A kabinet mindent megtesz, hogy az ország egyik legnagyobb beruházása zöld utat kapjon. Még úgy is, hogy az atomenergia hivatal korábban számos akadályát látta a gigaberuházás tető alá hozásának. Azóta változott a helyzet. Távozott ugyanis a hivatal vezetője.

Paks2: Silány terv, veszedelmes törésvonal, semmi nem számít, a kormány minden áron meg akarja építeni

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Éppen akkor távozott posztjáról Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója, amikor a szervezetnek el kellene bírálnia azt a kérelmet, amely megnyitja az utat a két új paksi blokk megépítése, azaz az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar beruházása előtt – írja a Népszava a direkt36 tényfeltáró portál írására hivatkozva.

A Süli János miniszter felügyelete alá tartozó Paks II. Zrt. már tavaly nyáron benyújtotta az OAH-nak az engedélykérelmet, amely az új atomerőmű orosz terveit is tartalmazza. A hivatal viszont azokat rossz minőségűnek tartotta és jelentős problémákat vetett fel vele kapcsolatban.

A Fichtinger Gyula által vezetett szervezet nehezményezte például, hogy az egyik új blokk pont azon a területen épülne fel, amely alatt a földtani kutatások szerint aktív törésvonal fut. Ezzel kapcsolatban külön kiemelték, hogy ez akár földrengést is okozhatna, amely veszélyeztethetné a leendő atomerőművet. Jogi érvelésükben egy olyan kormányrendeletre hivatkoztak, mely egyértelműen kimondja: olyan helyre tilos atomerőművet építeni, ahol tektonikailag aktív törésvonal van.

A kabinet azonban ezt a véleményt azonban lesöpörte az asztalról azzal, hogy nem csak egy kormányrendeletet, hanem az összes témába vágó jogszabályt figyelembe kell venni, és egy másik jogszabály kimondja, hogy az aktív törésvonal nem kizáró oka az építkezésnek.

Az OAH problémának tartotta továbbá, hogy a benyújtott kérelem nem elég alapos, és egyes, abban szereplő állítások nincsenek kellően alátámasztva.

A kormány addig is mindent megtesz, hogy a projekt zöld utat kapjon.

A hivatal működésére vonatkozó törvényeket úgy alakítják át, hogy az OAH kikerüljön az ITM és a kormány alól, és az Országgyűlésnek tartozzon majd beszámolási kötelezettséggel. Emellett bevezetnék azt a szabályt is, hogy a hivatalt vezető személyt pályázat nélkül kilenc évre a kormányfő nevezhesse ki. Az elnök pozícióját a javaslat annyira megerősítené, hogy egy esetleges kormányváltás után sem lehetne elmozdítani.

A leváltása csak olyan esetekben lenne lehetséges, ha például a bíróság elítéli, vagy ha hosszabb ideig nem látja el a feladatait. A kormány ezen terveinek megismerése után érezte úgy Fichtinger Gyula, hogy ezt a pozíciót nem rá szabták, így áprilisban váratlanul benyújtotta a lemondását. Ezzel egy időben azonban tanácsadói posztot kapott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mellett, amit el is fogadott.

Forrás: nepszava.hu/telex.hu

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@ómió: a te "törésvonaladat" mikor fedezték föl?-na látod...,a geológia is fejlödik,nem csak az orvostudomány!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
@KisTehen: 15:24 igen ez így van, de nem kell mindenáron egy időzített bomba.A napelemek nyáron a leghatékonyabbak nyilván és télen sajnos nem annyira és még mindig problémát jelent egy nagy teljesítményű tartós akkumulátort készíteni, ami ellátna egy teljes háztartást. @Gazella: 16:34 én meg rajtad röhögök ,hogy ennyire buta vagy :) Nem a napelemek töltődnek fel, hanem a napelemek a hálözatba juttatnak plusz energiát,amit a napból nyernek ki és alakítanak át ami még kb Magyarországon 2023 ig lesz ingyenes utána már egy bizonyos összeget kikell perkálni, akkor is ha több áramot adunk mint kapunk , hisz Paks 2 nem lesz olcsó mulatság!Eddig csak Magyarországon lesz plusz költségei sehol máshol tudtommal :)
magyar1
Akkor építsenek Paksra a törésvonalra atomerőművet ha a kormány összes tagja a családjával Paksra költözik. Na meg főként a milliárdosok.
ómió
@csak úgy...: A törésvonalak felfedezésére - a tiéd persze kivétel - a geológia már 60 éve is alkalmas volt. Szóval, Paks 1-et anno Kádár efftárs "apukátok" is már ennek ismeretében építtette. Most rajtad a sor idehazudni, azóta hány "Fukusima-jelenség" is történt Pakson? Na, pontosan ugyanannyi lesz várható Paks 2-nél is! Már, ha ezt a "törésvonalad" megengedi megértened!
ómió
@kissé felnőttem: Én meg azt súgom meg neked, amit fentebb, csak úgy efftársadnak írtam.
ómió
@Peller Anikó: És te, milyen "fijú" vagy!? Már úgy értem: az idiótaságodon túl!
ómió
@Gazella: Neked, idiótája, elég lenne annyit értelmezned, amennyit elolvasol, de úgy látszik, az se sikeredik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.