Az Intrum követeléskezelő megbízásából a Scale Research Piackutató országos reprezentatív felmérést végzett, amelynek során 800, 20-60 év közötti embert kérdeztek meg arról, hogyan változott a pénzügyi helyzetük, illetve a hitelfelvétellel kapcsolatos terveik 2021-ben – számol be róla a G7.

Kivérezteti a magyar családokat a durvuló infláció – romlik az anyagi stabilitás
Kép: Pixabay

A most közzétett eredmények egyik legérdekesebb eleme, hogy a válaszadók majdnem 60 százaléka érzi, hogy az infláció miatt romlik az anyagi helyzete.

Az áremelkedést legkevésbé a fővárosban érzik súlyosnak, a vidéki nagy- és kisvárosokban élőknél viszont sokkal rosszabb a helyzet, a megyeszékhelyeken élők 68 százaléka válaszolta azt, hogy a pénzügyi helyzete romlott az árnövekedés miatt.

A megkérdezett, hitellel rendelkező emberek 47 százaléka vette igénybe a járvány egyik pénzügyi mentőövének bedobott moratóriumot:

a legnagyobb arányban a 100 és 200 ezer forint közötti keresetűek éltek a lehetőséggel.

Egyelőre azonban csak 27 százalékuk kezdte újra a törlesztést, és a moratóriumosok 36 százalékának még semmilyen elképzelése nincs arról, hogy mikor tudná újrakezdeni hitel visszafizetését.

Sőt, a megkérdezettek többsége a tartozásai növekedéséről és megtakarításai csökkenéséről számolt be.

Legnagyobb arányban a magas jövedelmű keresők tudták növelni a vagyonukat.

Csak 9 százalék válaszolt úgy, hogy 2021-ben könnyebben tudta törleszteni az adósságait, 40 százalék szerint pedig még nehezedett is a helyzet.

A válaszadók 30 százaléka idén semmilyen esetben nem lenne hajlandó hitelt felvenni. Az állami gazdaságpolitika közvetlenül csak kevéssé befolyásolja a hitelfelvételi szándékot:

20 százalék a magyar gazdaság növekedése nyomán venne fel hitelt, 19 százalékot pedig új, államilag támogatott konstrukciók győznének meg.

A jegybank kamatemelési ciklusba lépésével egyrészt megnőhet a hitellel már rendelkezők terhe, másrészt sokak számára megnehezülhet a lakáshitelhez jutás, elsősorban a csokot felvenni nem képes, vagy eleve alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családok szorulhatnak ki a lakásvásárlás piacáról.

Forrás: G7 
Címlapkép: Pixabay

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az infláció magas, ezért a fizetések is egyre kevésbé elegendőek ahhoz, hogy a legalapvetőbb élelmiszereket megvásárolják az emberek. Márpedig pont ezek ára – többek között – emelkedett meg komoly mértékben. Egyértelműen valamiféle változásra lenne szükség ahhoz, hogy az emelkedés megálljon, azonban nem úgy tűnik, hogy ez bármennyire is érdekelné a kormányzatot. Jobban el vannak foglalva azzal, hogy szembeszálljanak az LMBT közösséggel.
Orbáninsztánban infláció nincs! Bevallva!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/118195551_927327424413832_3612785467212937217_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=n8mr9hIXb_cAX-aB-gU&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=0a491362938206eb0a77503e63ea46c4&oe=61705641
Amikor Orbán 2010 tavaszán kormányfő lett, 326 forint volt a benzin. Most – történelmi csúcsot döntve- 457 forint…
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/242095375_1189420444871194_5271345313328866501_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=uwu4GgxkIkMAX-X6IM6&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=66353e8bd79e49845a2997cf5b211906&oe=6171DB00
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

lampa laz
Ezzel szemben ennek a hájas disznónak van pofája olyan fotót kirakni a faszbukjára ahol két tányér halászlé közül szavaztatja meg, h melyiket zabálja meg. Vannak olyan helyek ebben az országban ahol korgó gyomorral élik a napjaikat az emberek, gyerekekről már nem is beszélve. Esetleg fényképen látnak ilyen terüljasztalkámat. Szégyen ez az ember(?)
tudode
Hallgassuk csak meg a pofakaratérs pasit:
.
---- Orbán Viktor március 15-i beszéde (1989) - Ma is így gondolkozik?
www.youtube.com/watch?v=HHxK2i6Ci7M&t=4s
------------------------------
.
Mivé lett miután megragadta SS módon a hatalmat?
.
Egy politikai szélhámos!
Designer
@lampa laz: Azért ez a korzó gyomor így nem igaz, pláne a gyerekeknél! A rászoruló családok ingyen ebêdet vitték haza a nyári szünetben is. Tanév közben nézd meg milyen ebédet kapnak! Te meg én annak idején mit kaptunk! Tízórai most és akkor! Uzsonna: vajas kenyér felvágottal, alma, körte, szilva, túró rudi. S ezt a rászoruló gyerekek ingyen.
kissé felnőttem
JA ha a viktor ettől várja hogy rá szavazzanak akkor nagyot esik mint a zsiroskenyér. a nép nem tud lopni max pár kiló krumplit a nagyokat meg csak a saját szarjuk érdekli nem a NÉP baja. parlament már kb szinháti kabaré lassan dráma?
csak úgy....
bezzeg ha most más lenne a miniszterelnök,akkor orbán rögtön tudná,hogy mit köll tenni! :)
Gazella
@Designer: jah sotlan es cukortalan izetlen ebedet kapnak a napkoziben, mar ha kapnak egyaltalan a szegeny gyerekek.
Mi annak idejen remek es finom adag ebedeket kaptunk. Hozza tedzrm a menzaert fizettunk is
lampa laz
@Designer: Hétköznap tudnak enni a lurkók az igaz, de hétvégén már sajnos nem vagy nem olyan minőségüt mint amilyenre szüksége lenne. Teljesen mindegy számomra, h melyik etnikumhoz tartozik valaki, éhező kisgyerek látványa akkor is a világ legborzalmasabb képe.
Designer
@Gazella: Annak idején, ikor az ÁFÉSZátvette akonyhát, eltűnt a tízórai mellől a dobozos tej, kakaó, karamellás tej, s maradt a cukros kalács egymagában! Ebédre bosófőzelék, 1 kocka pörkölt + pici szaft, előtte csontleves, uzsonnára májkrémes kenyér + 1 citromkarika, és valóban fizettünk érte - nem is keveset! Ma látom minden nap a 3 fogásos ebédet, persze némelyik csak turkál benne, vagy hozzá se nyúl! S nem fizet érte de suli után jön a MEKI! Arra telik...
ómió
Az "anyagi stabilitást", bizony, csak a böszmei népzsebi fokozta!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.