Kincses Gyula állást foglalt a kérdésben.

A MOK-elnök szerint túlzás volt a bilincsbe verés –  Levelet írt az országos rendőrfőkapitánynak a hálapénzes főorvosnők miatt, akiknél 200 üres borítékot találtak a nyomozók
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A medicalonline.hu szerint levelet írt Balogh János országos rendőrfőkapitánynak a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Kincses Gyula, miután a minap bilincsben vezettek el két orvosnőt, amiért a gyanú szerint hálapénz fogadtak el. Kincses emlékeztetett rá, a MOK Országos Elnöksége természetesen továbbra is kiáll a hálapénz felszámolása, büntethetősége mellett, egyetért a szigorú, alapos, jogszerű eljárásokkal – írja a 24.hu.

A MOK elnöke levelében ugyanakkor – hivatkozva a Rendőrségről szóló törvényre – kérte, hogy az eljárásokat a jövőben csak arányos eszközökkel, az emberi méltóságot nem sértve, a felesleges megalázást kerülve folytassák le. Kincses Gyula felidézte, a törvény szabályozza az „arányosság követelményét”.

Miután a két kolléganő esetében nem kellett erőszakos cselekménytől, fizikai ellenállástól tartani, a bilincs alkalmazásának célja kizárólag az elrettentés, illetve a nyilvánosság felé való demonstrálás, a példastatuálás lehetett.

Az eset nyomán a kamara elnöksége két konkrét dolgot kért az országos rendőrfőkapitánytól. Az egyik, hogy a jövőben a rendőrök tekintsenek el a feleslegesen megalázó, megszégyenítő intézkedésektől. A másik pedig az, hogy lépjenek fel a hálapénzt adók ellen is, kapjon nyilvánosságot a vesztegetők elleni fellépés is.

Ahogy korábban mi is megírtuk,

a nyomozók 2021. szeptember 8-án kutatást tartottak a két főorvos rendelőjében, ahol

az íróasztal fiókokban közel 200 olyan üres borítékot találtak, amelyekben a gyanú szerint a páciensek a hálapénzt adták át.

A két orvosnőt és az asszisztenst a rendőrök elfogták és előállították, akiket összesen 14 rendbeli vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. 

Forrás: 24.hu, medicalonline.hu
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
fitymákon kívül mindenkit bilincsben meg vezetőszáron járkáltatnak. Simonkát meg Boldogot még sose láttam vezetőszáron.
14 rendbeli meg kétszáz boríték ?
Egy rendbelire hány boríték jut ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
A két orvosnőt megalázták - ezek után az a kérdésem, hogy mennyire lesz a munkájuk megbízható? Hogy tudnak ezzel a háttérrel dolgozni? Mellesleg, a hálapénznek én sem vagyok híve, de a rendőrségtől azt várnám, hogy a bűnözőket fogják el, és verjék bilincsbe!
csak úgy....
@KisTehen: borítékot említettem te borjú, orbán más miatt gyanús,ha akarod akkor legyen a birtok..
Macskaszem
@KisTehen: Orbi nem simán gyanús, mert róla mindenki tudja, hogy egy minden hájjal!!! megkent dörzsölt bűnöző.
Németh István
Egyre nagyobb a bizonyíték, hogy szar ballibkó kommunista diktatúra váró banda vagytok! De azt azért tudjátok meg, hogy a kommunista tetvek a sajátjaikat is nyírták mint a fodrásza hajat! nagy imre, kádár, gerő stb. Nem lehettek nyugodtak eljön értetek is a hóhér!
Havanagi
Orbán úgy érzi jól magát,hogy vezetőszáron mutatják az embereket a TV-ben. Beteges és aljas jellemvonás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.