Tizennegyedik életévét betöltött személlyel, hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés miatt emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség azzal a magántanárral szemben, aki molesztálta a kiskorú tanítványát.

Tanítványa nadrágjába nyúlkált egy Vas megyei tanár

Fotó: pixabay.com

Az ügyészség honlapján ismertetett vádirat szerint az ötvenes éveiben lévő férfi már 15 éves kora óta foglalkozott a kiskorúval egy Vas megyében lévő településen lévő lakásán.

A vádlott az évek során bizalmi kapcsolatot alakított vele és magánéletükről és a szexről is beszélgetett vele.

A vádlott 2019 tavaszától üdvözlésül és néha a tanórán is megölelte, rendszeresen kicsimnek, szerelmemnek szólította a lányt, ami a sértettet nem zavarta, mert tudta, hogy a magántanár más tanítványait is így hívja.

A Vas Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint 2019 szeptemberében és októberében a férfi óra közben két-három alkalommal is megcsókolta a lányt, aki próbált elhúzódni és testbeszéddel jelezni, hogy ezt nem akarja. A lány ekkor még nem mondta el a történteket a szüleinek.

Azt írják, hogy nem sokkal később a férfi ismét megcsókolta a lányt a magánórán, majd a farmernadrág szakadásán keresztül benyúlt a farmere alá. A kiskorú összezárta a lábait, így jelezte, hogy ellenzi a cselekményt, majd az óra befejezése után tájékoztatta a szüleit a történtekről.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Címlapkép: pixabay.com

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
pedig tudhatná, hogy ez nálunk csak a felszentelt papoknak szabad! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
a butuska tinédzser lyányok sokkal veszélyesebbek a pedagógusokra,mint a butuska ministráns gyerek a tisztelendö úrra! :)
Emmersson71
@Nessy: Nem az.

"A pedofília (a görög παῖς, "gyermek" és φιλία "szeretet" szavakból) a serdülőkor előtti gyermekek iránti szexuális vonzalom, melyet a pszichiátria mentális betegségnek minősülő parafíliaként tart számon.[1] A pszichiátriai betegségeket rendszerező DSM V a serdülőkor előtti életkort maximum 13 évben határozza meg, és pedofilnak az ilyen gyermek iránt vonzódó személyt tekinti, amennyiben az betöltötte a 16. életévét vagy legalább 5 évvel idősebb a gyermeknél, aki iránt vonzódik."

Innen: hu.wikipedia.org/wiki/Pedof%C3%ADlia
Nessy
Nevezd, ahogy akarod. Bár ez a 13. életév nincs kőbe vésve! Kiskorú.Egyébként a definíciót én is ismerem. Anno vizsga anyag volt.
gina
Ov tanitványai mind, ezt tanulták ettől az aljas gazembertől. csalni, lopni, szex példát mutatani...
szaboria1
Sajnos ma15 évesek igen kihívóan viselkednek.
Toller Béla
...és persze mindenennek sehol, semmi nyoma, gyanuja nem volt, korábban ...mi ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.