Elk*rtuk – sokan várják a nagy Gyurcsány-filmet, ami már akkor ellentmondásos érzéseket váltott ki az emberekről, amikor még csak szó volt róla, hogy egyáltalán lesz ilyen – írja a Blikk.

Elk*rtuk – újabb részletet mutattak a milliárdos Gyurcsány-filmből
Kép: Elk*rtuk című film plakátja

A film 2006 belpolitikai eseményeit dolgozza fel, az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulóján október 21-től lesz látható a mozikban.

Azt még mindig nem tudni, ki játssza majd Gyurcsány Ferencet.

A film plakátja már korábban kijött, még maga az igazi Gyurcsány Ferenc is azt mondta rá, hogy jó lett. Csak az orr nagyságát kifogásolta egy vicces posztban.

A film producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, a mozit az angol Keith English rendezte.

A történet szerint egy fiatal elemzőlány rájön, hogy a főnöke résztvett egy miniszterelnöki beszéd botrányos kiszivárogtatásában. Ki akarja deríteni a részleteket, s a nyomozásba bevonja szerelmét is, aki gyakornok az MTV-nél. A lány lebukik, így egy nagyhatalmú csoport célpontjává válik a szerelmével együtt.

Forrás: Blikk
Címlapkép: Elk*rtuk című film plakátja

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fűre lépni szabad
Odamegyek a film ősbemutatójára és rá fogok szarni a piros szőnyegre, amin felvonul a sok orbánista kis csíra csicska geci!

Ez a film dugig lesz hazugsággal. Aszem be is perlem ezeket - mert ezek nem fikciónak, hanem valóságként adják el ezt a szart.
Szerelmi szál?
Mija fasz van?!
tudode
Na jó!
.
A karaktergyilkosság magas iskolájáról szólhat ez a film, illetve arról, hogy
.
---- Pegazus-ügy: Orbánt is meghallgathatják
nepszava.hu/3132350_pegazus-ugy-orbant-is-meghallgathatjak
.
Az Európai Bizottság várja a magyar adatvédelmi hatóság vizsgálati eredményét a Pegazus kémszoftver magyarországi használatáról, jelentette ki Didier Reynders igazságügyi biztos az uniós képviselő-testület plenáris ülésén rendezett szerda délutáni vitában. Közölte, hogy a testület “határozottan elítéli a magánélethez való jog megsértését, ami az egész EU területén bűncselekménynek számít”. A kiberbiztonságról szóló stratégia világos szabályokat fektet le, amelyeket a tagállami hatóságoknak be kell tartaniuk. Reynders megerősítette, hogy a biztosi testület csütörtökön fogja elfogadni az újságírók biztonságát szolgáló ajánlásait, amelyek tartalmazni fognak az online támadások elleni védelemre vonatkozó javaslatokat.
.
A vitában több képviselő felszólította a magyar kormányt, hogy adjon magyarázatot arra, miért vetette be a kémszoftvert újságírók, ellenzéki politikusok ellen. Felkérték az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, az EU-ban kik és hogyan alkalmazzák a Pegazust a demokrácia aláásására.
.
A momentumos Donáth Anna független európai vizsgálóbizottság felállítását sürgette, és javasolta Orbán Viktor kormányfő európai parlamenti meghallgatását. A fideszes Deutsch Tamás arról beszélt, hogy az Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépése óta Magyarországon a nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytattak és folytatnak illegális megfigyelést.
------------------------------
.
Addig jár a korsó a kutra, míg el nem törik, miután, miközben

----- Elkurtuk az alkományozást
zuzda.blog.hu/2011/03/09/elkurtak_az_alkotmanyozast
------------------------
.
Fel lehetne tenni a kérdést a megrendelőnek, hogy melyikük vétett nagyobb kárt a dugibuginával!
.
Olyannyira, hogy
.
----- Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban...
fűre lépni szabad
Telibe szarás közben meg akarnak állítani a testőrök?
Van egy Smith&Wesson késem. Mátrafüreden vettem anno.. Karcsú fekete penge... szexi (mint egy fekete harisnyás vékony női láb). De tényleg!
fűre lépni szabad
Állj fel a fotelből és küzdj meg azért, amit értékesnek tartasz!
A másikra vársz?
A másik meg rád vár!
Legyél te az első (az utolsók között) !
fűre lépni szabad
Elküldöm az edzésprogramom, amit lebutítva bárki használhat.
a lényeg, hyogy dolgozd meg az izmaidat és olajozd be az itületeidet.

Pl, ezt is hallgatom edzés közben: www.youtube.com/watch?v=9pnMS0ygtGc

Legyél férfi (vagy nő) !!!
A faszomat is növesztem, félévente egy centi. (az két év alatt mennyi?... Pont annyi!)
Persze van egy határ, úgyhogy ne dobd el a hajad, mikropénisz!
A horoszkópodba is belebarmolok, reiki mesterként, (igaz, nem vagyok erre büszke és nem használom, mert. sátáni erő, és mert egyszer távgyógyítottam és majdnem meghalt emiatt balesetben a delikvens - ja, én Pesten voltam ő meg a Karib-térségben)

Gecik, ti mennyit tudtok valójában a világról?
fűre lépni szabad
Nincs kép a videjóhóz?
Amikor edzel, ne a videjót nézd, kiscsíra!

www.youtube.com/watch?v=9pnMS0ygtGc

Nincs kép a videjóhoz?
Perelj be, geci!

Az edzésprogramom (60 pluszosoknak)?
Kicsit merítettem "Rock" edzéstervéből, de nem nagyon, csak kicsit!
Így is be fogsz szarni!

Az edzéstervem mottója: Erősebb vagyok mint negyven éve!
Meg tudnám verni magam - a negyvenével ezelőtti énem?
Igen, meg!
Szóval, mi lesz, merre haladsz tovább te geci?...
fűre lépni szabad
"Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset."
fűre lépni szabad
És a kulcsmondat: 'Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset."
Emmersson71
@TASzSz: A FIDESZ önmagában szitokszó :P
Emmersson71
TV2-es híradón: "A békés tüntetők...rendőri brutalitás"

Igénytelen, durván elfogult..mondhatni történelemhamisító film lesz!
kulabombaafityiszre
A fideszes alkoholista kálomista a garancia,hogy az egész filmet elkurták.
csak úgy....
röhely az egészben,hogy a beígért elszámoltatásból csak egy curva drága film marad az utókorra! :)
koszpeko
A számok nem hazudnak.
70 fízetett tüntető a Kossuth téren.
Már csak a fityfasz tolja milliárdokért ezt a szar propagandát.
Tényleg nemzetközi ez az ország.
Svéd adórendszer.
Albán fizetések.
Uniós árak.
Gooebelsi propaganda.
Náci módon mindig kell egy ellenség.
Tanulnak a történelem negatív hírhedt embereitől.
Az embereket az érdekli, hogy 450Ft egy kiló kenyér.
Megint a cirkusz.
Csak sokan rájöttek ezzel nem kerül kenyér az asztalra.
Ludas Matyi
en csak azon csodalkozom, hogy ez az ember meg el! Rengeteg eletet es csaladot tett tönkre, es sehol a bosszu!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.