Varga Judit és Hidvéghi Balázs sem hagyták szó nélkül az EP  azonos neműek házasságáról szóló állásfoglalását. 

Újabb brüsszeli őrültség, ideológiai ámokfutás, veszélyben a gyermekek: a Fideszes képviselők kiakadtak az EP új állásfoglalásáraFotó: Varga Judit/Facebook

Új nap, újabb teljesen alaptalan politikai állásfoglalás az Európai Parlament részéről!

– kezdi legutóbbi posztját Varga Judit.

Az állásfoglalás azt rögzíti, hogy az Európai Unió egyik tagállamában megkötött házasságot vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot minden más tagállamban egységes módon kellene elismerni. Azaz minden tagállamnak el kell ismernie egy másik tagállamban létrejött házasságot és élettársi kapcsolatot, és az eltérő nemű párokkal azonos módon kell azokat kezelniük – foglalja össze a telex.hu.

Az igazságügyi miniszter ezt az ország ellen szóló lépésként értelmezte Facebook-oldalán. Ahogy ő fogalmazott:

Úgy látszik nem tágítanak, továbbra is fáj az EP-nek, hogy Magyarország a gyermekvédelmi törvény által semmilyen szexuális propagandát nem enged be a köznevelési intézményekbe, iskolákba, óvodákba. Zavarja őket, hogy ellenállunk a nyomásgyakorlásnak és az LMBTQ-lobbinak.

Varga ezután azt írta, hogy az EP ezzel a lépéssel „bele akar szólni a magyar családokba és házasságokba, a gyermek-szülő viszonyba”.  Majd hozzáteszi:

Magyarországon minden felnőtt úgy él saját elhatározása és világnézete alapján, ahogy szeretne. A gyermekek nevelése azonban kizárólagosan a szülők joga.

Hasonló állásponton van a Fidesz képviselője, Hidvéghi Balázs is, aki Vargához hasonlóan a gyermekek neveltetését, valamint a magyar családokat látja veszélyben. Ahogyan az MTI-hez eljuttatott közleményben írja:

az Európai Parlament baloldali többsége folytatja ideológiai ámokfutását, és ismét olyan kérdésekbe szól bele, amelyekhez semmi köze. A tagállamok a saját alkotmányukra sem hivatkozhatnak akkor, amikor családról vagy házasságról van szó. Kötelesek elfogadni a legújabb brüsszeli „őrültségeket”.

Majd elfogadásról is szót ejt:

Mi elfogadjuk mások véleményét a saját ügyeikben, de nem fogjuk megengedni, hogy csak ránk tartozó kérdésekben Brüsszel vagy az Európai Parlament diktáljon nekünk.

Forrás: telex.hu
Fotó: Varga Judit/Facebook

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Azért ez egy kicsit tudathasadásos helyzet. Egy demokratikusan megválasztott "többségi" döntést a fideSS nem fogad el- már nem az első eset. Itthon meg azt szajkózza, hogy a "többség" dönt- és a többinek meg kuss! Hogy is állunk akkor ezzel?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Az ellen harcolnak ami a 2004-es belépésünkkor eldőlt. Mégpedig, hogy a közös döntés ránk is vonatkozik. Lehet, hogy ennyi idő után sem vették észre ?
RonaGyuri
"őrültség és ideológiai ámokfutás"?? Igen az, mármint ártunk és qurmányunk buta pribékjeinek idétlen és hazug hisztériája! =))
Pálinkás Pál
@justhpeter: nincs igazad...akkoriban szó sem volt sem a buzivilágról,sem Európa elszinesítéséről..
magyar1
Házasodjanak, bánja a fene, csak gyereket csináljanak maguknak, ne fogadhassanak örökbe.
justhpeter
@Pálinkás Pál: Mindkettő megvolt csak nem beszéltek róla, mert nem tudták szavakba önteni.
Csizmás Kond
A zunió azr fújja amit amerika csinál. Ott már a gyerekházasság is elfogadott tény és hogy nem legyenek egyedüliek az ilyen ferdebetegségben hát most európát próbálják elferdíteni.
kereső
Azért ez egy kicsit tudathasadásos helyzet. Egy demokratikusan megválasztott "többségi" döntést a fideSS nem fogad el- már nem az első eset. Itthon meg azt szajkózza, hogy a "többség" dönt- és a többinek meg kuss! Hogy is állunk akkor ezzel?
kereső
Ja, és most a buta trollok hallgasanak, ne jöjjenek azzal, hogy "senki nem válaszotta meg őket"- mert ez igy nem igaz. 460 millió eu-s állampolgár válaszotta meg az EP-t(a parlamentet), és az Európa Tanács- az unió állam-és kormányfőinek tanácsa (ET) tett javaslatot "Brüsszelre", köztük orbán viktor- az Európai Bizottságra/az unió kormánya/ .Csak mihez tartás végett!
csak úgy....
a diktatúrákban szokás ,hogy eggyes csoportok jogait korlátozzák és a végén mindenkiét!
kit zavar ha a buzik házasodhatnak és miért?
a fidesz bedobta ezt a gumicsontot a hülyék közé,hogy másról,fontosabb dolgokról elterelje a figyelmet.
kereső
@KisTehen: Attól még a "133 bátor" döntését tudomásul véve, betartják a döntést. Orbánék is???
Csizmás Kond
Addig amíg a tagállamoknak szabad törvényalkotási joguk van az ilyen brüsszeli buziságok nem kötelezhetőek senkire.
csak úgy....
@Csizmás Kond: az emberi jogok betertása minden tagállamnak kötelezö!
nem rekeszthettek ki buzeránsokat,csak azért mert nektek nem tetszenek!
-vagy,akkor a gyogyikat (mint te) szintén ki kell rekeszteni! :)
csak úgy....
@Csizmás Kond: azt tudod,hogy Leonardo da Vinci is buzeráns volt?-vagy azt sem tudod,hogy ki volt Leonardo da Vinci?
Csizmás Kond
@csak úgy...: A buzerancia nem természetes életvitel csak beteges hóbort...kitíltható!
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...általában mindenki a saját szokásainak erkölcsének megfelelő körökből tart fenn ismeretséget...de te úgylátszik a beteges szokásaidat évszázadokra vissza tudod vezetni.
ómió
Pedig a "haladó Brüsszel" a migráncsoknál már csak az aberráltakat szaporítaná jobban! Biztos, kevés a támogatója!
csak úgy....
@Csizmás Kond: cirmim,te bután fogsz elpatkolni!
RonaGyuri
ad "az Európai Parlament baloldali többsége folytatja ideológiai ámokfutását"
Egyfelől: a szavazáson a parlament több 80%-a támogatta
másfelől
www.europarl.europa.eu/election-results-2019/en:
Csizmás Kond
@RonaGyuri: ..gyenge matematikus vagy Gyuri... "az EP – 387 szavazattal, 161 ellenszavazat és 123 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalása a szexuális kisebbségekhez tartozó embereket alapjogaik gyakorlásában "
...amúgy minden hazugságot így szoktatok felnagyítani.
Nessy
@Csizmás Kond: Bocsika, azért, a 284 még mindig kevesebb, mint a 387. És van egy szabály, miszerint a tartózkodás sem ide, sem oda nem számít. Nincs véleménye! Egy szavazásnál logikailag "igen", vagy "nem" van. Nem tudom, olyan nincs! A konzultációban is igen, vagy nem volt.
csak úgy....
@Csizmás Kond: cirmosom,akiknek a mai világban egyedül a buzeránsok baxxák a csürüket,azok nem normálisak! a buzik még a föld túlszaporodását is megakadályozhatják, -inkább pátyolgatnod kéne öket,még mielött eleszik elöled az utolsó egeret..
Csizmás Kond
@Nessy: ...ki hogy van vele...szerintem minden brüsszeli szavazat egyenlő egy keleteurópai proli havi bérével...a hová csak a ráadás...mert bár a buzik úgy látszik mindent visznek bárkivel fogadni mernék, hogy ha rászavazók tízede sem akarná hogy rá is érvényes legyen...csak szavaz mert azt kéri és azt megfizetik .
..ma a politika pénzt jelent nem elvet, nem hozzáállást és nem elkötelezettséget...a buziság meg divat, ami sok pénzt hoz.
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...soha senkinek nem álltam az útjában hogy ne tehesse amit akar...így neked sem állok a buziságod kiélése elébe...csupán néha leírom hogy szarok az ilyen buta balfasz emberekre...rád is...és a seggeden szült gyerekeidre is sót a veled hasonnemű párodra is...és minden még ragozható is.
csak úgy....
@Csizmás Kond: 15:25 a butaságod sokkal elörébb van mint te magad,már nem is ismer határokat.
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...mindenki a saját értelme szerint értékel...viszont az tény és törvény, hogy aki a tolvajt pártolja az maga is tolvajnak minősül...vagyis aki a buzit pártolja az maga is buzi...
RonaGyuri
@Csizmás Kond: te meg hülye vagy mert a te számaid. nem a tegnapi, hanem egy régebbi szavazásról vannak!!! =))
Nessy
@Csizmás Kond: Gondolom hímnemű lehetsz, mert a csinos leszbi lányok nem zavarják a mimóza lelkedet! Ők sétálhatnak kézen fogva, egymás derekát átölelve, attól a kisdedek lelkivilága nem fog megsérülni! Sőt, minél kevesebb ruhában vonuljanak.
Csizmás Kond
@RonaGyuri: ...biztos a buzik akkor felvonuláson voltak és a tegnapra értek vissza...
csak úgy....
@Csizmás Kond: a buta egyenleteidet csak a buzeránsokon keresztül tudod levezetni? meleg vagy te macska,mint akit a kemencéböl varázsoltak elö..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.