A Terror Háza igazgatója a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs „Nők a családokért” szekciójának nyitásaként mondott beszédet. A 444.hu összefoglalta az elhangzottakat. 

Ilyet még nem hallottunk: Schmidt Mária szemrebbenés nélkül beszél szexről és libidóról   Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A 444.hu leírása szerint a beszéd igen szerteágazó volt, Schmidt rengeteg témára kiért benne, és az önellentmondások ellenére sem zavarodott bele egyszer sem. Sőt, zavarba sem jött, a rázósabb témáktól se. 

Már a beszéd elején kijelentette:

ha a magzat nemét meg lehet változtatni születés előtt, akkor már az sincs messze, hogy a szülők születés után akarják a gyerekük nemét megváltoztatni, amivel egész életükre orvos- és gyógyszerfüggőségre ítélik az utódaikat.

Ezután azt a filozofikus kérdést tette fel, hogy közjó-e a gyermek? Mert ha igen, akkor a politika és a köz fog dönteni a gyermek neméről is, na de akkor mi marad a szülőnek – merengett. Szerinte az új gyermekvédelmi törvény pont azért íródott, hogy a felelősség a szülőnél maradjon – írja a 444.hu. Majd éleset váltott, és kijelentette:

A nyugati világ legnagyobb problémája a szex,

és véleménye szerint azért, hogy másról ne kelljen beszélni, új tabukat állítanak fel. Szerinte a '70-es években a szexuális forradalom véget vetett az álszentségnek, elkezdett normalizálódni a szexualitás, hogy aztán rögtön az elköteleződéstől való félelemnél és a pornóiparnál kössön ki. És ha ez mind nem járulna hozzá a „normális szexualitás” ellehetetlenüléséhez, egyfolytában, kényszeresen a pedofíliáról és a nemi erőszakról beszél a nyugat. Ember legyen a talpán, akinek ezután még van libidója.

Ennek kapcsán szóba hozta a MeToo-mozgalmat, ami a férfiakat alapból szexuális ragadozónak tekinti, a nőket pedig mindig védtelennek és ártatlannak. Schmidt ezt a mozgalmat a megkésett emancipáció túlzó, hisztérikus termékének látja. Véleménye szerint a dogmatikus, erőszakos feministák az uralkodó szerep mellett most már az áldozatszerep előnyeit is maguknak követelik, és mindenféle jogszabállyal akarják körbebástyázni a szexet. „Nagyüzemi módon kasztrálják a férfiakat” – mondta. Miközben szerinte a nők megnyerték a 20. századot, így hát okuk sem lehet áldozatnak feltüntetni magukat.

Ezután felvázolta, hogyan alakultak a nőszerepek és a családmodellek a II. világháború után Nyugaton és a szocialista országokban. Majd gyorsan elkezdte éltetni az Orbán-kormányt, ami 2010 óta egyre kiterjedtebb ellátórendszert biztosít az anyáknak. 

Kiemelte, hogy az Egyesült Államok tehát csak ugatja az egyenjogúságot, ami a magyar nőknek generációk óta természetes és megkérdőjelezhetetlen volt. 

Schmidt Mária ezután áttért arra, hogy megváltozott a gyermekvállalásról alkotott felfogás is, mely szerint „az egyéni kiteljesedést gátló, a fogyasztást korlátozó tényező a gyerek” – mondta. Sőt egyesek a környezetkímélésre hivatkozva nem vállalnak gyereket! Így viszont semmi sem fogja összetartani a társadalmakat.

Ezen a ponton az EU-t a „nyugati progresszorok otromba kísérleti laboratóriumának” nevezte. Nem sokkal később már muszlimgyalázásba kezdett, de itt már szó esett LMBTQ-vonatkozású témákról, individualizációról és modernizációról, amíg teljesen szét nem esett a beszéd. 

Forrás: 444.hu
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
és ezt mint zsidó, demokrácia vagy diktatúra szekértő hordta össze??? =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Csak nem aberrónak hazudni volt "píszí"?
tudode
Elvárható lett volna egy érintett Édesanyától, hogy kiáll a saját családját érintő identitással rendelkező fiával kapcsaolatos tapasztalatairől, aki nem akárki, parlamenti képviselő
.
----- Ungár Péter: meleg vagyok 19-04-26
www.youtube.com/watch?v=ZdR_1xNYjgQ
-----------------------
.
A családi vonatkozásáról, arról, hogy

----- Ungár Klára: Meleg vagyok, nem szeretem, ha lebuziznak
nol.hu/belfold/ungar-klara-meleg-vagyok-nem-szeretem-ha-lebuziznak-1619947
-----------------------------
.
Nagyon tanulságos lettt volna!
Gazella
Nagyon ossze vissza csappango marhasagokat mond ez a keszekusza nezesu toszatlan venmajom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.