A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát Ferenc pápa, aki egységet szorgalmazott az európai antiszemitizmus ellen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a zsidó közösségek képviselőivel tartott találkozón vasárnap.

Ferenc pápa zsidók és keresztények egységét szorgalmazta az antiszemitizmussal szemben

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához. "Zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért" – mondta a katolikus egyházfő.

Úgy vélte, azon kell együtt dolgozni, hogy a

"gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt (..) az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt (..) ezt a gyújtózsinórt kell eloltani"

- tette hozzá.

Keresztényekre és zsidókra utalva kijelentette, "a világ csak akkor fog nekünk hinni, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk".

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke azt mondta: a katolikus egyházfő magyarországi látogatása

"megerősít bennünket az Isten kimondhatatlan ajándékában, Jézus Krisztusban, keresztyén hitünkben, kultúránkban és keresztyén szolgálatunkban".

A néhány napja kórházba került Frölich Róbert országos főrabbi üzenetét Radnóti Zoltán főrabbi tolmácsolta. A zsidóság és a kereszténység közös hitbeli öröksége, szent hagyománya az ellentétekkel terhelt múlt ellenére is bevilágítja a jelent és jelzőfényül szolgál az emberiség közös jövője számára – írta az országos főrabbi.

Fotó: MTI

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
...majd szóba hozta és elítélte a magyar szurkolók egy részének fasiszta, rasszista megnyilvánulásait.
Jaa...NEM!!!
ómió
Azt se említették neki, hogy az antiszemitizmus mára már a "művelt Nyugat" divatja lett?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.