Valóban elképzelhető, hogy Orbánék beavatkozzanak az előválasztásba? Bizonyíték természetesen nincsen. Ha lesz is, sokára. Két eshetőség van, mindkettőnek, sőt a kettő kombinációjának is komoly esélye van. Az első az, hogy nincs itt már semmi józanság. Erre több jel mutat: az utóbbi időben a kormányzás már semmi másból nem áll, csak gátlástalan lenyúlások sorozatából, friss hír, hogy rémültükben most faragják törvénybe, hogy az alapítványokba áttolt egyetemek melyik évben mennyi állami juttatást kell kapjanak. Más stiklikről szó ne essék. Szóval, ahol már elmentek otthonról, ott nincs józan mérlegelés, menekülés van, szűkölés, pánik. S hát lássuk be, nem ez az első teljesen irracionális lépés a kormánytól. A második cinikusabb: nyugodtan megtehetjük, gondolják, hiszen a nyilvánosság nagy részét úgyis blokkolni tudjuk, nem jut el ez a hír sem a bázishoz, éppen annyi embert lehet megfosztani az információktól, amennyi kell, hogy meglegyen legalább az egyszerű többség.

Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
kíváncsi vagyok, mikor esik le a tantusz az ellenzéknek..mellesleg egy tipp váltás után folytatni a vészhelyzeti kormányzást...mindent visszavenni...úgy semmilyen döntéshez nem kell parlament,...ennyi..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.