Kövér László a V4-ek házelnökeinek csütörtöki visegrádi találkozóján azt mondta, egyetértenek abban, hogy az EU-nak egyik ország számára sincs alternatívája – adta hírül az MTI. 

Kövér László: a V4-ek egyetértenek abban, hogy az EU-nak egyik ország számára sincs alternatívájaFotó: MTI/Kovács Tamás

Kövér László a V4-ek (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) házelnöki konferenciájának zárásaként, a közös sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a tanácskozás első napirendi pontja Európa jövőjét, az értékek és érdekek témáját ölelte fel.

Ezzel kapcsolatban azt mondta: az Európai Unió jövője nem azonos Európa jövőjével.

A vita, a konzultációsorozat, amelyet az EU elindított, Európa jövőjéről szól, ezért a magyar kormány szeretné, hogy formálisan ebben a vitában a délkelet-európai országok is részt vegyenek.

Második napirendi pontként említette az Országgyűlés elnöke a V4 Plusz együttműködés elmúlt évekbeli tapasztalatait, azt, hogy az unión belüli, illetve kívüli, csatlakozásra váró, vagy EU-n kívüli partnerekkel milyen együttműködés alakítható ki.

Kitért arra is, hogy pénteken a Parlamentben tartják – már 10. alkalommal – a visegrádi és a délkelet-európai országok házelnökeinek konferenciáját, amelyen sürgetik majd az Európai Unió intézményeit, hogy gyorsítsák fel a délkelet-európai országok csatlakozási folyamatát.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Kovács Tamás

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Már csak a nemzet pacása hiányzik a mai napról!
.
Ennek is megártott a Woch-virus
justhpeter
Az Uniótól csak a pénz kell nektek, hiszen ti nem a közösség tagjai szeretnétek lenni, csak primitív tolvajok vagytok !
ómió
Egyik V4-es se migráncstutujgató? Na, ne má'!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok