Az építőipari termelők kilátásait összegző mutató szeptemberben 8 ponttal emelkedett havi összevetésben, s így az ágazati bizalmi index 20 havi csúcsára ért fel – számol be róla az mfor.

A kormányközeli cégek degeszre keresik magukat – a szektor többi szereplőjét eltiporják

Szeptemberben mind a magas-, mind a mélyépítő cégek kilátásai javultak – közölte  a lappal a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyik rendszeresen szondázza az építőipari cégeket.

Kik járnak jól ebben a konjuktúrában? Elsősorban a magasépítő cégek, vagyis azok, amelyek különféle csarnokokat, gyárakat, logisztikai központokat húznak fel.

Itt egyebek mellett a Market Zrt., a WHB Kft. és a KÉSZ Csoport jutott nagy megrendelésekhez. Ugyancsak jól megy már évek óta a kormányhoz közeli infrastruktúra kivitelező vállalatoknak Mészáros és Mészáros Kft., Duna Aszfalt Zrt., Magyar Építő Zrt., A-Híd Zrt., Bayer Construct, ZÁÉV Zrt., Colas Alterra Zrt., köztük is leginkább a stadion-és útépítőknek, de ne feledkezzünk meg a hídépítőkről sem.

Veszprémben a napokban adták át az új jégcsarnok első ütemét a VEMÉVSZER Kft. kivitelezésében, ez egymilliárd forintos TAO támogatásból valósult meg. Budapesten pár napja már használják a Hungexpo 55 milliárd forintért elkészült új kongresszusi központját és pavilonjait, itt a KÉSZ csoport volt a fővállalkozó, Debrecenben pedig letették a kínai Semcorp 65 milliárd forintért épülő fóliagyártó üzemének alapkövét.

A Fejér megyei Iváncsán a Market gőzerővel építi a koreai SK Innovation akkumulátorgyárát, az a beruházás 681 milliárd forintba kerül. 

Ám a szektor két legnagyobb hibája kivérezteti a kkv-szektort, ugyanis a munkaerőhiány és az anyaghiány továbbra is jelentős. Egyikben sincs érzékelhető javulás, s mindkettő közvetve hozzájárul a magas végső árak fennmaradásához. A legnagyobb elszenvedői ezeknek a kisebb és közepes kivitelezők, amelyektől az itteni nagyok és a külföldön működő vállalkozások elszívják a munkaerőt és lekötik előlük az alapanyagok javát.

A projektszámok mellett azonban az árak is emelkedtek: egy négyzetmétert a megyeszékhelyeken 694 ezer forintos középértéken kínálnak, ami 12,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi átlagárnál. A legdrágább Székesfehérvár, ami trendfordulót mutat:

a városban mért 892 ezer forintos átlagos négyzetméterár először magasabb, mint a sokáig élen álló Debrecené, ahol ez az érték most 873 ezer forint, míg a harmadik legdrágább város Veszprém 781 ezer forintos fajlagos árával.

A KSH statisztikáiról és a GKI felmérés bővebb részleteiről (legolcsóbb ingatlanok, további beruházások) az mfor-on olvashat további részleteket.

Forrás: mfor.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@Istenakinincsen: Azért a permanens lopkodásról és hazudozásról ne feledkezzünk meg.
Pálinkás Pál
nos..nem keseregni..,.vissza venni, ha kell,erővel...a NER maffiát jogilag nem lehet megfogni...bebetonozták magukat...javasolnám Mussolini módszerét...ő ,olajos sanyával ellentétben, pillanatok alatt felszámolta a maffiát...
sgl
A GKI soxor gyanus adatokat, trendeket mutat, valami nem stimmt.

Vértest is néha hallottam úgy nyilatkozni, mint egy mérsékelt fideszes.
persze mérsékelt fideszes nincs, csak képzeletben.
sgl
Inotai professzor, MTA tag.
- " Ön szerint mi a legsúlyosabb vétke ennek a rezsimnek?
Gazdasági lecsúszásból, igaz nem kis gazdasági-társadalmi áldozatvállalással, viszonylag rövid idő alatt vissza lehet kapaszkodni.
Egy új kormány, megfelelő intézkedésekkel és meglévő kapcsolati tőkéjével belátható időn belül visszaszerezheti a nemzetközi bizalmat.

Ezeknél súlyosabbnak tartom, hogy Orbánék tudatosan szegregálták, esetenként szétverték a magyar társadalmat.
Ezt pedig nem lehet 4 év alatt, de rossz forgatókönyvet feltételezve, talán egy generáció életében sem rendbe hozni.
Az országot visszavetették a törzsi civakodás állapotába. Márpedig a 21.század a társadalmi szolidaritásról, a szociális biztonságról, a fenntartható fejlődésről, a megalapozott versenyképességről kell(ene), hogy szóljon egy nyitott, értelmes párbeszédre, nem pedig gyűlöletkeltésre, kirekesztésre és nagyon felelőtlen, de láthatóan hatásos tudatfertőzésre épülő társadalmi-mentális közegben."

Kötelező olvasmány:
nepszava.hu/3133345_elpazarolt-orbani-evekrol-beszel-a-kozgazdasz-professzor
ómió
Sajnos az efftársi cégek csak "privatizációban erősek"!
Istenakinincsen
@ómió:ma, 14:45
Unalmas már az efftársazás,találj ki valami újat!A bányaprojekt is uncsi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.