Szerinte Magyarország tovább küzd azért, hogy Európa visszatérjen a helyes pályára – erről és számos más, a kontinensünket érintő témában adott interjút a spanyol El Correo de España lapnak, amelyet nagy örömömére több helyen is közzétettek.

Rossz híreket közölt Varga Judit – "Nem adjuk fel, hiába avatkozik be Brüsszel"
Kép: Facebook/Varga Judit

A migrációval kapcsolatban hangsúlyoztam hosszú éve változatlan álláspontunkat. Nem fogunk engedni a nyomásnak sem határainkon, sem a brüsszeli tárgyalóasztalnál.

- jelentette ki.

Szerinte ugyanis továbbra is vannak olyan hangok, amelyek büntetni akarják a magyarokat csupán azért, mert nem állunk be a balliberális fősodorba. Varga szerint perre mennek ezért még az Európai Bizottsággal is, miközben elsiklanak az olyan valós problémák mellett, mint a bővítéspolitika fáradtsága.

A gyermekvédelmi törvény miatt indított nemtelen támadásokról elmondta:

a törvény összhangban áll valamennyi uniós értékkel, Brüsszelnek pedig meg kell értenie, hogy nem lépheti át saját, a Szerződésekben is lefektetett hatáskörét csak azért, hogy Magyarországot térdre kényszerítse.

Ahogy az írásból is kiderül Varga szerint

Brüsszel megpróbál majd beavatkozni a magyar választásokba, ez kétségtelen. Agresszív kampányra kell készülnünk, azonban a tények és a számok minket igazolnak minden tekintetben, legyen szó a gazdaságról vagy az oltási programról.

A miniszter szerint az alapító atyák által elképzelt Európához pedig még nem késő visszatérni, ezért vagyunk mi magyarok az egyik legaktívabb részesei az Európa jövőjéről szóló konferenciának!

Forrás: Facebook/Varga Judit
Címlapkép: Facebook

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"Magyarország tovább küzd azért, hogy Európa visszatérjen a helyes pályára"

Pedig mindenki szembejön az autópályán...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
leginkább az elmebajotokkal küzdőtök, de reménytelenül! =))
Qqberci
"Magyarország tovább küzd azért, hogy Európa visszatérjen a helyes pályára"

Pedig mindenki szembejön az autópályán...
Nessy
Drága (i)gazságügyérünk! mguk nem adják fel, és mi fizetjük majd évekig a sok milliárdos deviza hitelt kamatostól! Legalább hinni lehetne benne, hogy abból nem nyúlják le a maguk részét, de ahhoz nagyon bigott hívőnek kellene lenni, ami csak a hiveiknek adatott!
koszpeko
Ezeknek fogalmi zavaraik vannak.
Miért nem a jogàllamisàgról beszélnek?
csak úgy....
ezek kínjukban egyre nevetségesebbek lesznek..
namihami
Majd ott is jönnek az ügyvédek--oszt jónapot?
Akkor ugyanez áll az ún. Alaptörvényre is? Csak ügyvéd kell az Orbán kreatúra eltakarításához!
justhpeter
A harc miatt egyre több drága hitelt kell felvegyetek - mert ugye a brüsszeli ellenség már nem nagyon akarja finanszírozni az ellenük folyó harcotokat - tehát egyre nagyobb lesz az itthoni számlátok is amit a bukáskor valahogy rendezni kell. Új számítás is kell majd nektek: 1 milliárd = ? év fegyház
ómió
Küzdünk tovább? Hát, a nagyrészt aberrált bolsikból álló EP-vel szemben bőven lesz miért!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.