Csodálatos előmenetelt produkál az egykor műsorvezetőnő. 

Az innovatív oktatással foglalkozó alapítvány többek között a pedagógusok szakmai fejlődését is támogatja. A kuratóriumi elnök Várkonyi Andrea, a székhely pedig egy Andrássy úti Mészáros-villa – írja a HVG.hu.

Újabb szakmai siker: Várkonyi Andrea most épp egy alapítvány elnöke lett

Fotó: Facebook

Új szervezet költözött szeptember 9-én a Mészáros Lőrinc és Vida Józsefhez kötődő Andrássy úti villaépületbe – vette észre az Mfor a cégpapírok között.

Az Andrássy út 105. szám alatt található ingatlanban immár egy nyáron létrehozott civil szervezet, az Alapítvány az innovatív oktatásért is helyet kap.

A portál azt írja, hogy az alapítványt június 18-án alapították, július 31-én pedig a Fővárosi Törvényszék elrendelte a szervezet nyilvántartásba vételét.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke az Andrássy úti villaépület egyik tulajdonosának leendő felesége, Várkonyi Andrea.

Az mfor azt írja, hogy a szervezet célja „köznevelési vagy szakképzési intézmény oktatástechnológiai, infrastrukturális fejlesztése, dolgozó pedagógusainak szakmai fejlődésének támogatása, a tanulók tehetséggondozása vagy felzárkóztató esélyteremtése, továbbá hazai és határon túli tudásmegosztásának támogatása”.

A portál szerint a kuratórium tagja még Horváth Ádám, illetve Szentes Richárd, műsorvezető, kreatív producer, szerkesztő-rendező, aki dolgozott az ECHO Tv-nél (később HírTV), 2019-től pedig az Ozone TV-nél.

Forrás: HVG.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Feltört ez is,,mint a szennyvíz.. Azért ne irigyeljük.. Ahhoz kell egy " porcelán- gyomor ",,mikor a számára " intellektuális " Lölőt kicsomagolja a klottosból...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Attól tartok hamar kihuny a szerelem lángja, ahogy Lölő bevonul a kóterba.
ágimami
@Horizont: Ugyan erre gondoltam, de megelőztél!! Még viccnek is rossz ez a cím!!!
justhpeter
@CsipkeRózsa: Attól függ, hogy kormányváltás lesz-e vagy rendszerváltás. Kormányváltás esetén minden elképzelhető, mert csak az állami pénz tűnhet el az alapítvány mögül. Rendszerváltás esetén ez is börtön-alapítvány lesz.
human
Ki az a hülye aki abba az alapítványba egy fillért is rak? Ja, hogy azok a cégek akik így vásárolják meg a helyüket a piacon. Értem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.