A kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni.

Bajban a KDNP-s politikus – kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrincet
Kép:kdnp.hu

Azonban a határon az ukrán hatóság közölte vele, egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott:

szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez.

A magyar közösség érdekében továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van.

A jó hír, hogy a tanszereket és a többi adományt sikerült eljuttatni Kárpátaljára

- jelezte Nacsa Lőrinc.

Forrás: MTI
Címlapkép: kdnp.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Vilagos. Kitiltanak minden olyan magyar narancs politikust aki beleavatkohik Ukrajna belpolitikajaba.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Azt hiszi őfélesége csicsKÁJA, hogy az egész világ nem tudja azt, hogy Európa közepén kiépült az első diktatTŰRA
.
----- Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=1438s
-----------------------
.
"Az ukrán sereg 2 óra alatt a Balatonnál lenne" – Magyarország megtámadásról beszélt egy ukrán képviselő
propeller.hu/nagyvilag/3407574-ukran-sereg-ora-alatt-balatonnal-lenne-magyarorszag-megtamadasrol
-----------------------------
.
!!!
csak úgy....
valaki csempéssze már át a határon ezt az igazhitüt ! :)
vacsi
Örüljön neki! Legalább az adományokat zsebre teheti...
Gazella
Vilagos. Kitiltanak minden olyan magyar narancs politikust aki beleavatkohik Ukrajna belpolitikajaba.
Gazella
@vacsi: hulye.. masik ember jutatta el karpataljara.. olvass mar bazd meg.
Eladott Ország
Nem kár érte. Szerintem Nacsából kettő nagyon sok. Van egy Nacsa, udvari humorista, van egy másik Nacsa, hátsó udvari politikusféle. Az a feladatuk, hogy megröhögtessék a szomorú embereket. Ebből élnek elég jól. Ám ennél sokkal komolyabb az élet, mert az mégsem járja, hogy elbohóckodjuk az évnek legnagyobb részét.
simmering73
Nagyon helyes. Az összes felforgató magyar politikust ki kellene tiltani a szomszédos országokból. Ezek csak ebből értenek.
csak úgy....
@simmering73: akkor sosem szabadultok meg tölük, inkább tartsák ott öket míg le nem ülik a vétkeiket!
namihami
Ukrajna nem Erdély. Ott nem tolerálják az ország vezetői elleni állandó sz@rkeverést.
nezelodo
Megágyazott ennek a kitiltásnak már régen a repkedős-hajókázós külügyminiszterünk, a NATO előcsatlakozásuk Putyini parancsra való megfúrásával. Ahhoz képest elég türelmesek voltak ezekkel a felforgatókkal szemben a szomszédok.
ómió
Biztos, gátolná a magyarság asszimilálását!
telegdilaci
@Gazella: Én az összes szarkeverő politikust,kitiltanám Erdélyből is nem csak Ukrajnából,ha azokból az Országokból jönnének ide ilyen férgek,hogy X@RT-keverjenek,ők lennének legjobban felháborodva,semmi keresnivalójuk a Magyar politikusoknak,a Szomszédos Országokba menjenek uszítani,beleszólni az ottani belügyekbe!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.