Tehát a férj nem főzhet, az marad csak az asszony dolga munka mellett is. A közös háztartásvezetés eszébe sem jut a kormányfőnek, hisz szerinte "a magyar életben a család az asszony körül rendeződik el". 

Orbán Viktor a nők munkavállalásáról gyereknevelés mellett: "Előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki"

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor szerint „a nők próbálkoznak” a gyereknevelés melletti munkával, „de nem sikerül mindenkinek”. Hozzátette: „a magyar életben a család az asszony körül rendeződik el, előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki.”

A kormány mindent megtesz azért, hogy gazdasági előnnyel is járjon a családalapítás, és akinek gyereke van, jobban éljen annál, mint akinek nincs

- mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A Budapesti Demográfiai Csúcsra "eljöttek a barátaink", megindult egy vita Európa sorsáról, aminek a legfontosabb pontja az, lesz-e jövő, vagyis gyerek. Európa jövője nem az iparban, nem a zöldítésben, nem a digitalizációban van, ezek, persze, mind fontos dolgok, a jövő a gyerekekben van – jelentette ki a kormányfő. Ezért nem szabad elfogadni, hogy munkaerőimporttal és migránsokkal pótolják a következő nemzedék hiányzó tagjait – emelte ki.

Ha a saját országunkat és a saját világunkat akarjuk látni Európa jövőjeként is, akkor család és gyermekek kellenek – tette hozzá Orbán Viktor, megjegyezve, "a Nyugat ebben a pillanatban nem képes saját magát fenntartani".

A miniszterelnök szerint egy, de inkább két évtized folyamatossága mutatja majd meg, sikeres-e az Európában példátlan magyar családpolitika, ám az adatok alapján "még csak félúton vagyunk, de a jelek biztatóak".

A kormány családpolitikai céljairól szólva a miniszterelnök kiemelte:

a fő gondolat az, hogy – akárcsak a modern kort megelőzően – akinek gyereke van, az jobban éljen, mint akinek nincsen.

Márpedig ha a kormány nem segít adó és támogatási rendszerrel, munkaerőpiaci szabályozással, ami segíti a gyermeket vállaló nők jobb életét, a család és a gyermekvállalás mögötti gazdasági motívum el fog tűnni.

Kell gazdasági motiváció is ahhoz, hogy a fiatalok korán, kellő komolysággal elkötelezzék magukat a családi élet mellett. Ehhez a kormánynak kell segítséget adnia – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, ha sikerül a mély emberi meggyőződést összekapcsolni egy anyagival, akkor "Magyarország jövője biztosítva van".

Az LMBTQ-emberekről szólva a miniszterelnök úgy nyilatkozott, megérti őket, "nekik is kell hely a nap alatt", de "a csekély számú kivétel nem lehet az általános szabályozás alapja".

Azt nem fogadjuk el, hogy ők akarják a mi gyerekeinket nevelni; hát azokat majd mi neveljük

- fogalmazott Orbán Viktor.

A gyerekvállalás témáját a napokban bejelentett adóvisszatérítéssel együtt tovább bontogatva aztán elmondta, hogy csodálattal néz azokra a nőkre, akik dolgoznak és közben gyereket is nevelnek, „előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki”.

A gyerek az gond, költséggel is jár, erőfeszítést is igényel, nem lehet egyszerre otthon is lenni a gyerekkel meg dolgozni is, vagy legalábbis ez nagyon nehéz, a nők próbálkoznak ezzel, de nem sikerül mindenkinek. A gyereknevelés mellett jól megfizetett munkahelyet találni, összeegyeztetni karrierszempontokat a családdal, az rendkívül nehéz dolog. Én csodálattal nézem a hölgyeket, akik ezzel próbálkoznak

– mondta Orbán, aki szerint „gazdasági motiváció” is kell ahhoz, hogy „a fiatalok korán, kellő komolysággal elkötelezzék magukat a családi élet mellett”.

Orbán szerint a járvány leginkább a gyereket nevelő családok számára volt nehéz, emiatt úgy fogalmazott, „le a kalappal a családok előtt”, majd azzal folytatta:

De hát mindannyian tudjuk, hogy amikor családot mondunk, akkor elsősorban az édesanyákra gondolunk, mert a magyar életben a család az asszony körül rendeződik el. Tehát előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki, ha vacsorát készít az ember édesanyja, vagy a felesége

Forrás: 444.hu, MTI

Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ja kérem!
.
A családfők munkáját meg kellene fizetni úgy, hogy a "nők".nek legyen választási lehetőségük a munka, és a gyermeknevelés között.
.
Hasonlóan a Bibóista Lévai Anikóhoz, aki a gyermeknevelést választotta:
.
---- Lévai Anikó otthon
www.youtube.com/watch?v=Lv6Xu1VUtYw&t=12s
-----------------------------------
.
Arról nem is szólva, hogy ingyér lakásban kezdték együttlétüket, amelyből búsás hasznot húztak úgy, hogy egyhamar Budán rakták le a fészküket
.
------ FÉSZEKRAKÁS ORBÁN MÓDRA
www.hocipo.hu/content/view/128_feszekrakas_orban_modra
.
www.hocipo.hu/images/stories/content/2005/2005-14-ov1-nagy.jpg
.
www.hocipo.hu/images/stories/content/2005/2005-14-ov2-nagy.jpg
--------------------------------------------------
.
Zsák megtalálta foltját, mert egy normális asszony képtelen lenne elviselni azt a politikai szélhámost, aki még a sajág gyermekeire iis képes kiépíteni egy diktatúrát!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Kádár János
@Horizont: Aki kellőképpen lefoglalja magát, hosszú életű lesz!
tudode
Ja kérem!
.
A családfők munkáját meg kellene fizetni úgy, hogy a "nők".nek legyen választási lehetőségük a munka, és a gyermeknevelés között.
.
Hasonlóan a Bibóista Lévai Anikóhoz, aki a gyermeknevelést választotta:
.
---- Lévai Anikó otthon
www.youtube.com/watch?v=Lv6Xu1VUtYw&t=12s
-----------------------------------
.
Arról nem is szólva, hogy ingyér lakásban kezdték együttlétüket, amelyből búsás hasznot húztak úgy, hogy egyhamar Budán rakták le a fészküket
.
------ FÉSZEKRAKÁS ORBÁN MÓDRA
www.hocipo.hu/content/view/128_feszekrakas_orban_modra
.
www.hocipo.hu/images/stories/content/2005/2005-14-ov1-nagy.jpg
.
www.hocipo.hu/images/stories/content/2005/2005-14-ov2-nagy.jpg
--------------------------------------------------
.
Zsák megtalálta foltját, mert egy normális asszony képtelen lenne elviselni azt a politikai szélhámost, aki még a sajág gyermekeire iis képes kiépíteni egy diktatúrát!
szaboria1
Orbán a feleségét csak néha napján engedi a közelébe. Orbán még protokollt sem veszi figyelembe ritkán engedi meg, hogy a felesége vele menjen.
Kádár legalább a protokollt be tartotta, mert tudta a fogadó ország vezetője a feleségét is elvárja.
Ma figyeltem nehezére esett neki, hogy nem tudta egyből kimondani az asszonynak a konyhába van a helye.
Itt ütközik ki nála a cigány mentalitás az asszony csak mögötte lehet.
Vidéken még meg lehet figyelni, hogy a cigány asszonyok a férfiak mögött mennek.
Málna
@Horizont: És látod, bele is keseredtél...
kereső
Kell egy új Klara Zetkin Magyarországon, ha még továbbra is ezt a himsoviniszta disznó lesz a miniszterelnök.Magyarország "talibánja" - vissza a középkorba lányok, asszonyok!! Nem normális, ilyet a 21. században. És szégyenlje magát az NŐ, aki ezt igy elfogadja.
Málna
@kereső: Meg tudod fogalmazni, hogy mi nem normális ebben? Szerintem egy kukkot nem értettél abból, amit mondott.
Emmersson71
"A kormány mindent megtesz azért, hogy gazdasági előnnyel is járjon a családalapítás, és akinek gyereke van, jobban éljen annál, mint akinek nincs"

De nem vesz el a gyermektelenektől, ugye?
Mert a pozitív diszkrimináció árát nem a közösből fizetjük?!

A fenti gondolat volna a cél?! Normális ez?
Emmersson71
@Málna: Mondjuk, 15 év után az asszony megözvegyül, netán elválnak. Mi lesz a nő helyzete? Ad az állam számára annyi pénzt, hogy megéljen a 2-3 gyerekével?!
Szerinted ebben a rendszerben O1G fantazmagóriája megvalósítható?

Mindig csodálkozom, amikor nő áll ki ilyen abszurditások mellett :(
CsipkeRózsa
Minden gyereket nevelő család jobban kell, hogy éljen? Az irány azt mutatja, hogy egyes családoknál igaz, másoknál nem igaz!
namihami
Ezek szerint a gyerekcsinálás fideszéknél munkának minősül. Hiszen eddig állandóan a munkaalapú társadalom volt az egyik mantra. Hogy jobban él, aki dolgozik.
Mostantól az éljen jobban, aki gyereket csinál? Ez automatikusan azt jelenti, hogy a dugásod jobb létet biztosít a munkánál. Persze, csak a családban történő koitálás és az egyház által szentesíthető gyermekáldás céljából. Semmi léha élvezet, csak a jobb élet. Tehát a kormány által favorizált nemzés.
szaboria1
@tudode: A videó mindent visz. Mosogatás közben kávét önt .
kereső
Nem tudom, hogy "véletlenül" elé szokott--e kerülni a debreceni egyesület- Egy morzsányi szeretet- posztja. Annyi végtelenül szomorú gyermek szemet nem nagyon látni máshol.( az egyesület kimondottan civilek- és étkeztetnek, csomagot osztanak, csakis adományokból).
Málna
@kereső: 15:36 És ha elékerül, akkor mit kezdjen vele? Vegye el őket a szüleiktől?
Málna
@Emmersson71: Orbán a normál helyzetről beszél, amikor egyben a család. Amiről te,az már nem az. Sok olyan családot ismerek, ahol a férfi el tudja tartani a családját. Igazából egy tanult vagy jó szakmával rendelkező családfőnek ez nem probléma.
Emmersson71
@Málna: Én pedig azt kérdezem, mi védi a nőt (feleséget, anyát), ha a családfenntartó kidől?!
csak úgy....
@Emmersson71: vagy ha a feleség ,anya megy el és az apa marad egyedül az árvákkal?
Emmersson71
@csak úgy...: Az más tészta..ott legalább akkor van 15-20 év munkaviszony! De egy nő, aki életében mást nem csinált (nyilván munkajogi szempontból értem!) , mint szült 3 gyereket és HTB volt, az milyen ellátásra, nyugdíjra jogosult a mai rendszerben?!
Tudoooom..szüljön négyet :P
Málna
@Emmersson71: Hogyhogy mi védi? Erre a helyzetre fel kell készülnie mindenkinek. Senki nem mondta, hogy a nők tanulás, szakma nélkül vágjanak bele a családalapításba. Egy előrelátó anya tudja, hogy bármikor egyedül maradhat a gyerekeivel.
Nessy
XIX század a XXI. helyett. A nők szerepe a 3 K. Kinder, Küche, Kirche! Ez a gender! A társadalom elvárása a nőkkel szemben!
Azért bár dolgoztunk, tanultunk, és gyereket neveltünk. Azért írom többes számban, mert közösen oldottuk meg a dolgokat!
csak úgy....
@Emmersson71: múlt évben olvastam egy fiatal apáról,aki két kicsi gyerekkel maradt egyedül.-elöször a munkahelye ugrott,aztán a lakás,végül a gyerekek kerültek állami gondozásba ö meg az utcára! kertészmérnöki diplomával...
csak úgy....
@Málna: te hogyan készültél föl erre a helyzetre? de csak az igazat és a szín tiszta igazat... :)
Emmersson71
@Málna: Nem érted.
Hiába van szakmája vagy akár diplomája, ha nem dolgozik 15-20 évig, csak nevel, főz, mos és takarít! Hova veszik fel gyakorlat nélkül, esetleg még tanköteles gyerek(ek)kel? Mennyi lesz a nyugdíja?
Amíg ehhez az orbáni fantazmagóriához nem párosul gazdasági megoldás, addig csak kampányduma!
Málna
@Emmersson71: A legjobb embert kérdezed, én pont ezt csináltam végig. Megoldottam. Csak akarni kell.
Málna
@csak úgy...: Én nem készültem fel. De ügyes vagyok, mindent megoldok.
csak úgy....
@Málna: és mi lesz ha már nem mennek a vendégek?
Málna
@csak úgy...: Mondtam, hogy mindent megoldok. Ezen most megint mit nem értesz?
Málna
@csak úgy...: Mondtam, hogy ki van zárva, hogy mindent értesz. Már unom, hogy mindig igazam van.
Emmersson71
@Málna: Engem nem a te fifikád érdekel, hanem egy általánosan érvényes megoldás!
Van aki bliccel a buszon és "megoldja" az utazásait. Én arra vagyok kíváncsi, jár-e BÉRLET?!
Málna
@Emmersson71: Semmi nem jár...30 éve már...Ideje felébredni. Mindenki magáról gondoskodik - ez az általánosan érvényes megoldás.
Nessy
Bizonyos korban még nem gond, mindent meglehet oldani, ha megoldható. Aztán múlnak az évek, változik a környezet,, és a régi megoldások már elavulnak. Arra is kell gondolni, hogy ha valakinek van egy végzettsége,de hosszú évekig nem dolgozik, az a tudás bizony a mai rohamos változásokban,gyorsan elavul. .
Málna
@csak úgy...: Nem szeretem az öreges humort, ne fárassz vele...
csak úgy....
@Málna: a humor mitöl lehet öreges,te buta vénasszony?!
Málna
@csak úgy...: Attól, hogy csak az öregek tartják humorosnak.
csak úgy....
- Jean, a konyhakést!
- Mi célból, uram?
- Acélból...
@Málna: pedíg azok nagyon! :)
Emmersson71
@Málna: Akkor minek fizetünk nyugdíjjárulékot, TB-t vagy adót? Oldja meg mindenki :P
Jaa..de akkor .inek a sok gyerek?!
Málna
@Emmersson71: Bugyuta kérdések. Egyiket sem azért fizetjük, hogy ha elválunk vagy meghal a párunk, akkor az állam tartson el minket.
Emmersson71
@Málna: Azon már túl vagyunk...oldja meg mindenki :P
ómió
Pedig, hát, a női munkavállalás volt eddig a "leghaladóbb" demográfiarontó! És ez a "gonosz Orbán" még ebbe is "belerondít"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.