A szavazás technikai hátterét bonyolító szervezet szerint többlépcsős támadás érte szombaton a rendszert, de szerencsére adatvesztés nem volt. Az ellenzék szerint a kormány keze van a dologban, de kínai hackerek is előkerültek.

Az ellenzéki előválasztás szombaton indult el, azonban alig egy óra után leállt a szavazás informatikai rendszere, délutánra az is kiderült, hogy valószínűleg túlterheléses támadás érte a rendszert. A Fidesz egymondatos közleményben jelezte vasárnap, hogy mindenki a saját háza táján sepergessen, miután az ellenzéki pártok a kormánypártot vádolták meg a támadással. Jelenlegi állás szerint hétfőn reggel 7 órától újraindul az előválasztás, aminek a határidejét a kényszerű leállás miatt két nappal meghosszabbítják szeptember 28-ig.

Előválasztás: hétfő reggeltől újraindult a szavazás, két nappal meghosszabbították a határidőt

Az LMP fényképe az előválasztás egyik szavazósátráról szeptember 18-án, szombaton

Fotó: Facebook/LMP

Bedő Dávid, az Országos Előválasztási Bizottság momentumos tagja a Telexnek elmondta, több terhelési tesztet is lefutattattak a pártok és az aHang civil szervezet szakemberei vasárnap, amely során megbizonyosodtak arról, hogy működni fog az előválasztás informatikai rendszere hétfőtől. Bedő azt is elmondta, hétfőtől már új környzetben fut a rendszer, így a jövőben ki tudják védeni a mostanihoz hasonlóan komplexebb támadásokat is. A szombati támadás okainak, módjának és származási helyének vizsgálatába a cikk szerint bevonták Frész Ferencet is, a Cyber Services Zrt. szenior kibervédelmi szakértőjét is, aki korábban az Európai Unió Tanácsával és a NATO-val is dolgozott. Bedő szerint egyelőre azt sikerült feltárni, hogy Kínából jött a támadás.

A lap emlékeztet rá, szombaton először a váratlanul nagy választói érdeklődéssel magyarázták a leállást, majd utána már a túlterheléses, illetve célzott kibertámadást emlegették az ellenzéki pártok, felelősként a kormánypártot megnevezve – bár bizonyítékot még nem tárt a nyilvánosság elé az egyesült ellenzék.

Forrás: telex.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
@Aki Én: A képet látva 20-25 ... Még nem túl sok a marha!
Aki Én
@FLETÓ: Még így is 20-25 szerese a ,,STOP" néphülyítésnek.
Ott nem kígyózik a kígyó sem.
FLETÓ
@Aki Én: A sok marha?! 20-25 szerese...?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.