Látványos önellentmondásba keveredett az oltási hajlandóság növelése ügyében Orbán Viktor. Amikor ma arról beszélt, hogy senkire nem tudja rákényszeríteni a vakcinát, mivel ezt „a magyar ember gyomra nem veszi be” – számol be róla a HVG.

Kötelező oltás: Orbán kínos helyzetbe lavírozta magát – felelősséget kellene vállalni, de csak hárít a kormány
Fotó: Krizsán Csaba/MTI

Ennek ellenére az egészségügyi dolgozók számára már kötelezővé is tette az oltást. Azzal is kínos helyzetbe lavírozta magát, hogy miután kommunikációjában az oltást tette meg a járvány elleni elsődleges, sőt egyetlen fegyvernek, az immunizálási program kifulladt.

A kabinet az egyéb védekezési módok, például a maszkviselés puszta felvetésétől is ódzkodik, de attól is, hogy akár pozitív, akár negatív ösztönzőket kapcsoljon a vakcina felvételéhez – vagyis praktikusan az oltási igazolványhoz. Ami viszont így nem több értelmetlen plasztikdarabnál.

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az oltottaknak kínált pluszjuttatások és az oltatlanok eltiltása bizonyos szolgáltatásoktól hatékony intézkedések.

Minderről azonban szó sem esik, vélhetően azért, mert a kormány úgy kalkulál, hogy másfél évnyi járványüzemmód után a választópolgárok már erősen berzenkednének az újabb korlátozások ellen.

Az oltás kötelezővé tétele is csak furcsán, mandinerből merült fel:

azzal, hogy nem ezen, hanem valamilyen alternatív megoldáson gondolkodnak az illetékesek.

Készül viszont az úgynevezett vállalati fehér könyv második verziója, az oltási kedvet ösztönző és a céges közösségeket védő ajánlott intézkedések gyűjteménye.

A cél nem a dolgozók büntetése vagy kényszerítése, hanem az oltási hajlandóság növelése, a vállalkozások és az alkalmazottak védelme

Ilyen intézkedés lehet például az oltottak és oltatlanok elkülönítése a munkahelyi közös terekben, és ilyen lenne, ha bizonyos munkakörökben elő lehetne írni az otthoni munkavégzést.

Felmerül továbbá a napi rendszerességű teszteltetés is, kérdés azonban, hogy honnan lenne ilyen mennyiségű teszt, és hogy ki állná a cechet. A gyakori tesztelést a Magyar Szakszervezeti Szövetség is jó ötletnek tartja, de csak akkor, ha a dolgozók számára ingyenes. 

Ahogy ebből is kiderül:

jogalkotásra van szükség, nem pedig a felelősség munkáltatókra hárítására.

Goda Mark ügyvéd, munkajogi szakjogász úgy véli, hogy

Ami a jogi lehetőségeket illeti, alapvetően nem munkajogi, hanem alapjogi kérdés, hogy kötelezhetők-e a polgárok a vakcina felvételére.

Goda Mark tapasztalatai szerint a vállalkozások egyelőre kivárnak, nem vezetnek be intézkedéseket, amíg meg nem születnek a jogszabályok.

A további ügyvédi is szakmai véleményekről a HVG360 cikkében olvashat bővebben.

Forrás: HVG
Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
orban egy idióta dilettáns barom. Azzal, hogy halogatja a védekezést a 4. hullám ellen, csak azt fogja elérni, amit a 3.hullamban is, hogy drasztikusan fel fognak futni az eset számok. Az oltas onmagaban semmire sem jo, foleg ugy hogy csak 5+millio ember van beoltva. Maszk, teszteles, karanten a megoldas. AZONNAL. De szerintem mar igy is keso, mert a sok tomegrendezveny megtette a hatasat. Csak a papa kiseroi kozul 4 pap kapta el, akkor gondoljunk bele hogy a tomegben mennyien.
Lehet hogy most nem fog 30 ezer magyar meghalni, de ez nem vigasztalja azokat, akiknek szuleit, nagyszuleit, vagy epp a gyerekuket el fogja ragadni virus.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
orban egy idióta dilettáns barom. Azzal, hogy halogatja a védekezést a 4. hullám ellen, csak azt fogja elérni, amit a 3.hullamban is, hogy drasztikusan fel fognak futni az eset számok. Az oltas onmagaban semmire sem jo, foleg ugy hogy csak 5+millio ember van beoltva. Maszk, teszteles, karanten a megoldas. AZONNAL. De szerintem mar igy is keso, mert a sok tomegrendezveny megtette a hatasat. Csak a papa kiseroi kozul 4 pap kapta el, akkor gondoljunk bele hogy a tomegben mennyien.
Lehet hogy most nem fog 30 ezer magyar meghalni, de ez nem vigasztalja azokat, akiknek szuleit, nagyszuleit, vagy epp a gyerekuket el fogja ragadni virus.
justhpeter
Én is arra szavazok, hogy Orbán egy selejtes barom mert még igavonásra is alkalmatlan. Ha nem lehet kötelezővé tenni, akkor milyen alapon kötelező az az oltás egészségügyben és a honvédségnél ? Ebben az esetben pedig minek az egészségügyi vészhelyzet ? Valószínűleg a kormány idiótizmusa elkerülése érdekében.
Mi a különbség a lengyel és a magyar kormány között ?
A lengyel kormány fele barom, a másik fele lengyel. A magyar kormányban nincs lengyel.
renitencs
@justhpeter: "milyen alapon kötelező az az oltás egészségügyben és a honvédségnél ? "

Nem vizsgáztam le repülőgépvezetésből, és nem is fogok. De ilyen alapon sem kérdezem meg, hogy egy utasszállító pilótájának miért kötelező az, ami nekem nem.
Qqberci
Hány oltást is kapnak kötelezően a gyerekek? Azt beveszi a magyarok gyomra? Vagy jobb volna egy paralízis- vagy himlőjárvány?...
justhpeter
@renitencs: Ezt te mondhatod, de egy miniszterelnök a kormánya nevében nem. Mondom ezt úgy, hogy kétszer be vagyok oltva és el is kaphattam utána egy tesztel igazoltan.
tudode
Persze, hogy hárít, hiszen annyi munka van, hogy amint vége a vadászati cirkunprárédénak
.
2021, novemvómber 29-december 4-ig új buli lesz, valami
.
PLANET BP. 21. FENNTARTHATÓSÁGI EXPO VILÁGTALÁLKOZÓ
planetbudapest.hu/
------------------------------
.
Aki nem oltatta be magát vessen magára, az egészségügy, pedig rokkanjon bele!
tudode
Kieg
.
Ebben a hónapban lesz a Budapest Borfesztivávál 23-26-ig
.
aborfesztival.hu/hu
human
@tudode: Mivel a vadászok is isznak bort ezért a borfesztiválon sem terjed a vírus.
ómió
Még ő mondta, hogy az "egészségügyi dolgozók kivételével"! Már megint a "szelektív efftársi emlékezet" zavar be?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.