Újabb részletek derültek ki a Dunakeszin történt tragédiáról, ahol egy 54 éves férfi hidegvérrel gyilkolta meg a családját.

Újabb részletek derültek ki a Dunakeszin történt családirtásról – Ezt mondták a szemtanúk

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Megszólalt a nő új párja, Tamás is, aki úgy véli, hogy a kisfiú, Maxi szavai miatt kattant be a férj. Úgy tudni, Zoltán háromszor lőtt rá menekülni próbáló kisfiára.

"Melinda és Zoltán már nem voltak együtt, Zoli mindig elvitte láthatásra közös, hét éves gyereküket, Maximiliant. Hozzátette, hogy a férfit soha nem engedték be a lakásba, mindig az utcán adta át Maxit az anyukájának, most is ott kezdtek vitatkozni. Hogy ezt a gyermek ne hallja, beküldték őt a házba. Zoltán először Melindát és Évikét lőtte le, egyetlen lövéssel, majd az egyik neve elhallgatását kérő szemtanú szerint a hangokra szaladt ki Maxi, és megkérdezte apját: "Apu, te lelőtted anyuékat?"

– mondta egy szemtanú a Borsnak.

"Az ilyen nem is ember. Hogy volt képes ezt tenni? Azt hallottam, a kisfiú még próbált is elszaladni, de ez a lény esélyt sem adott neki, szinte levadászta. Rosszul lettem, amikor a szomszédok mesélték, hogy a gyerek nem halt meg azonnal, pár pillanatig hallhatóan még szenvedett szegény"

– ezt pedig Tamás, Melinda új párja nyilatkozta a Blikknek. 

Forrás: Bors, Blikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.