A magyar déli határon próbálnak bejutni azok, akik elhagyják Afganisztánt; nőni fog a nyomás a határon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Röszkén, miután cseh kollégája, Andrej Babis társaságában ellátogatott a magyar-szerb határhoz.

Orbán bevetette a csodafegyvert: migránsok, árulás és a gyenge akaratú EU amelyet mi védünkFotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A határszemlét követően a kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a kerítés jó és erős, lehet, hogy több emberre lesz szükség, de akkor kérnek és vezényelnek ide embereket.

A gyenge pont Brüsszel, amely azt mondja, hogy aki el akar jönni Afganisztánból, azt be kell engedni

- fűzte hozzá, hangsúlyozva: "ez árulás".

Közölte:

itt több ezren dolgoznak, hogy Európa belsejében mindenki biztonságban élhessen; Brüsszel azonban elárulja Magyarországot és az európai embereket.

Itt "mi egész Európa biztonságát védjük", és remélhetőleg sikerül megállítani azt a tervet, hogy Afganisztánból hozzanak ide embereket – mondta. Hozzátette:

oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van, és nem a bajt kell behozni Magyarország, Csehország vagy az Európai Unió (EU) területére.

Kifejtette: 175 kilométer határt védenek teljes hosszában kerítéssel, a magyar-horvát szakasz felét pedig szintén ilyen fizikai akadályokkal védik.

Ebből az irányból 2015-ben néhány hónap alatt több mint 400 ezer ember lépett be mindenfajta papír és engedély nélkül – "valóságos invázió volt" – arra hivatkozva, hogy őket Angela Merkel német kancellár meghívta Németországba – idézte fel.

Emlékeztetett:

a közbiztonság szinte fenntarthatatlanná vált, kibírhatatlan állapotok voltak, ezért döntötték el, hogy megépítik a kerítést.

Hangsúlyozta:

ha az ember akarja, meg tudja védeni a határt, és az EU-ban nem a képesség, hanem az akarat hiányzik.

Orbán Viktor kitért arra: 4500 emberrel védik a kerítést, ez az egyik legnagyobb költségvetési kiadás a rendészeti fejezetben. Ehhez az EU-tól "nem kapunk semmilyen különleges segítséget", csak amit minden más tagállam – tette hozzá.

Azt mondta: ez a schengeni külső határ is, és amikor a legnagyobb volt a baj, sokat jelentett a Csehországtól és a visegrádi négyektől kapott politikai és fizikai támogatás. 

A kormányfő kiemelte: a kerítés másik oldalán Szerbia van, de nem kéne itt lennie kerítésnek, mert Szerbiának az Európai Unió és a schengeni zóna tagjának kellene lennie, védekezni délen kellene, nem itt. Ha az EU, a brüsszeli bürokraták törődnének a biztonsággal, már fel kellett volna venni Szerbiát, és akkor mind nagyobb biztonságban lennénk – jelentette ki.

Orbán Viktor kérdésre azt is elmondta, hogy ha nem lett volna kerítés, az elmúlt években több millió migráns lépett volna be ellenőrzés nélkül Schengen területére, a terrorcselekmények és a bűncselekmények száma a többszöröse lett volna, továbbá Németországban a nők kevésbé érezhetnék magukat biztonságban. Most még mindig zajlik a beáramlás, és ha a kerítést lebontanák, holnap tízezren jönnének át, a jövő héten százezren, egy hónap múlva millióan – fogalmazott.

Leszögezte: a migránsok nem menekültek, hanem jobb életet akarnak.

Közölte:

a migráció nem emberi jog, mindenkinek van hazája, azt kell rendben tartani, élhetővé és fejlődővé tenni. Senki sem követelheti, hogy amiért az országainkban sok nemzedék megdolgozott, az sokmilliós migránsbeáramlással semmivé legyen

– mondta. Hozzátette:

azonban segíthetünk, hogy az ő országaik is rendbe jöjjenek, "erre készen állunk".

A cseh kormányfő szerint lassan változik az álláspont Európában, de több országot kellene bevonni a schengeni zónába, és a tengeri határ védelmére is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni.

Forrás: MTI
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Az esze tokját ki védi meg?
.
---- Két színes ceruzával és egy térképpel megsemmisítették Orbán legnagyobb hazugságát
.
b1.blog.hu/2017/12/15/ket_szines_ceruzaval_es_egy_terkeppel_megsemmisitettek_orban_legnagyobb_hazugsagat
----------------------------------
.
----- Orbán kényszerképzete
hirklikk.hu/kozelet/orban-kenyszerkepzete/358574
--------------------------
.
Ezzel a talentummal!
csak úgy....
@KisTehen: jól hát! :) curva kukk az inflációról a problémákról ,-csak a lökött,nektek való dübörgös orbáni rizzsa ! :)
@Shikari: a gyogyiknak mint te,mi legyen a sorsuk tibim? :)
Gazella
Zsirhaj kupec hanyadek elmezakkant almai... gyors kezelss grazban. Rad fer te hanyadek...
gina
OV te embet vagy??? NEM ...sötét egy cigány, és ez ugat mikor nem is igazi magyar csak egy aljas sötét bevándorló !!!
Gauntlet
Ugye elszámol e azzal hogy letelepedési kötvény keretében, engedéllyel kóricálhat a gazdag migráns?
justhpeter
Orbán téved. Az árulás az, amit ő tesz 12 éve a magyarokkal. Megkapta a második esélyt és durván visszaélt vele. Mennie kell a kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhéjével együtt.
Pálinkás Pál
@RonaGyuri: " a migráció nem emberi jog, mindenkinek van hazája, azt kell rendben tartani, élhetővé és fejlődővé tenni. Senki sem követelheti, hogy amiért az országainkban sok nemzedék megdolgozott, az sokmilliós migránsbeáramlással semmivé legyen " ... nos matematikuskám, elemezd ki nekem.mi a hiba ezzel?...nálam jobban talán senki nem gyűlöli orbánt...de ebben igaza van...
RonaGyuri
@Pálinkás Pál: csak két alapvető dolog: (bár tartok tőle, hogy szellemi képességed kevés lesz hozzá)
az elmúlt 100 évben a jelenlegi népességgel összemérhető számú honfitársunk vált migránccsá,
hogy állunk a környező országokból behozott elképesztő volumenű migránccsal? Akik ráadásul számos területen megszállják az ország irányítását is.a közéletét!!! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: ja és még egy: senki sem akar itt maradni közülük!!! =))
Pálinkás Pál
@RonaGyuri: nos...most játszod a hülyét,igaz?...pontosan tudod hogy a migráns rassz...életidegen elem Európában...
134.bátor
@RonaGyuri: Gyuri,ha csak 10 ezer ittmarad,az is sok ..Nincs garancia ,hogy tovább mennek. Sajnos,ezzel az afgán konfliktussal megint megnyeri a választást. A gyűlöletkeltès,rettegès beleette magát az emberekbe.
134.bátor
Azt kell mondanom,hogy ebben a kèrdèsben igaza van. 38 millió lakosa van Afganisztánnak,hagyják,hogy 1-2 millió tálib uralkodjon felettük. Maradjanak otthon,ès harcoljanak!
RonaGyuri
@Pálinkás Pál: hól sejtettem szellemi képességed és persze a tárgyi ismereted nagyon kevés!! =))
Pálinkás Pál
@RonaGyuri: nulla vagy..nem ők kellenek ide, titeket kéne hozzájuk...
colibri
Na majd, ha jön (mit jön? már itt van) a fűtési szezon, nem lesz gáz, vagy megfizethetetlenül magas lesz az ára, na az lesz majd a csodafegyver orbán ellen. Azt hiszem a tanyasi kutyát sem fogja érdekelni a migránsokról, árulásról, pláne az EU-ról szóló hadobálása. Apropó! nagytudású, mindenben intézkedő külügyérünk minek ment Moszkvába gázellátás-tárgyalás ürügyén?
ómió
A valóság az efftársaknál már csodafegyver? Olyan ritkán veszik észre?
RonaGyuri
@Pálinkás Pál: hát igen nektek a kultúra = a buta, műveletlen, komcsi-káder paraszt-suttyó Orbánok kultúrája! =))
Pálinkás Pál
@RonaGyuri: te qrva okosnak hiszed magad, az élethez meg segghülye vagy...
RonaGyuri
@Pálinkás Pál: hát igen ez várható volt, amit nem értesz, az csak valami szentségtörés lehet, pedig csaj nagyin buta vagy! =)) Igen ilyenek vagytok ti buta, műveletlen, komcsi-káder paraszt-suttyók!!! =))
csipetke
@RonaGyuri: 07:46 Ez így van.A postánál pl rengeteg ukrán van, mert miután állami cég,a logisztikai központban annyit keresnek a magyarok,hogy épp az éhhalál elkerülésére elég,ezért hoztak egy rakás ukránt,minthogy bért emeljenek a magyaroknak.A kisebbik fiam is itt dolgozott,de a pénz miatt átment a samsungba,és az is tele van ukránokkal.A fenetudja hány ezret engedtek be, a mieink meg külföldön migráncskodnak

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.