Gyurcsány Ferenc szerint a hit nem érv, az Isten ajándék és küzdelem.

A hit megvallása nem magamutogatás, a hit nem érv, az Isten ajándék és küzdelem. Jóságod, emberséged nem a hited oka, hiányát nem menti a vallásos buzgóság – ha jól értem Ferenc pápa gondolatait.  Értem és szeretem

– írta Facebook-oldalára Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, az után nem sokkal, hogy a Ferenc pápa vezette zárómisével véget ért Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.

Elindult Ferenc pápa repülőgépe Budapestről

Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra. A katolikus egyházfőt vasárnap reggel katonai tiszteletadás mellett egyházi és állami delegáció fogadta a Liszt Ferenc-repülőtéren. Látogatásán a Szépművészeti Múzeumban Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a magyar püspöki kar tagjaival, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával is találkozott.

Ezt követően Erdő Péter bíboros kíséretében a pápamobilon utazva a Hősök terén a magyar híveket is köszöntötte.

Az eucharisztikus kongresszus záró szentmiséje, a statio orbis és az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa visszatért a Liszt Ferenc-repülőtérre, ahol egyházi részről Michael August Blume apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is elbúcsúzott tőle.

Megszólalt Gyurcsány a pápa beszéde után: "Értem és szeretem"

Ferenc pápa távozik Budapestről a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett a fővárosba. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A katolikus egyházfőtől állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is elköszönt a repülőtéren.

Forrás: Index, MTI

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
@csak úgy...: Kiverték 1-2 fogad, hogy selypítesz? Akkor nem a találkozón jártál, mint jó keresztény?! Valami kis csehó Kőbányán???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Emmersson71
Bizony! És semmi közöm mások hitéhez! Ami az utcán és a téren megjelent, az nem hit, hanem vallás! Amit én nem ismerek el, engem zavar és dühít! És mégis elfogadom, hogy az utcán vonulgatnak, mutogatják magukat, énekelgetnek és jelképeket hurcibálnak! Egy szóval sem mondom, hogy csinálják ezt az eszement, álságos felvonulást a 4 fal közt!!!
Pedig...
Rockxy
na, a szokásos fletó-féle zagyvaság.
ő sem érti miről beszél.
az Isten se nem ajándék, se nem küzdelem.
hanem valami más.
Emmersson71
@Rockxy: Nem azt írta, Isten az ajándék, hanem azt, hogy "Isten ajándék" - értsd: Isteni ajándék vagy Istenből eredő ajándék!
Emmersson71
@Rockxy: "A hit megvallása nem magamutogatás, a hit nem érv, az Isten ajándék és küzdelem."

A küzdelmet sem Istenhez köti, hanem a hithez. A "hit küzdelem".
Azért ez a mondat nem olyan nagy kihívás értelmezés szempontjából ;)
Gyurka80
Böszmeferi 4-edszer is mész bérmálkozni?
Rockxy
@Emmersson71: Rendben!
Csakhogy a hit nem küzdelem.
csak úgy....
@Csizmás Kond: azt a befektetés szokta csinálni..
Emmersson71
@Rockxy: De, az! A hit kísértések legyőzésének sorozata, a kétkedéssel való harc.
csak úgy....
@Rockxy: akkor miért küzd (állítólag) orbán a kereszténységért és a tálibok allahért?
TASzSz
"Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló..."
csak úgy....
@FLETÓ: akkor attól vizionál sátáni eröket a házmester efftárs is? a két pápai áldás ,nem sok egy kicsit?
FLETÓ
@csak úgy...: Kiverték 1-2 fogad, hogy selypítesz? Akkor nem a találkozón jártál, mint jó keresztény?! Valami kis csehó Kőbányán???
Duke Ellington
Fletó ne törődj semmivel, inkább csak hetente bérmálkozzál.
csak úgy....
@FLETÓ: az efftársak miatt kérded? -de hiszen a fideszben ez egy családias megszóllítás!
nem kocsmázok,van valami más ötleted!? a pápai kövérröl nincs mondanivalód ?
csak úgy....
@Pegero: szellemileg leépültekkel nem érintkezek! STOP! @Pegero: :)
tudode
Legalább fél napig nem Stop Gyurcsányoztatott, Stop Karácsonyoztatott a nmezet CSALOgánya
.
hvg.hu/itthon/20210829_Duborog_a_kampany_a_Fidesz_most_peticiot_indit_Karacsony_ellen
.
építve kis "o"-val eföldi országát, nagy "O-"-val Isten országát, rövidített változatban:
.
----- Orbán Viktor tanúságtétele
www.youtube.com/watch?v=RnMKDof5zlE
.
Teljes terdelmében
.
www.youtube.com/watch?v=3_8Hgf1NL6c&t=133s
.
Amelyre Seres püspök úgy reagált, hogy MELEG AZ EMBER AMÍG MOZOG!
-----------------------------------
.
Még Ferenc pápa is tanulhatná attól, aki Isten köpönyegébe bújva annyi kárt okozott ennek az országnak, amelyre nem volt példa a honfoglalás óta, nem ismerve se Istent sem embert kiépíthette a semmihez nem hasonlítható diktaTÚRÁJÁT:
.
----- Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=1313s
-----------------------
.
Dominus vobiscum!

Ámen!
kereső
Aki nem érti, mit / és miért mondott Gyurcsány- az , ha nem hallotta misét- olvassa el mit mondott többek között Őszentsége:

"Nem abban áll a különbség, hogy ki vallásos és ki nem. A lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van. Mennyire messze áll Ő, aki csendben uralkodik a kereszten, attól a hamis istentől, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon és elhallgattassa ellenségeinket! Mennyire más Krisztus, aki egyedül a szeretettel áll elénk, mint e világ hatalmas, győzedelmes és ajnározott messiásai!"

Nem tudom, ezt értik-e azok, akik most itt "értetlenkednek".
simmering73
"Nemcsak Orbánt tette helyére Ferenc pápa, hanem a középkori feudális katolicizmusban megrekedt magyar katolikus püspöki kart is, akik nagyjából Bayer Zsolt propagandista és a NER stílusában hiszik, hogy a krisztusi szeretetet és a keresztény hitet az elnyomó, gyűlölködő zsarnoksággal szembeállító katolikus egyházfő “egy demens vénember, aki alkalmatlan a posztjára, vagy gazember”. Ezzel szemben a pápa zártkörben leiskolázta, lepofozta a középkorban felejtődött demens magyar püspöki kart."
nepszava.us/a-papa-zartkorben-kioktatta-a-magyar-puspoki-kart-is-demokraciarol-multikulturalis-szeretetrol/
Emmersson71
@Emmersson71, ma, 16:31

Hozzátenném, mondom ezt ateistaként!
vacsi
@Emmersson71: A vallás mindig is a magamutogatásról szólt. Az én nagymamáim vallásosak voltak, hittek Isten szeretetében, mindenhatóságában, minden este imádkoztak - otthon, az ágyukban. Templomba soha, egyikük sem ment - megmutatni a többieknek, hogy mennyire vallásos... Ja, és bennünket sem akartak vallásosnak nevelni - bár, ha kérdeztünk, mindig válaszoltak.
csak úgy....
@Pegero: szellemileg leépültekkel nem érintkezek! STOP! @Pegero: :)
a te szellemiséged szinte már nem is mérhetö,de ne csüggedj...,nem vagy egyedül!
csak úgy....
@FLETÓ: remélem a te menybemeneteled live közvetíti majd az m.1 ,mert megérdemled! :)
csak úgy....
@Pegero: ne fontoskodj,bután unalmas vagy! höss pics ...
FLETÓ
@csak úgy...: Én a pokolba kerülök majd, de magammal is rántalak! Ne aggódj!
Nessy
Erdő Péter a köszöntő beszédében olyan szépen elmondta, hogy mit jelent az eucharisztika, mit jelent a valós keresztény élet, a segítő szeretet etc. Szép beszéd volt. Kár, hogy a farizeus státuszkeresztényeink ebből egyiket sem ismerik, nem hogy cselekednék! Ferenc Pápa elmondta, mit jelent a valós kereszténység, Jézus követése. Nagyon bölcsen, és érthetően beszélt a valódi hitről, mely nem hivalkodik!
ómió
Talán még újra meg is bérmálkozott?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.