A magyar külügyminiszter szeretne részt venni a következő ENSZ közgyűlésen, ezt viszont csak valamelyik amerikai hatóságok által elismert oltással tehetné meg.

Nem dolgozhat Szijjártó? Szputnyik oltása miatt kellemetlen helyzetbe került a külügyminiszterFotó: Szijjártó Péter/Facebook

Kellemetlen helyzetbe kerülhet Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a nepszava.hu információi szerint személyesen is szeretne részt venni az ENSZ 76. közgyűlésének ma kezdődő őszi ülésszakán. Ebben a Szputnyik oltása akadályozhatja, amivel még márciusban oltották be.

A Szputnyikot azonban azóta sem fogadják el a világ legtöbb országában.

Nem engedélyezte azt egyelőre az Európai Gyógyszerügynökség az ENSZ Egészségügyi szervezete (WHO), és az amerikai egészségügyi hatóság sem. Sőt, a WHO épp a múlt héten jelentette be, hogy meghatározatlan időre felfüggesztik a szer engedélyeztetését, mivel nem látnak rá garanciát, hogy a gyártás során nem kerül esetleg szennyeződés az ampullába – írja a nepszava.hu.

Szijjártó tehát csak akkor vehetne részt a közgyűlésen, ha a WHO vagy az amerikai hatóságok által elismert valamelyik oltással rendelkezne. Igaz, hogy ahhoz, hogy valaki beutazzon az Egyesült Államokba elég egy három napnál nem régebbi negatív PCR-teszt, de a közgyűlésnek helyet adó New York városa és maga az ENSZ is saját hatáskörben szigorúbb szabályokat hozott. Eszerint a közgyűlésen személyesen csak oltással rendelkezők vehetnek részt, ugyanígy New York városában is csak olyanok látogathatnak éttermeket, bárokat, vagy épp konditermeket, akik rendelkeznek oltással.

Az ENSZ azonban hagyott egy kiskaput: a helyszínen felállítanak egy oltópontot, így ott akár Szijjártó Péter is beoltathatja magát – valamilyen nyugati vakcinával. 

Forrás: nepszava.hu
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Mégis a keleti "szenteltvizet" fogják gyártani Debrecenben. A dagadt cigány meg elintézte, hogy jövőre az EU által jóváhagyott vakcinákból már nem is kapunk! Akkor harangoztak az oltási kedvnek az hétszentség! Rohadékok!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Mégis a keleti "szenteltvizet" fogják gyártani Debrecenben. A dagadt cigány meg elintézte, hogy jövőre az EU által jóváhagyott vakcinákból már nem is kapunk! Akkor harangoztak az oltási kedvnek az hétszentség! Rohadékok!
terlasz
A legnagyobb gond vele, hogy be van oltva normalitás ellen is.
jesz
megoldódott...lehet hátradőlni...minket csak hülyít a média, Szijkártó simán beutazhatott, és ölelkezik minden ösmerőssel...csak habverés ez az egész.
csipetke
Orbánt állítólag kínaival oltották, bár csak a kínai vakcina dobozát mutatták a kamerának,és hogy valójában mivel oltották,ki tudja?Merthogy az olaszokhoz nem mehetett volna családi vacsorára,mert ott szigorúan ellenőrzik az éttermekben is az oltottságot,és az oltás milyenségét.Majd pötyike is megoldja,rafkósak ezek
ómió
Az eféle "kirekesztés" is, ugye, csak "demokratáéknál" a "jogállami"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.