Összesen négy orosz állampolgárt gyanúsítanak a rablás elkövetésével, amely során az egyik eladó életveszélyesen megsérült. Kettőt sikerült elkapni, kettőt még mindig köröznek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint hét év után, fél Európán és Oroszországon átívelő nyomozást sikerült lezárni két gyanúsítottal szemben, kettő gyanúsítottat – két orosz állampolgárt – még mindig köröznek.

Hét év után sikerült elkapni a brutális Andrássy úti rablás két gyanúsítottját

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A most elkapott gyanúsítottak egy négytagú bandához tartoztak, akik 2014. november 22-én fényes nappal egy terézvárosi luxusóra-szalont raboltak ki, a rablás során pedig bántalmazták az alkalmazottakat, utóbbiak egyike életveszélyes sérülést szenvedett. 

A közlés szerint a rablók több mint 110 millió forintot érő zsákmánnyal távoztak az üzletből, de a rongálással 50 millió forintos kárt okoztak az üzletben.

A BRFK Rablási Osztálya a nyomozás során Svájcba, Oroszországba és Csehországba vezető szálakat is talál, így a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül, az Interpol és Europol közvetítésével felvették a kapcsolatot a három érintett ország rendőrségeivel. Két feltételezett elkövetőt sikerült azonosítani, egyikük Csehországban, a másik Németországban ült éppen más bűncselekmények miatt, mindketten orosz állampolgárok. Őket rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a nyomozók a vizsgálati szakasz végeztével az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.

A két másik feltételezett elkövetőt – ugyancsak orosz állampolgárok – még mindig körözik, körözési adatlapjukat ezen és ezen a linken lehet látni.

Forrás: police.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.