezdet és a vég, ahova születünk, és ahonnan szeretnénk eltávozni ebből a földi világból. Mi magyarok pedig a család védőbástyája vagyunk Európa-szerte és mondhatom azt, világszerte

- hangoztatta miniszter, majd hozzátette:

a mostani rendezvény élő cáfolata annak, hogy a hagyományos családoknak már nincs létjogosultsága.

Novák Katalin hitet tett amellett, nemcsak a magyar kormánynak kellene dolgoznia a családokért nap, mint nap, hanem minden döntéshozónak ezt kellene tennie.

Számunkra az őseink, a szüleink és a nagyszüleink jelentik a múltat és a gyermekeink, unkáink a jelentik jövőt; ők adnak értelmet az életünknek

- fogalmazott.

Novák Katalin köszönetet mondott saját szüleiért, férjéért, gyermekeikért, és azért, hogy – mint mondta – a családok érdekében végezheti szolgálatát.

Ezt fogjuk tenni a jövőben is, ha lesz rá lehetőségünk, akkor jövő áprilist követően is

- utalt a 2022-es országgyűlési választásokra Novák Katalin.

 A családi nap több ezer résztvevője 15 óra után kezdett átvonulni a Margitszigetről a Kossuth térre, ahol 17 ünnepi szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

A szentmise előtt beszédet mond I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka.

Forrás: MTI
Címlapkép: Facebook/Novák Katalin

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Remélem eldicsekedtetek a családi pótlékkal is. Európa és a világ szégyenei vagytok.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
@nezelodo: Nem kioktattam, hanem tájékoztattam. Nagy különbség. A családi adókedvezmény pedig fix összeg, nem százalékban mérik.
csipetke
Csak a címre.- Bárcsak valódi védőbástyák lennének,valahol kőbeágyazva...
Emmersson71
Cenz Ura nem engedi beküldeni! (bezzeg a prostisrácok, mindenszó förmedvényei jöhetnek Durbincs által!)

ezalenyeg.hu/kozugy/nivodijat-kaptak-orban-leghusegesebb-alhirgyarosai-88841?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=88841

Az Érték és Minőség Nagydíj pályázatán a kommunikációért járó kategóriában a TV2 Hírigazgatóságát, a Kossuth Rádió, az Origo gazdasági- és a Metropol szerkesztőségét díjazták.

Az ünnepségen Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, az Érték és Minőség Nagydíj pályázat fővédnöke nagy szavakkal, nem kevés dicsérettel kínálta meg a sajtóorgánumokat: azt mondta, „a díjazottak hozzájárulnak a magyar gazdaság sikeréhez, másokat értékteremtésre késztetnek”. Ezek?

Kövér László házmester még ennél is tovább ment. Úgy szórta a csicskamédia elvetemült képviselőire a bókokat, mint ellenzékiekre a bírságot és az átkokat. Kövér szerint sikerült nagyszerűt alkotniuk, teljesítményük példaszerű, és „fontos, önmagukon messze túlmutató szolgálatokat” tettek az egész magyarságnak. Ezek?
Az Országgyűlés szerint értéket és minőséget képviselő médiumok sorra bukják a sajtópereket. Mivel a pénzbírságot közpénzből fizetik, a hazudásért pedig még díjat is kapnak, romboló tevékenységüket csak a kormányváltással tudjuk beszüntetni.

Emlékeztetőül, a TV2 és társai egymás után vesztették el a pereket a DK-s Czeglédy Csaba ellen, de mondhatnánk akár László Imrét is. Amikor már mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Orbán járványkezelése egy nemzeti tragédiával ér fel, akkor az Origo próbálta meg hazudozással elterelni a figyelmünket a káoszkormányzásról. 2020-ban is csak vetíteni tudtak.
lusta
@Málna: @nezelodo: Akkor ez egy nagyszerű dolog. A kedves 2 gyerekes család a maga 85 ezres bruttójával igénybe veheti a számára naaaagy családi adókedvezményt és így majd 85 ezer nettót kap és még mindig ott a 2 gyerek. Mekkora nagylelkűség a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunktól és qurmányunktól! Nem is értem, miért panaszkodnak? Egyenek kalácsot.
Málna
@lusta: Ez csak az egyik szülő fizetése. Remélhetőleg van még egy fizetés, ill. a családi pótlék, és szükség esetén egyéb támogatások. De senkinek a fejéhez nem tartanak fegyvert, hogy közmunkás legyen. Lehet rendes munkát keresni, vállalkozni, költözni stb...
kissé felnőttem
85,000 az egyik szülő fizetése? a képviselők meg a parlamentben 1-2-3 millákat a szar kevergetésekért?
ha a másiknak is csak ennyi van akkor 2 hét és máris éheznek, mert vagy rezsire sem elég sem megélhetésre pláne ha 1 gyerek is van ? mert arra 13,000 a havi cs. pótlék ugye ? brutális a megbecsülése, 6000 kb egy nagyobbacska pelenka csomagocska ára HUN Forintban. Na igen ezért van ott 9-12 gyerek ahol se munka se közmunka csak település se villany se kaja max a cspótlékból lehet inni, höbörögni, szavazáskor meg ahogy a kisgazda torgyán csomagolt uborkát lecsokólbászt 3 kilónyit tán tíz évre vagy 3 percre szánta ki tudja .voksért és változott valami ??? ja elcserélték kdmp re

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.