Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke feltételezi, hogy a szoftvert valóban használhatták. 

Stummer „erősen vélelmezi”, hogy a magyar titkosszolgálat birtokában van a Pegasus szoftverFotó: MTI/Balogh Zoltán

Stummer János a hang.hu kérdésére, miszerint rendelkeznek-e a magyar titkosszolgálatok a Pegasus szofverével, azt mondta:

Erősen vélelmezzük.

Interjújában arról is beszélt, hogy ténymegállapító albizottság felállítását kezdeményezik a lehallgatási botrány kivizsgálására. És bár részletekbe menően még nem számolhatott be arról, hogy eddigi vizsgálataik alapján mit találtak, arról beszámolt, hogy a történtek kivizsgálására felállítandó albizottságnak milyen nagy kérdésekre kell választ találnia – írja a 444.hu. Ezek az alábbiak:

Egyrészt, hogy történt-e ilyen beszerzés. Másrészt pedig, ha igen, akkor ki, mikor és milyen felhatalmazással, és kikkel szemben használta fel a szoftver.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a szoftvert legalább két újságíró telefonjára telepítették, illetve a birtokukba került lista alapján más célszemélyeket is azonosítottak, köztük Gémesi Györgyöt, Gödöllő egykori polgármesterét és Varga Zoltánt, a 24.hu-t kiadó Central Media tulajdonosát is.

A kormány eddig azzal védekezett a botrányban, hogy Magyarországon csak és kizárólag törvényesen hallgattak le embereket. Amiben az a rémisztő, hogy akár még igaz is lehet: a magyar jogszabályok szerint gyakorlatilag bárkit, bármikor le lehet hallgatni.

Forrás: 444.hu, hang.hu
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
aki fél az használ ilyen eszköztárat hát a birókat meg rábeszélik? avagy más ösztönző módszerekkel akár elvárják,hogy és akkor máris a fél országbó lehallgatott lesz, ja mert orbán igy kivánja ?
csak úgy....
@Shikari: kik azok a "mi" ? csak nam tik ? :)
Eladott Ország
Amíg a román bűnöző cigány és bandája szabadlábon van, Stummer János azt vélelmez amit akar, a fidesz maffia telibeszarja! Orbán sem mondta azt állam én vagyok, csak törvénybe íratta. Miért ne tehetnék meg akármit!
Bebetonoztam a hatalmamat elfoglaltam a sajtót, alkotmánybíróságot, ügyészséget, rendőrséget. ( lóf@sz a seggetekbe!)
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/145593427_254000966311819_5366668031378961752_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=xCpNbGzdtOEAX-eQnof&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=85bcee65e5f80d06e23e26f554f077d0&oe=616AE7B6
csipetke
Gémesi György nem Gödöllő egykori polgármestere,hanem 1990 óta polgármestere. (a cikk szerint egykori)
A kormány/orbán nyilván lehallgattatott ellenzékieket. Miután nálunk nemigen van terrorista,(orbán jóismerősén Zaid Naffán kívül) valószínűleg nem volt indokolt a lehallgatás. Vargajuci negyed év alatt 499 alkalommal engedélyezett titkos megfigyelést. Erre is gyártottak gumitörvényt,így azt figyelnek meg,akit akarnak. Morális aggálya a fidesznek nem volt,és nem is lesz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.