Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz-KDNP Esztergomban. Kocsis Máté és Simicskó István frakcióvezetők sajtótájékoztatót tartanak az ülésen elhangzottakról – erről számolt be a Telex.

Áldozatszerep, brüsszeli szál és persze Gyurcsány – Kocsis Máté megszólalt a Pegasus-ügyben
Kép: Facebook/Kocsis Máté

A leglényegesebb talán a Pegaus-ügy volt, melynek kapcsán újságírói kérdésekre reagálva Kocsis azt mondta:

hogy ki milyen szoftvert használ, azt ő nem tudhatja.

Hangsúlyozta, törvénytelen megfigyelés nem folyik. Kérdéses szerinte, „hogy minden politikai blöffre” kell-e reagálni.

Utoljára a Gyurcsány-kormány alatt voltak ilyen esetek, Laborcz Sándor például felvette a kapcsolatot Portik Tamás alvilági személlyel, hogy titkosszolgálati eszközökkel segítsen kompromittálni jobboldali politikusokat.

Senki nem hallgatott le törvénytelenül Magyarországon senkit

- mondta.

Simicskó István ehhez annyit fűzött hozzá, hogy volt egy nemzetközi konferencia a parlament felsőházi termében, 55 országból jöttek hírszerzők Magyarországra, 19. alkalommal tartottak ilyen fórumot most Budapesten, 284 résztvevővel.

A hírszerzők egyike sem említette meg a Pegasust, pedig ha fontos lenne, előkerült volna

– vélte a KDNP frakcióvezetője.

Magyarországon nincsen senki törvénytelen lehallgatás alatt

– mondta Kocsis, politikai blöffnek tartva a Pegasus-ügyet.

„Áldozatszerep” – mondta Kocsis azokra, akiknek a telefonján állítólag megtalálták a kémszoftver nyomait. „Brüsszel meg akar bennünket buktatni”, az Európai mainstream liberális média agyon akarja nyomni Magyarországot, csak azért, mert bizonyos kérdésekben ideológiai vitában állunk egymással.

Ha a liberálisok hatalmat akarnak szerezni, akkor a külföldi liberálisok tulajdonában álló médiájukat mind fel fogják használni

– vezette le.

Szerinte a pedofilellenes törvény óta vannak ilyen nyomás alatt.

Mindig is éreztük a törődést Brüsszelből: bankadó, migrációs kvóta, határvédelem, rezsicsökkentés – de most idén akkor erősödött fel, amikor a pedofilellenes törvénycsomagot behoztuk

– mondta Kocsis. Ez a nyomás, támadás, fenyegetőzés és zsarolás valószínűleg megmarad a népszavazásig.

Forrás: Telex
Címlapkép: Facebook/Kocsis Máté

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
Ezt nem is tudtam kocsis mátéról!

civilhetes.net/kocsis-mate-sokaig-unnepelte-hitler-szuletesnapjat

"Nem egyszerűen utálta a cigányokat és a zsidókat, hanem Hitler-imádó volt. A Führer születésnapját minden évben megünnepelte és ilyenkor nem hiányzott a kellékek közül a horogkeresztes karszalag és e napokon barátainak karlendítéssel is köszönt. De félreértés ne essék, ez Máténál nem ifjúkori botlás volt, csak mostanában azért nem hangoztatja nézeteit, mert nem volna kifizetődő. "

Állítólag készültek róla náci egyenruhás képek is. És ez ül a Parlamentben! Ez Gyurcsányozik. Ez meri a szájára venni az EU-t, a baloldalt...
Nyírfa
@sgl: Van, aki az emberiség selejtjévé válik. Máté közéjük tartozik.
Néhány kép felkerülhetne a netre egy meleg buliról vagy bármilyen bizonyíték a homoszexualitásáról, no meg a náci egyenruhás pózolásairól.
Pálinkás Pál
érzed a veszted málé fiam...az ilyen kis buzeránsoknak nem leányálom a sitt!
Nyírfa
@sgl: Nálunk - Közép-Kelet-Európában nincs hagyománya a demokráciának. Nincsenek demokratikus tapasztalataink, nem tanulhattuk meg, milyen a tisztességes verseny. Ahogy '89. után elöntött minket a vadkapitalizmus minden , valaha létezett szennye, az előrevetítette a várható, siralmas jövőt.
Igazából most kezdjük kapiskálni, milyen úton is kéne elindulni egy fejlettebb társadalom felépítéséhez.
Ez a kezdet kezdete, és, ha nem a személyes életünk viszonylatában gondolkodunk, akkor nincs is okunk a panaszkodásra, hiszen történelmi léptékről van szó.
Persze, egészen más szemszögből látjuk ugyanazt, ha már mi is szeretnénk úgy élni, ahogyan , mondjuk a svédek. Számomra egyébként Svájc az etalon.
Száz szónak is egy a vége: bele kell nőnünk a szabadságba. Fel kell nőnünk hozzá, meg kell értenünk.
És ehhez kiváló minták állnak előttünk.
ómió
A bolsi hazudozást meg se említette? Vagy az már eo ipso?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.