A IPOSZ örökös tiszteletbeli elnökét szeptember 16-án a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Családja, iparostársai, kollégái, barátai és tisztelői kísérték utolsó útjára Kurucz Zsigmondot, aki 2021. augusztus 25-én életének 94. évében hunyt el. László Németh, az IPOSZ elnöke búcsúbeszédében emlékezett az iparosok által jól ismert Zsiga bácsira, akinek őszinte, belülről jövő mások iránt tanúsított megbecsülése eredményezte azt, hogy számtalan európai és hazai iparos vezető között örök barátság szövődött. Ezek a barátságok messze túlmutattak a hivatalos kapcsolatokon és haláláig fennmaradtak. „Kurucz Zsigmond személyisége szimbolizálta a magyar kisipart, egyben azt is, hogy mi egy nagy európai iparos közösség része vagyunk. Aki őt megismerte, ezt soha nem vonta kétségbe. Az iratok elporladnak, a kitüntetések a szekrények mélyére kerülnek, a rendszerek változnak, de Zsiga bácsi képe itt él majd bennünk mindaddig, amíg mi is létezünk.” Fotó: Juhász Melinda

Forrás: amdala.hu
Feltöltő: www.amdala.hu
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.