"Mi, magyarok mindig rendes feltámadásra várunk", ez pedig csak akkor van, ha saját erőnkből tudjuk elhárítani a fenyegető veszélyt vagy saját erőnkből tudunk változtatni a sorsunkon – jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban rendezett Petneházy történelmi konferencián.

Kövér László: "Isten óvja a magyarságot újabb idegen megszállásoktól és újabb idegen felszabadítóktól!"
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kövér László arról beszélt, hogy a magyar történelmi emlékezetben három megszállás – az oszmán hódoltság, a náci, majd az azt követő szovjet megszállás – emléke hagyott mély nyomot, és mindhárom tragikus, végzetes következményekkel járt a magyar életre.

A házelnök "egyfajta évszázadokon átívelő magyar fátumnak" nevezte, hogy e megszállások alól "nem önerőnkből szabadultunk fel, hanem mások ereje szabadított fel bennünket", majd úgy folytatta: az oszmánok alól a nemzetközi keresztény hadak szabadították fel az országot, a nácik alól a Vörös Hadsereg, a kommunizmus alól pedig "egy hasonló nemzetközi alku szabadított fel bennünket, mint amilyen alku az alávetésünkhöz vezetett". Szavai szerint a magyarok megtanulták, hogy

"soha nincs köszönet abban, ha mások szabadítanak fel bennünket, mert az soha nem vezet el önrendelkezésünk teljes visszaszerzéséhez".

Kövér László azt hangoztatta: "rendes feltámadás pedig mindig csak akkor van, a magyar balsors mindig csak akkor törik meg, ha mi, magyarok saját erőnkből tudjuk elhárítani a fenyegető veszélyt vagy saját erőnkből tudunk változtatni a sorsunkon". Erre példaként említette, hogy "jobban szeretjük" az országból a törököt kiverő Habsburgokkal szembeszálló Rákóczi Ferencet és kurucait, mint az oszmán megszállás alóli nemzetközi felszabadítókat, és az 1956-os pesti srácokat is, mint a náci megszállás alól felszabadító szovjeteket.

A házelnök a jelenre térve úgy fogalmazott:

"a magyar választópolgárok megbízásából és támogatásával 2010-ben közösen megkíséreltük megtörni a magyar fátumot, lehetővé tenni a rendes magyar feltámadást". "Örömmel jelentem, hogy a kísérlet sikerülni látszik"

- hangoztatta. Mint rámutatott, a rendszerváltoztatást követő két évtized posztkommunizmusát "önmagunk demokratikusan szervezett erejéből zártuk le".

Közölte: az elmúlt évtizedben "közösen megerősítettük" a magyar nemzeti összetartozást és azt a nemzeti szellemi erőt, amely "nélkülözhetetlen mindannak megvédésében, fenntartásában és gyarapításában, amit közösen létrehoztunk".

Kövér László Budavár oszmánoktól való visszafoglalásának 335. évfordulójának jelentőségét is méltatva úgy zárta szavait:

"Isten óvja a magyarságot újabb idegen megszállásoktól és újabb idegen felszabadítóktól!"

Forrás: MTI

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Tőletek óvjon meg az Isten, te mocskos maffiózó!
Az ország kártevői vagytok! Mocskos tolvaj maffiózók!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
telegdilaci
Isten óvja Magyarországot,egy újabb Fideszes rabló banda újra kormányon tartásából,ÁMEN!
CsipkeRózsa
Ez a Kövér már teljesen meghülyült?!
simmering73
De leginkább Isten óvjon meg tőletek.
RonaGyuri
ennél sokkal fontosabb lenne tőletek megszabadítani! =))
Béla333
Tőletek óvjon meg az Isten, te mocskos maffiózó!
Az ország kártevői vagytok! Mocskos tolvaj maffiózók!
csak úgy....
hülyéket beszélnek,közben a ruszkik és kína felé kacsintgatnak és a keleti nyitásról áradoznak! :)
nálatok átlátszóbb nincs ...
Emmersson71
Te vén komenyista!
Hiszen ti hívjátok be a ruszkikat (akiket nem Orbán zavart haza ám!) és a kínaiakat!
Van bőr a pofádon!
Sámannus
Bizony te nagy kancatej zabáló amikor a fosástól haza sem értél te is ilyen idegen megszállókkal komáztál. Meg az ukrán migránsokkal züllesztitek le Szabolcsot. Lezüllesztitek a nyugdíjrendszert eltapsoljátok az ország jövőjét szaroskám. Úgybizony!
tudode
Jó hogy mondja:
.
---- Orbán első titkárnője nyilatkozott. Az Isten óvja meg tőlük Magyarországot!
propeller.hu/itthon/3155960-orban-elso-titkarnoje-nyilatkozott-isten-ovja
------------------------------
.
Veszett fejsze nyele!
Főlökött
Unokám szerint -> látta az Asterix-et, Ő a vastag bajusz...

Eddig nem is lenne gond, de állítólag méltóság is, -> tán miben is ?

- A méltóság nem pártegységi szavazás mellé jár, azt a nép szavazata - dominanciája miatt és saját ténykedésével lehet elérni.
- Emlékszünk arra a balhéra, amikor szentünk beleavatkozott a román választásokba (?) és mivel házelnök + meg a mocskos mentességük, menekült onnan, de utólag dobott egy üzit -> hogy magánszemélyként volt ott :)

Szóval faszikám, jó lenne, ha dolgoznál is valamit (!) és ne a mi pénzünkön élösködj - illetve ne a mi pénzünkből védesd meg a pucér popódat, a magánhadseregeddel, ha netán szét kívánnák rúgni...

Tetszett olvasni történelmi könyveket ? Más is így kezdte...gázos végeredménnyel...
justhpeter
Ez az ökör Kövér már csak akkor lehetne rosszabb állapotban, ha magatehetetlen lenne, mert már a saját múltjára sem és a tegnapi napra sem emlékszik. Már annyira leépült, hogy egyszerre kommunistabarát és keresztény, de szerintem csak a korai demencia érte utol.
Giovanni Alba
" ... rendszerváltoztatást követő két évtized posztkommunizmusát "önmagunk demokratikusan szervezett erejéből zártuk le"."
Akkor lássuk, a számok mit mutatnak. Először volt Antall József 3 évig, Boross Péter 1 évig, Horn Gyula 4 évig, Orbán Viktor 4 évig, Medgyessy Péter 2 évig, Gyurcsány Ferenc 5 évig, és Bajnai Gordon 1 évig.
Az a bizonyos két évtized posztkommunizmusa semmiféle szómágiával nem lehet igaz, kivéve, ha a mostani kisgömböcöt is posztkommunizmussal vádolja a házmester, és persze Antall Józsefet is. Nem fogja ezért megütni a bokáját?
Nagy kár, hogy az AJTK mostanában fejezte le saját magát, pedig lenne itt felháborodni való.
Eladott Ország
Tőletek kell megszabadítani az országot, te szarházi, gerinctelen partazita! Kövér: Utálom a komcsikat, igaz apámat kitüntették, mert részt vett '56 leverésében és én is tagja voltam az MSZMP-nek. Hogy nem sül le a bőr a pofájukról, mind rohadt , az ő pénzükön tanultak. RABOLNI ÉS HAZÁT ÁRULNI. AZ ÖSSZES NARANCSOS KÖCSÖG. Ti százszor rosszabbak vagytok! Tolvaj maffia banda!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/51814911_347091879473840_9178705197315129344_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=zhrCBAEljvEAX-lBfrh&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=1bbed0aef10868202c6ec3921de3b874&oe=616C2B72
Kövér ott koszorúzott ahol Horthy
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/76647893_714277882385455_8662655449247514624_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=JJ7cxxDrq50AX9h6hfm&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=e3aeafcca3fce843c244d11e26590d49&oe=616C1DFA
Október 31.-én átadták illetve visszaállították az 1934- ben felavatott és '45-ben ledöntött szerintem elég ronda és giccses szobrot amely a "vörösterror" áldozatainak állít emléket. Kövér beszédében meghaladta önmagát. Ritkán hallottam ekkora hülyeségeket, pedig legyünk őszinték eddig sem szokta visszafogni magát. "A véres polgárháború más formájában, szellemi és politikai küzdelemként ugyan, de napjaink is zajlik." Hát ez kemény. Nem tudtam, hogy polgárhaború zajlik odahaza, bar legyünk őszinték az alcsúti juhász halálának kétségkívül politikai gyilkosság íze van. No meg a Momentumnál tartott házkutatás, Czeglédy évekig tartó bezárása minden alap nélkül, kétségkívül nem éppen békés demokratikus szellemet idéz. Vajon ezekre a tényleg nem tiszta eseményekre gondolt amikor polgárháborúról beszélt?!
Qqberci
MorcosBajsz! Mondanál pár szót a FUDAN-ról?...
Gazella
Isten óvjon téged újra házelnöknek jelölni.. ocsmány beszédeddel... harcsabajszos ner takony.
Istenakinincsen
A nemlétező isten sajnos nem tudja megóvni a magyarságot tőletek.
Nem idegenek szállták meg magyarországot hanem maga az ördög.O1G vezetésével a fidióták,a cigányok és a határainkon túl élők(túlélők)segítségével épült ki a kétharmados "egypártrendszer" demokratikus szinezettel,vadkapitalista alapokon.
134.bátor
Mindig csak átfutom ennek az elmebeteg wc kefènek az őrjöngèsèt,mert nincs türelmem ennyi zagyvaságot elolvasni.
pb56
"Isten ovja a magyarsagot a dagadt lacitol !!!" dagadt laci !! meg van a 8 altalanosod ??? most hallottam, hogy igen,...10x jartad az elsöt !!!
Clavigo
Remélem,,te sem fogod megúszni az elszámoltatást Subaszájú,... Idióta.
KisTehen
Isten óvjon az idegen szívűektől is: Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc, ...
Pipás
@KisTehen: Inkább az ilyen hülyéktől óvjon, mint te.
Shikari
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Csak így tovább Fidesz!
ómió
Pedig az efftársak mit nem adnának a "felszabadító brüsszeli tankokért"!
Nessy
Nem mindig fegyverrel foglalnak el egy országot. Kormányunk hitelért árusítja ki az országot, Oroszországnak ( igaz ők nem "idegenek" volt hozzájuk szerencsénk), Kínának, meg még ki tudja kiknek. Hiszen minden titkos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.