Az énekesnő még a dalszöveget is áírta Ferenc pápa kedvéért. Tóth Gabi meseszép ruhában állt színpadra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróeseménye előtt. Az énekesnő Az én szívem című számát adta elő, ám a pápára való tiszteletből a “szeretkeznénk” sorát “ölelkeznénk”-re cserélte.

Forrás: indirekt.hu
Feltöltő: Mirabilis
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ez a minimumszint ahhoz, hogy valaki a halhatatlan fidesz-rajongók körébe bebocsátást nyerjen. Ezekhez csapódik mostanság a kortárs nemzeti popszakma több tagja is, mint például az érettségivel és saját gondolattal nem rendelkező, ám most éppen a magyar Madonnaként aposztrofált Tóth Gabi, valamint a pár napja Kossuth-díjjal kitüntetett Nagy Ferenc is. Persze még akármi is kiderülhet, a Magyarságkutató Intézet fedezte fel az afgán rokonságunkat, előfordulhat, hogy az ősök megfordultak máshol is, még az is lehet, hogy egyenesen Krisztustól származunk, így mi vagyunk a legigazibb keresztények, így nem mindegy, hogy szeretkeznénk” vagy “ölelkeznénk."
gina
Ha nem tudnánk, hogy magyarul énekel , lehetne valami kinai nyifogás, hát nem volt szép , borzasztó ,,,szegény pápa !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.