A hétvégi fennakadások után szeptember 20-án, hétfőn újraindult a szavazás az ellenzéki előválasztáson.

Hétfő reggel újraindult az előválasztásFotó: Demokratikus Koalíció/Facebook

Szombaton, nem sokkal az indulás után túlterheltség miatt leállt az előválasztás informatikai rendszere. Először úgy tűnt, csak sokan akartak szavazni, és néhány óra alatt helyreállítható a hiba, később viszont már terheléses támadásról beszéltek a szervezők, és kiderült, a rendszer talpra állítása és védelmének erősítése a tervezettnél több időt vesz majd igénybe – írja a 444.hu.

Szombaton délután az előválasztáson szereplő ellenzéki pártok vezetői kiadtak egy közös közleményt. Ebben úgy fogalmaztak, hogy egyértelmű legyen: ők a kormánypártot sejtik a támadás mögött.

A hatalom emberei megijedtek attól, hogy az emberek szombat reggel tömegesen akarják kinyilvánítani a véleményüket az Előválasztáson, tömegesen kívánnak hitet tenni a változás mellett.

Erre természetesen megérkezett a Fidesz válasza is.

Saját bénázásukat ne kenjék másra!

A szavazás módjáról, helyéről és a jelöltekről erre az oldalra kattintva lehet tájékozódni. Az online regisztráció egyelőre még nem állt helyre, viszont személyesen – a felsorolt helyszíneken – ma is le lehet adni a voksokat. 

Forrás: 444.hu
Fotó: Demokratikus Koalíció/Facebook

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lendkerék
Igen, előzetes regisztrációm és szavazási linkem volt, és prímán működött! (hétfő, kb. 10:12)
Szevasztok
Jákobon látszik ,hogy ölni tuna ő foja megnyerni a roncsderbit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.