Szijjártó Péter szerint az embereknek a 2010 előtti időszak megszorításai és a 2010 utáni időszak sikerei között kell választaniuk.

Szijjártó szerint a tandíj, kórházi napidíj, vizitdíj, az ország eladósítása a tét – ezért írta alá a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót
Kép: Facebook/Szijjártó Péter

A külgazdasági és külügyminiszter – miután pénteken aláírta a Győr-Moson-Sopron megyei 2. számú országgyűlési egyéni választókerület aláírásgyűjtő-helyszínén a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót, és részletezte, hogy 2010 óta mi történt Magyarországon: a gazdasági sikertörténetet, amelynek eredményeként tíz év alatt egymillió új munkahely létesült, soha ennyi támogatást nem kaptak a családok és az idősekre sem fordítódott annyi figyelem, mint most.

A politikus azt mondta, mindenki emlékszik ugyanakkor a 2010 előtti időszakra, "a hazugságokra", a tandíj, a kórházi napidíj és vizitdíj bevezetésére, a családtámogatások visszavágására és az ország eladósítására.

A választási lehetőség világos, a kép letisztult

- hangoztatta Szijjártó Péter, aki bízik abban, hogy az emberek többsége "a 2010 óta történtek mellé fogja tenni a voksát".

A miniszter hozzátette:

megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma minél kevesebb kedvezőtlen hatással járjon, és mindenki egészségesen vészelje át a következő időszakot.

Forrás: MTI
Címlapkép: Facebook/Szijjártó Péter

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Qrva@nyád Pötyike...!!! Ennél bővebb komment nem kell...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Qrva@nyád Pötyike...!!! Ennél bővebb komment nem kell...
Nessy
Drága külügyérünk! Tudja mennyi hitelt vett föl a főnöke épp mostanság? Tudja mennyi az összes titkosított hitel? Legalább ekkora baromságot ne mondott volna!
Qqberci
Szíjrágó! A repülős útjaid mennyibe is fájtak? A sok ezer használhatatlan lélegeztezőgép mennyibe is fáj? A ránk roható sok százezer adag Mao Könnye mennyibe is van? STOP SZÍJRÁGÓ!!!
Gazella
Hogy nem zuhantál még le a repúlőgéppel.
csipetke
2010 utáni sikerek? Annyira várom,hogy valamelyik fideszes nagyfejű elmagyarázza,hogy folyton azt kommunikálják,hogy ilyen-olyan sikerek,szárnyalunk,marhajól élünk,stb,stb. Akkor hogy lehet az,hogy a volt szoci országok ezerrel hagytak le bennünket,és az eu-s országok között az utolsó előtti helyen állunk?A keresetek mélyen az eu-s bérek alatt vannak még mindig,euró csak akkor lehet,ha a gazdaság elér egy bizonyos szintet. Emlegeti a kakadu a vizitdijat is.Szerintem sokan visszasírjuk, mert voltak orvosok,és szakdolgozók,és nem volt várólista. Asszem kár volt megszólalnia
tothjani
És akkor beszéljünk a forint árfolyamáról, az üzemanyag árakról, a 27% ÁFÁ-ról, és az alacsony keresetűek 15%-os SZJA emeléséről is egy kicsit??
teuton57
Az allamadossag NÖTT! Ez csak 1 hazugsag Petya meseiböl...
gina
Elmebeteg barom, nem is véletlen hogy ilyen viz feje van, undoritó egy féreg /////
gina
És ez mer beszélni az ország eladósitásáról??? már 11 éve ezt teszik a fidesz patkányok vele együtt--- ezt viccnek szánta ez a szerencsétlen paprikajancsi...
Gauntlet
Ők ilyen jósok? Egyáltalán van hozadéka az egész petíciónak? Nincs? Akkor felesleges! Csak adatgyűjtés!
lampa laz
Az ilyenekre szokták azt mondani, h bölcsebb lettél volna ha hallgatsz. Még szerencse, h a birkahodályon túl emberek élnek, akik ezt egészet másképp látják és élik meg. Elég volt belőletek.
Clavigo
Az m.ny.p. vagyonnal is államadósságot " csökkentettetek... Ja? mégsem,,csak simán lenyúltátok.Tehat mégegyszer...A qrva@nyád te szarházi. A klozettra még nem repülővel jársz,te plebejus görény ???
Macskaszem
Az ország eladósítása már megtörtént te isten barma, rekord magasságban a benzin ár, az infláció, határtalan a közpéz lopás, rekord alacsony bérek, nyugdíjak, úgyhogy kösz nem kérünk belőletek, takarodjatok a krva anyátokba.
kereső
Vizitdij: 300.-Ft/ alkalom, max: 6000 Ft/év. Kórházi napidij: 600 Ft/ nap, max: 12000Ft/ év. Tandij: 2200.-Ft/ hó
Jelenleg többet fizet ki a pócentár egy óra parkolásért a kórház/ rendelőintézet területén, mint amennyit fizetett volna vizitdijként.
Nincs tandij- van helyette "költségtérités"- 150.000-1000.000 Ft/ szemeszter.
csak úgy....
a repülös gizi,-akarom mondani a pötyi is aláírta a semmi értelme petíciót? :)
Nessy
@csak úgy...: Különben nem járna neki a "nem kormánygép" korlátlan használata!
kissé felnőttem
Te kanász ezeket mind már ti csendesen kinyirtátok hazudj még ujabb 10 parancsolatot te is
human
Eladósítás? Hol is tart jelenleg az ország leadósodottsága? Nem Orbánék vesznek fel éppen 1200 milliárd forintos hitelt a piacról?
ómió
Fiatal korához képest jól emlékszik a miniszter úr!
Clavigo
@ómió: Ezt tanulta be szarosnyelvű szóvivőként,,annak idején.
CsipkeRózsa
@Nessy: tegnap, 22:23

Még nem olvasta, nincs naprakész.
ómió
@Clavigo: Titeket úgy tanítanak be, mint a kanárit? Akkor, attól vagy ekkora idióta? Böszme efftársad népzsebijét a saját elmebeteg fajtádon kívül itt mindenki tapasztalhatta!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.